Amikor 35 évvel ezelőtt a Ceauşescu-diktatúra rémuralmától megszabadultunk, egyik első dolgunk az volt, hogy útjára indítsuk a Varadinum-ünnepségeket. Kegyelettel gondolok vissza áldott emlékezetű Tempfli József püspök atyára, aki a Boldog Várad című ünnepindító kötet előszavában – egyebek mellett – ezeket írta: „amely város megőrzi történelmi hagyományait, nem hagyja el ősei mély hitét, és erős akarattal tud összefogni mindenkivel, akivel a történelem sodra összehozta – nem veszhet el”. Az Úr születésének 1992. esztendejében ezzel a meggyőződéssel ünnepeltük meg Várad és a püspökség megalakításának 900. és László király szentté avatásának a 800. évfordulóját, valamint azt, hogy Szent László városa 300 éve szabadult fel a török iga alól. A Varadinum-hét mindenkor a húsvét 5. vasárnapjára eső Szent László egyházmegyei ünnephez kapcsolódik. „Emellett megmarad június 27. napján is a régi Szent László nap” – olvasható gróf Széchenyi Miklós néhai nagyváradi püspök 1914-ben közzétett körlevelében. A Szent László Egyesület által létrehozott Szent László Napok ezen utóbbi, egyetemes névnaphoz kapcsolódik, melyen László királyt 1192-ben szentté avatták. A krónika szerint a szent király „égi születésnapján” a nagyváradi székesegyház fölött, délidőben csillag jelent meg, és két órán át fényesen ott ragyogott… Ennek fényessége ragyogja be ma is nyitóünnepélyünket és világosságra szomjúhozó lelkünket!
A mai napon elégtétellel állapíthatjuk meg, hogy mind ez ideig hűségesen sáfárkodtunk történelmi örökségünkkel, és Erdély-szerte, továbbá Partiumban és Bánságban, úgymint Kolozsváron, Nagyváradon, Marosvásárhelyen, Temesváron és Brassóban – az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács égisze alatt – megteremtettük a magyar napok gazdag hagyományát. Ezek önállósodása és fejlődéstörténete híven példázza nemzeti ébredésünket és magyar közösségünk élni akarását.
Mi, váradiak a szó szoros értelmében a kezdetekhez nyúltunk, a gyökereinkhez találtunk vissza, amikor város- és egyházalapító szent Királyunk kultuszára építettük városnapi fesztiválunkat. Jövőnket remélve és építve méltassuk és magasztaljuk tehát mindenekelőtt az Alapítót, aki nélkül ma nem is lehetnénk ebben a városban, itt, a Szigligeti Színház megszentelt hajlékában. A Képes Krónika szerint egykoron László király, vadászat közben, „angyali intelemre határozta el, hogy monostort épít Szűz Mária tiszteletére, és ezt a helye Váradnak nevezte el”.

1370 körül a Kolozsvári testvérek néven ismert, kiváló szobrászok három álló alakos királyszobrot készítettek a pompás székesegyház elé, melyek Szent Istvánt, Szent Imrét és Szent Lászlót ábrázolták. Ezek mellé állították fel 1390-ben Szent László lovasszobrát. Bárkié is legyen az érdem, örömmel tölt el bennünket, hogy amazok megsemmisülése után, íme, Deák Árpád remekbe szabott lovasszobra dicséri újból a várban a nagy királyt.Tudatlan történelemhamisítók szokták azt mondani, hogy 1919-ben „idegen uralom” alól szabadult fel Várad. Örömünkre szolgál, hogy a Nagyváradi Városszépítő Egylet jóvoltából megszerzett történelmi címer híven tanúsítja az egykori Várad magyar szabad királyi város dicső múltját, annak értelmében, amiként egy isteni akaratot közvetítő angyal az igazság fegyverét, egy bárdot nyújt át a királyi hatalmat és erényeket megtestesítő oroszlánnak, aki minden bizonnyal nem más, mint Szent László király. Zuh Deodát művészettörténész mutat rá, hogy a későbbi címerben a bárd helyét a kereszt foglalta el.
A kereszt az életmentő krisztusi szabadítás szimbóluma. A kereszt nem elválasztja, hanem egyesíti mindenféle nyelvből és felekezetből való megváltottjait a Jézus Krisztusnak. Legyen ez a kereszt Szent László király örökségeként városunk és hazánk jövendőjének fundamentuma! Isten gazdag áldása szálljon városunkra és féltve szeretett hazánkra!