A tárlatnyitón Tőkés László európai parlamenti képviselő, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület korábbi püspöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, a festőtelep kezdeményezője-alapítója, Véső Ágoston, Munkácsy-díjas festőművész, a telep művészeti vezetője és Szűcs György művészettörténész mondott beszédet. A tárlat a hónap végéig, május 31-ig tekinthető meg.

 

 

Köszöntés és köszönet az első szavam mindazokhoz, akik nemzetünk határokat nem ismerő közösségében megszervezték ezt a határon átívelő művészeti eseményt; Budapestnek, hogy mellé állt Nagybányának; a házigazda Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtárnak; a szervezőknek; Véső Ágoston Munkácsy-díjas művész úrnak, a Nagybánya Tájképfestő Telep művészeti vezetőjének – aki nemcsak jeles alkotóművésze Erdélynek, a Partiumnak, hanem igazi lelke, kiváló szervezője és gazdája a művésztelepnek; az ő munkatársainak és támogatóinak; valamennyi részvevőnek.

Meghatódással és Isten iránti hálaadással gondolok vissza a kezdetekre: a mánál reményteljesebb ’90-es évek már-már „hőskornak” nevezhető időszakára, nevezetesen az 1996-os esztendőre. A rendszerváltozás kezdeti lendületével találtunk egymásra: a Telep és a Tábor létrehozásában. Mi a legfőbb üzenete és tanulsága a megalakulásnak, a mögöttünk hagyott két évtizednek? Ady Endrével, a Szilágyság, a Partium nagy fiának szavával szólva ennyi: „Az élet él és élni akar!” (A többi mind merő okoskodás és meddő „filozófia” – mondhatnánk minden sértő szándék és lenézés nélkül.)

Az 1996-os év a magyar millecentenárium esztendeje volt, erre emlékeztünk és ezt ünnepeltük, a kommunizmus bukása és a nemzeti ébredés jegyében. Mi, reformátusok a Magyar Református Világtalálkozóval adóztunk ekkor a korszakos történelmi évfordulónak, újraalakítva a Magyar Reformátusok Világszövetségét is. Ez évben tartotta megalakulásának gyászos – mert nemzetünk és egyházunk szétszakítását idéző – 75. évfordulóját az 1990-ben új életre kelt Királyhágómelléki Református Egyházkerület – amely egyébként a másik romániai, azaz az erdélyi egyházkerülettel együtt volt házigazdája a református világtalálkozónak. És nem utolsó sorban a híres-nevezetes Nagybányai Művésztelep létrejöttének 100. évfordulóját ünnepelhettük. Önmagától adódott tehát, hogy ezen jeles évforduló-sorozat alkalmából és ihletésére egy rendkívüli festőtábort szervezzünk a Királyhágó-melléken, a Partiumban. Önként kínálta magát Nagybánya és vidéke. A közös szándék találkozott – ilyenképpen találtunk egymásra, Véső Ágostonra és művésztársaira, egyszerűen azon oknál fogva, hogy – amint már idéztem – „az élet él és élni akar!”

Apropó kerek évfordulók: közeledik Trianon centenáriuma, továbbá idén van a párizsi békediktátum 70. évfordulója, a Nemzet szétszakadásának két egymást követő tragédiája, amelyeket csak tetézett a XX. század másik nagy sorscsapása, a megsemmisítő erejű kommunista diktatúra korszaka. Ezekhez képest a festőtábor megszervezését – előbb Magyarláposon, majd Felsőbányán –, illetve a Nagybánya Tájképfestő Telep megalakulását élő és ékes igazolásául szántuk annak, hogy nem hagyhatjuk semmibe veszni a magyar képzőművészet csúcsteljesítményét jelentő nagybányai művésztelep és festőiskola jobb sorsra érdemes örökségét. És hogy újjá kell szerveznünk a román ateista nacionálkommunizmus uralma alatt végveszélybe került egyházainkat, Királyhágómelléki Református Egyházkerület, a Magyar Reformátusok Világszövetségét, illetve történelmi egyházaink ökumenikus szövetségét. Hittük és hisszük, hogy a határok fölötti nemzetegyesítés lehet a legtalálóbb, leginkább életre való válasz közel egy évszázados elszakítottságunkra, válasz Trianonra, válasz a nemzetpusztító és lélekölő kommunizmusra. És egyúttal európai válasz is ez: magyar unió az Európai Unióban.

Tudtuk: magunkra kell találnunk, és egymásra kell találnunk. Össze kell kötnünk az elszakadt szálakat. Helyre kell állítanunk a nemzet tagjaiban a megszakadt vérkeringést. Helyre kell állítanunk a történelmi folytonosságot politikai, társadalmi, kulturális, vallási téren, melynek hiánya már-már létében veszélyeztette a nemzetet. A Kós Károly nevéhez fűződő „Kiáltó szó” értelmében láttunk munkához az élet minden területén: „Dolgoznunk kell, ha élni akarunk. Akarunk élni, tehát dolgozni fogunk!”

Ennek az újrakezdésnek, hogyha patetikus akarok lenni: „a magyar feltámadásnak” a szellemében álltunk talpra 1989 után, és vágtunk neki egy új korszaknak, az új ezredévnek – és ennek a törekvésnek és összefogásnak képezte részét nagy vállalkozásunk: a Nagybánya Tájképfestő Telep – a hagyományőrzés és az értékteremtés célkitűzéseivel, azzal a feltett szándékkal, hogy a nagy múlt ne váljék puszta művészettörténetté, hanem találjon folytatásra az élő művészetben.

„…az Élet élni akar”, „élni akarunk!” – idéztük Adyt és Kós Károlyt.  Ezért vesszük fel a küzdelmet, és vállaljuk a megfeszítő munkát. Nemzetünk mostani szorongatott helyzetében és idegenbe szakadt, külhoni pusztuló nemzetrészeink számára valóságos góliáti kihívás a fenyegető és pusztító túlerővel szembeni helytállás.

Identitásunk, nemzeti mivoltunk megőrzésében, megmaradásunk és felemelkedésünk élethalálharcában hitünk, kultúránk – anyanyelvünk, irodalmunk, művészetünk, tudományunk – döntő szerepet játszik.  Kihez/mihez is hasonlítsam íróinkat, művészeinket, papjainkat, „írástudóinkat”, akik ezt a „nemes harcot” folytatják, ezt az élet- és nemzetmentő munkát végzik?!

Dávidi szerepet osztott rájuk az Isten! Amikor Sámuel próféta Isai vitéz fiai közül kiválasztja a kicsiny pásztorfiút, Dávidot , mindenki meghökken: mire lehet Ő képes a hatalmas Góliáttal, a világ hivalkodó góliáti erőivel szemben? „Az Úr azonban monda Sámuelnek: Ne nézd az ő külsőjét, se termetének nagyságát, mert megvetettem őt. Mert az Úr nem azt nézi, a mit az ember; mert az ember azt nézi, a mi szeme előtt van, de az Úr azt nézi, mi a szívben van.” (1Sám 16,7)

Az igazi művészek ilyen Istentől kiválasztott, Istentől ihletett emberek. „Az igazi művészet: út az Istenhez” – ahogyan Véső Ágoston fogalmazott –, és út az Istentől az emberhez.

Az igazi művészek nemcsak azt nézik, ami a szemük előtt van, hanem a szívükkel látnak és láttatnak. Ez az igazi művészet lényege!

Ezzel a látással ajándékoznak meg bennünket isteni látással megáldott művészeink, hogy szembe tudjunk szállni a gonosszal, győzzük erővel és megálljunk harcainkban.

Hogy megálljon és megéljen a nemzet!