»
Képviselőnk megdöbbenéssel tette szóvá, hogy a Ceauşescu-rezsim titkosszolgálatára, a hírhedt Securitatéra emlékeztető módon George Maior, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) igazgatója „feladatának tekinti, hogy megakadályozza a területi autonómia megvalósulását Románia területén”, közvetlenül és illetéktelenül avatkozva be ezáltal a politikába.
2014. szeptember 15. hétfő
Uszítanak Romániában a Székelyföld területi autonómiája ellen
Az Európai Parlament 2014. szeptemberi strasbourgi hetében Tőkés László erdélyi képviselő napirend előtti felszólalásában utasította vissza a Székelyföld területi autonómiája ellen irányuló, összehangolt és ellenséges többségi támadásokat, az európai törvényhozás védelmét és támogatását kérve ugyanakkor az erdélyi magyar, illetve székely közösség számára.Képviselőnk megdöbbenéssel tette szóvá, hogy a Ceauşescu-rezsim titkosszolgálatára, a hírhedt Securitatéra emlékeztető módon George Maior, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) igazgatója „feladatának tekinti, hogy megakadályozza a területi autonómia megvalósulását Románia területén”, közvetlenül és illetéktelenül avatkozva be ezáltal a politikába.
Hasonlóképpen megengedhetetlen, hogy a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM), túllépve alkotmányos hatáskörén, politikai álláspontot fogalmazzon meg egy kifejezetten politikai kérdésben, nevezetesen a székely önrendelkezés ügyében.
Amint az közismert, nemrégen a nagyváradi román hatóságok eljárást indítottak Tőkés László ellen amiatt, hogy ottani EP-irodájának teraszára – a székelység iránti szolidaritásból – kitűzték a székely zászlót. Egészen nyilvánvaló, hogy a székely magyar szimbólumok elleni „hajtóvadászat” valójában az általuk megjelenített autonómia ellen irányul. Ebbe az ellenséges propagandakampányba illenek bele vezető román politikusok, köztük Victor Ponta miniszterelnök, Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes és Titus Corlăţean külügyminiszter Székelyfölddel, valamint az autonómiatörvény tervezetével szembeni diktatórikus megnyilatkozásai, továbbá az a heves magyarellenes médiakampány, mely a Ponta-kormány égisze alatt zajlik folyamatosan. Ugyancsak ide illik Corina Creţu szocialista EP-képviselő már-már hisztérikusan magyar- és autonómiaellenes politikai akciózása, akit legutóbb botrányos körülmények között és alig leplezhető célzatossággal jelöltek kenyéradó gazdái az európai régiópolitikai biztosi címre.
Tőkés László erdélyi képviselő ezúton utasítja vissza a román külügyminisztérium azon képtelen vádját, mely szerint a magyar kormány az erdélyi autonómiatörekvések, nevezetesen pedig a székely területi autonómia támogatása által megsérti a román–magyar alapszerződésbe foglaltakat.
Hasonlóképpen értetlenségét fejezi ki az iránt, hogy Kelemen Hunor RMDSZ-es pártelnök melegen üdvözli „egy tapasztalt politikus”, nevezett Corina Creţu képviselő EU-regionális biztosi jelölését.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke mindezek összefüggésében teljes egyetértéséről biztosítja Izsák Balázst, a Székely Nemzeti Tanács elnökét, akinek megítélése szerint az RMDSZ minap kiszivárogtatott autonómiatervezete „bomlasztja a székelyföldi autonómiamozgalom egységét”, és a kisebbik román kormánypárt eme felpuhított alternatíva állítása által „a székely törekvések román nacionalista ellenzőivel került egy táborba”.
Említésre méltó, hogy az ún. egyperces felszólalások rendjén Iosu Juaristi Abaunz spanyolországi baszk (GUE/NGL), valamint Ernest Maragall katalán (EFA) képviselők – tekintettel a közelgő skóciai és katalóniai népszavazásokra – saját nemzeti közösségeik önrendelkezési jogai védelmében foglaltak állást. A demokratikus és plurális Európában az erdélyi magyar közösség messzemenően tiszteletben tartja Románia területi egységét és szuverenitását, és az említett függetlenségi törekvésekkel ellentétben, kizárólag belső önrendelkezési jogának a kivívásához ragaszkodik.
Felszólalás
A romániai magyarság egyöntetűen kiáll az erdélyi Székelyföld területiautonómiája mellett. A román pártok és maga a román kormány élesen ellenzik a kisebbségi önrendelkezés bármely formáját, és a többségi média magyarellenes sajtópropagandájával egybehangzóan ellenséges hajszát folytatnak a félmilliós székely magyar közösség autonómiatörekvései ellen.
A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) a régi kommunista politikai rendőrség módjára uszít a magyar autonómia ellen.
A Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) a hatalmi ágak függetlenségének elvét durván megsértve „alkotmányellenes támadásként” bélyegzi meg legitim magyar törekvéseinket.
Kérem az Elnök urat, az Európai Parlamentet, hogy védje meg az erdélyi magyarokat az alaptalan soviniszta támadásoktól, és részesítse támogatásában jogos és demokratikus autonómiatörekvéseinket!
Strasbourg, 2014. szeptember 15.
hírek
2024. december 29. vasárnap
Harmincöt év múltán is Menyőben
2024. december 28. szombat
Közös karácsonyi éneklés
2024. december 23. hétfő
Karácsonyi köszöntés
2024. december 21. szombat
Évértékelő és évzáró gyűlést tartott a bihari EMSZ
2024. december 19. csütörtök
Idén is volt rendhagyó évfordulós történelemóra a Szacsvayban
2024. december 19. csütörtök
Közéleti Kávéház Temesváron – elsőként Tőkés Lászlóval
2024. december 18. szerda
Küldöttgyűlést tartott Temesváron az EMNT
2024. december 16. hétfő
Temesvár szelleme kötelez a magyar–román megbékélésre
2024. december 11. szerda
Tőkés Lászlót meghívták a MAGYAR ÖRÖKSÉG 111. díjátadó ünnepségére
2024. december 10. kedd
Meghívás és gratuláció