„Kiket kiirtott az idő gazul”

Nagyváradon ebben az évben is a volt református püspöki palotában, azaz a mai Partiumi Keresztény Egyetem belső udvarában található emléktáblánál tartottak rövid tisztelgő múltidézést a kommunizmus áldozatainak magyar emléknapján.

A járványügyi korlátozások miatt csupán egy maroknyi közéleti személyiség és újságíró vehetett részt a mementón, akiket Török Sándor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Bihar megyei szervezetének elnöke köszöntött, átadva Tőkés László EMNT-elnök üdvözletét, aki egy kolozsvári elnökségi ülés miatt nem tudott jelen lenni. Mellette még hárman szóltak röviden, az alkalomhoz illesztve mondanivalójukat.

Elhangzott: a Magyar Országgyűlés 2000-ben határozott arról, hogy február 25-e a kommunizmus áldozatainak emléknapja legyen. Nagy József Barna, az EMNT régióelnöke felidézte: négy év elteltével avatta föl a nagyváradi emléktáblát Tőkés László református püspök és Rózsás János, aki a II. világháború után kilenc éven át ártatlanul raboskodott szovjet munkatáborokban, s bár 1962-ben rehabilitálták, kálváriájának memoárja ezután sem jelenhetett meg Magyarországon. Csak a rendszerváltást követően számolhatott be a Gulágról, 2012-ben bekövetkezett haláláig több rendben is. Romániában a 1989-es rendszerváltozásig beszélni sem lehetett a kommunizmus több mint százmillió áldozatáról, meg arról, hogy hány és hány ember, család életét nyomorította meg ez a szörnyű ideológia, ami mind a napig jelen van és hat a világban. A diktatúra árnyai ma is köztünk kísértenek, a Ceausescu-rezsim kiváltságosai és haszonélvezői, illetve örököseik ülnek a nyakunkon – hívta fel a figyelmet példákat is említve Zatykó Gyula, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke.

Az EMNP városi szervezetének elnöke, Moldován Gellért Lajos a maga során azt is kidomborította, hogy a magyar nemzet különösen meg kellett szenvedje a kommunista-internacionalista „emberkísérleteket”, szétszórattatásunkban is nagy szerepet játszottak ezek a 20. század során. Helyi vonatkozásban szó esett a „felszabadulást” követően, majd pedig az 1956-os magyar forradalom után meggyilkolt és meghurcolt bihariakról (Kelemen Béláék és Sass Kálmánék generációjáról, valamint a Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezetének tagjairól). Az idő kerekének gyorsuló forgása miatt ma már egyre kevesebben tanúskodhatnak a tragikus múltról, de ezen felül még az is elkeserítő, hogy csak részlegesen történt meg vagy teljesen elmaradt az igazságtétel és a jogos kárpótlás, nemkülönben a végső leszámolás a kommunizmussal, annak következményeivel.

A kommunizmus áldozatainak nagyváradi emléktábláján, amelyet megkoszorúztak, Jékely Zoltán verssora áll: „Kiket kiirtott az idő gazul”. A főhajtást követően a Himnusz eléneklésével zárult az áldozatokra, megnyomorítottakra, üldözöttekre való emlékezés.