2020. október 14. szerda
T I L T A K O Z Á S
Az MTI tudósítása szerint Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár október 12-én, hétfőn a magyar Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságában megismételte azon, a parlamentben korábban is elhangzott állítását, miszerint aki (Biharban és Szatmárban) az RMDSZ jelöltjére egy másik magyar jelöltet „indít rá”, az „nemzetárulást” követ el.
Október 8-án kelt nyilatkozatomban méltán kértem ki magunknak eme megbélyegző minősítést. Mi erdélyi magyarok vagyunk, és nem „nemzetárulók”! Ennek előtte legfeljebb a hírhedt Securitate és a nacionálkommunista vétetésű román soviniszták engedték meg maguknak, hogy haza- vagy nemzetárulóknak minősítsenek bennünket – közöltem Potápi államtitkár úrral, mielőtt nyilvánosságra léptem volna.
Mivel megalapozott figyelmeztetésemnek nem volt foganatja, ezúton vagyok kénytelen tiltakozni az Államtitkár úr becsületünkbe vágó vádaskodása ellen. Szégyenletes dolog, hogy éppen a nemzeti összetartozás bizottságában hangoztatja ezt, a demokratikus pluralizmussal szembemenő, az erdélyi magyarság megosztására alkalmas politikai diskurzusát.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Felvidéken tartott minapi sajtóértekezletén világosan kifejtette, hogy: „nem Budapestről kell megmondani, hogy mi a jó a határon túli magyar közösségeknek”. Ennek értelmében felkérem Potápi Árpád János államtitkárt, hogy vizsgálja felül kifogás tárgyát képező megnyilatkozásait, és vonja vissza az Erdélyi Magyar Szövetségnek a romániai választásokon indított jelöltjeivel kapcsolatos nemzetárulói megbélyegzését.
Hasonlóképpen felkérem az RMDSZ vezetőségét, hogy a nemzeti összetartozás és a demokratikus pluralizmus szellemében, valamint a jövőbeli együttműködés érdekében utasítsa vissza az erdélyi testvérpártjait ért „nemzetárulózást”.
Nagyvárad, 2020. október 14.
Tőkés László,
az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke
hírek
2026. március 21. szombat
Könyvbemutató: Tőkés László összegyűjtött írásai I.
2026. március 17. kedd
Nagyváradi március 15-e
2026. március 12. csütörtök
Ülésezett Budapesten a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma
2026. március 12. csütörtök
Folytatódik az autonómiáért vívott küzdelem
2026. március 10. kedd
Százak követeltek autonómiát a Székelyföldnek Marosvásárhelyen
2026. március 10. kedd
Komlóssy József – 90.
2026. február 27. péntek
Emlékezés a kommunista diktatúra magyar áldozataira
2026. február 23. hétfő
Imahétzáró istentisztelet böjtfő vasárnapján a nagykároly-belvárosi református templomban
2026. február 20. péntek
DR. TÓTH ALBERT búcsúztatása
2026. február 20. péntek
I G E H I R D E T É S 












