A román katonai megszállásra emlékeztek Hódmezővásárhelyen

2009. július 24-én, a Hódmezővásárhely határában álló emlékművüknél azokra a magyar mártírokra emlékezett a város népe és önkormányzata, akik kilencven esztendővel ezelőtt a brutális román megszállás áldozatául estek. 1919. július 25-én „a román katonák egynéhány átálló, hitvány hazaáruló segítségével 56 ártatlan magyar embert végeztek ki itt, a Kutasi úton…, akiknek nem másért kellett meghalniuk, hanem csak azért, mert magyarok voltak” – mondotta emelkedett emlékbeszédében Kószó Péter alpolgármester.

A katonai tiszteletadás mellett megtartott, méltóságteljes megemlékezésen a Bocskai István lövészdandár fúvószenekara kísérte a koszorúzást. Történelmi egyházaink képviseletében Bán Csaba református lelkipásztor és Németh László római katolikus tábori lelkész végeztek ige- és imaszolgálatot.

A rendezvény díszvendége, Tőkés László európai parlamenti képviselő egységes értelemben „a román megszállás erdélyi és magyarországi áldozatai” emlékének adózott, külön is kitérve az 1916-os székelyföldi román betörésre, valamint a Fekete-Körös-menti – köztük a köröstárkányi – román vérengzésekre.

Európai képviselőnk – többek között – az Antant felszólítására, Hódmezővásárhelyről kivonuló, megszálló csapatok parancsnokának, Mărdărescu tábornoknak az 1920. február 28-i hirdetményéből idézett, mely szerint: Hódmezővásárhely polgárai „csak a román katonáknak köszönhetik megmentésüket a megsemmisítő bolsevizmustól, … és csak hála a román hadseregnek lett meggátolva a Magyar Állam és nemzet megsemmisülése…”. Tőkés László rámutatott, hogy mindennek éppen az ellenkezője az igaz. A megszálló román csapatok kizárólag a gátlástalan területszerzés céljából törtek Magyarországra és foglalták el Budapestet, és az Antant-erők cinkos asszisztenciájával valósággal kifosztották a sok sebből vérző, a Tanácsköztársaság által kiszolgáltatott és a Szamuelly-terrorkommandók által lesújtott – maradék – országot.

Európai képviselőnk a megfélemlítésből fakadó hallgatással és a történelemhamisításba torkolló hazugsággal szállt szembe, mely kilenc évtized után, még mindig útját állja a múlt nyílt feltárásának, valamint az igazság kimondásának. Megbotránkoztató és teljességgel elfogadhatatlan, hogy 2009. április 1-jén, az Európai Parlamentben Adrian Severin volt román külügyminiszter, illetve a román szocialista delegáció rendezésében egy olyan konferenciára került sor, mely a szokványos román hazugság- és kirakatpolitika jegyében a román megszállóknak a bolsevizmus elleni fellépését, illetve a „magyarországi szovjet tanácsköztársaság” (sic!) leverésében játszott szerepét méltatta – ellentétben a dicstelen és kegyetlen megszállás, a területszerző rablóhadjárat igazi valóságával.

A hódmezővásárhelyi ártatlan polgári áldozatok – köztük Balázs János 16 éves cipésztanonc, Forrai Lajos 19 éves tanuló, Nyíri Bálint 16 éves lakatossegéd és Radics Imre 18 éves földműves – mártírhalála a példázatosság erejével hirdeti a közös múlt feltárásának szükségességét, mely elengedhetetlen feltétele a népek közötti megbékélésnek. A kommunizmus százmilliónyi áldozatához hasonlóan saját, sok tízezernyi – magyar – halottainkról sem szabad hallgatnunk, hiszen nincsenek „első és másodrangú áldozatok”, valamennyi totalitárius vagy nacionalista diktatúra áldozata Európa közös veszteségének számít.

Húsz évvel a temesvári felkelés kirobbanása után, változatlanul igaz: a hallgatás / az elhallgatás falát, és vele együtt a hazugság falát is le kell bontani – mondotta Tőkés László.