2012. április 18. szerda
Send this article Print this article

A Jobbiknak önvizsgálatot kellene tartania

Ismeretes, hogy a nemrégen megalakult Erdélyi Magyar Néppárt pártpolitikai kapcsolatai kialakítása rendjén az anyaországi Jobbik képviselőivel is találkozott. Ezzel szemben azonban a Magyar Szocialista Párttal – legalábbis egyelőre – nem kívánt kapcsolatba lépni. Ezen kettős körülmény kapcsán kívánkozik a képbe két időszerű esemény.



   A posztkommunista utódpárt iránti tartózkodás érthető. A Gyurcsányék örökségétől szabadulni nem tudó Tabajdi Csaba- és Göncz Kinga-féle európai parlamenti MSZP-küldöttség Magyarország elleni, legutóbbi feljelentő és lejárató cselekménye a vallásügyi törvény tárgyában már önmagában is indokolttá teszi az elhatárolódást.
  Ebben az összefüggésben viszont az erdélyiek nem alkalmazhatnak kettős mércét. Az előbbiekhez hasonlóan ugyanis azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy miközben a magyarországi utódkommunisták külföldön saját hazájuk ellen uszítanak – ezzel egy időben Baráth Zsolt, a Jobbik képviselője idehaza, a Magyar Országgyűlésben követ el aligha leplezhető antiszemita uszítást a „tiszaeszlári vérvád” felmelegítésével.
   „Józan ésszel nehezen fogható fel, hogy a Jobbik – a zsidó Pészah és a keresztény Húsvét ünnepén – miért nyúlt ehhez a gyalázatos örökséghez… mind kül-, mind belpolitikai szempontból mérhetetlen károkat okozva nekünk…” – állapítja meg igen találóan egyik jeles újságírónk. Valóban érdemes elgondolkozni azon, hogy most, amikor kicsiny hazánk elszánt alkotmány- és alkotmányos honvédő harcát vívja nemzetközi téren, vajon kinek állhat érdekében ezzel a szakállas politikai provincializmussal és bornírt képtelenséggel még több sarat hordani Magyarország megtépázott képére. Okkal gondolhatjuk, hogy ilyen esetekben az idegenkezűség és a beépítettség lehetősége sem kizárt.
   Mindezeket figyelembe véve nem csupán a Jobbiknak szükséges önvizsgálatot tartania arról, hogy melyik a nemzetpolitikailag elfogatható „jobbik” arca és oldala, hanem az EMNP-nek is józan értékítélettel kell eldöntenie, hogy kikkel barátkozik.
   Mindenesetre Erdélynek, erdélyi magyarságunknak őrizkednie kell az – eszlári – vérgőzös politikai rontás exportjától. A hagyományos erdélyi toleranciától teljességgel idegen bárminémű antiszemitizmus.
Strasbourg, 2012. április 18.
Tőkés László
EMNT-elnök
az EMNP védnöke
 
 


hírek

fényképek

Temesvári zarándoklat
10 éves az EMNT
Székelyek Nagy Menetelése
A Magyar Rektori Konferencia plenáris ülése Nagyváradon

videók

Trianonról és az autonómiáról
TEMESVÁR 31. - Tőkés László, az EMNT elnöke
Tőkés László évértékelője a Magyar Televízióban, 2016. jan. 1-jén
Tőkés László brüsszeli felszólalása

ajánlott oldalak

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Székely Nemzeti Tanács
EPP képviselőcsoport az Európai Parlamentben
FIDESZ
Fidesz Európa Parlamenti képviselőcsoportja
Orbán Viktor miniszterelnök honlapja
www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010