2011. szeptember 27. kedd
A hatékonyabb katasztrófavédelem lehetőségeiről az EP-ben
Strasbourgi plenáris ülésszakán, 2011. szeptember 27-én, az Európai Parlament "A katasztrófákra adott uniós válasz erősítése felé: a polgári védelem és a humanitárius segítségnyújtás szerepe" című jelentéstervezetről szavazott.
A Környezetvédelemi, Közegészségügyi és Élelmiszer-Biztonsági Bizottság (ENVI) részéről Elisabetta Gardini olasz néppárti képviselőasszony által előterjesztett jelentésnek a Külügyi Bizottságban (AFET) Tőkés László EP-alelnök volt az árnyék-jelentéstévője.
A jelentés emlékeztet arra, hogy az elmúlt években az Unión belül és a világ más országaiban bekövetkezett természeti és ember-okozta katasztrófák száma és súlyossága drámaian megnövekedett, ami egyre több emberéletet követel, ugyanakkor pedig gazdasági, társadalmi és kulturális örökségünket is veszélyezteti. Példának okáért a közelmúltbeli haiti földrengés, valamint a pakisztáni áradások is arra késztetik az Uniót, hogy a megelőzés, a felkészülés, a válaszlépések és a helyreállítás terén javítson segítségnyújtási gyakorlatán, annak érdekében, hogy jószolgálati munkája minél gyorsabb és hatékonyabb legyen.
Tőkés László javaslataiban a katasztrófakezelésnek az európai közös politikákat érintő vetületét emelte ki, melyre a Lisszaboni Szerződés is kellő jogalapot teremt. A Catherine Ashton főképviselő által vezetettKülügyi Szolgálat létrehozása lehetőséget nyújt a katasztrófavédelem eddiginél hatékonyabb biztonsági és politikai összehangolására. A szolidaritás szellemében képviselőnk továbbá az uniós és a nemzetközi szereplők között kívánatos összhang megteremtésére hívta fel a figyelmet, az európai intézmények, illetve a tagállamok egymást átfedő és párhuzamos erőfeszítéseinek a kiküszöbölése céljából, valamint olyan kommunikációs stratégia kialakítását szorgalmazta, mely növelni képes a közös fellépések "láthatóságát".
Strasbourg, 2011. szeptember 27.
hírek
2026. június 8. hétfő
Tanévzáró a PKE-n
2026. június 8. hétfő
Trianontól a határokon átívelő nemzetegyesítésig
2026. június 6. szombat
Tőkés László Lakiteleken és Tiszakécskén
2026. május 24. vasárnap
Eltemették dr. Csapó I. Józsefet
2026. május 17. vasárnap
Átadták a Wagner Nándor-díjakat a PKE-n
2026. május 17. vasárnap
Kiállás az az apát mellett
2026. május 12. kedd
Közlemény – felszólítás
2026. május 8. péntek
PKE: az egyetem napja, díjazásokkal
2026. május 4. hétfő
Viaskodás a gonosszal – Tőkés István ellenállása a román titkosszolgálattal szemben
2026. május 4. hétfő
In memoriam Tőkés István












