2020. április 30. csütörtök
Send this article Print this article

A román államfőnek haladéktalanul le kell mondania

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács mélységesen elítéli Klaus Iohannis államelnök 2020. április 29-én világgá kürtölt televíziós nyilatkozatát a Székelyföld autonómiastatútumára vonatkozó törvénytervezet hallgatólagos képviselőházi elfogadása tárgyában.



Ezzel együtt teljes támogatásáról biztosítja az utóbb a szenátus által döntő házként elvetett jogszabályt, és továbbra is következetesen kiáll Székelyföld területi autonómiája mellett.
A román államfő uszító, gyűlöletkeltő beszéde a román büntetőtörvénykönyv paragrafusaiba ütközik, etnikai feszültségeket szít, és mint ilyen, mélységesen kisebbség-, illetve demokrácia- és Európa-ellenes. Méltán várható el, hogy a kormányon lévő Nemzeti Liberális Párt, valamint a Romániai Német Demokrata Fórum is elhatárolódjék tőle, melyeknek Klaus Iohannis előzőleg elnöke volt. Szégyenletes körülménynek tartjuk, hogy erdélyi szász államelnökünk és magyar felmenőkkel rendelkező miniszterelnökünk, Ludovic Orban a román–magyar megértés és megbékélés helyett a sovén magyarellenességet gerjesztik.
Éppen harminc éve annak, hogy Ion Iliescu volt szocialista elnök szeparatizmussal vádolta meg az autonómiájuk mellett felsorakozó erdélyi magyarokat, és a „magyar kártya” kijátszásával nyitott utat a marosvásárhelyi magyarellenes agresszió előtt. Megdöbbentő hasonlósággal és gátlástalansággal ugyanerre vetemedik most német nemzetiségű, evangélikus-lutheránus vallású utódja, Klaus Iohannis, aki bármely valós alap nélkül ismét Erdély Magyarországhoz való csatolásával riogatja a román közvéleményt.
Mi a különbség a szocialista Iliescu és a liberális Iohannis között? Mindketten a magyar „szeparatizmus” nótáját fújják, az 1990 márciusában helyreállított Securitate kottája szerint, melynek magyar ügyekkel foglalkozó szekciója egyébként „A magyar irredenták” elnevezést viselte.
Tiltakozunk Ceaușescu titkosrendőrsége, a volt Securitate kisebbség-, illetve magyarellenes politikai örökségének a továbbvitele ellen, ami az általános autonómiaellenességben, továbbá Beke István és Szőcs Zoltán jogtalan bebörtönzésében, valamint az úzvölgyi temetőgyalázásban is kirívó módon megnyilvánul.
A romániai forradalom 30. évfordulója alkalmából elmondott beszédében Orbán Viktor miniszterelnök „a románokkal közösen egy új Közép-Európa építése” mellett foglalt állást. Iohannis elnök ellenben mostani televíziós nyilatkozatában is a magyar miniszterelnök ellen vádaskodik, ahelyett, hogy – államfői hivatásának megfelelően – a népeink közötti együttműködést és a román–magyar megegyezést munkálná.
Mindeneket figyelembe véve, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács méltatlannak ítéli Klaus Iohannis urat magas tisztségére, és az államelnökségről való lemondásra szólítja fel őt.
 
Nagyvárad, 2020. április 30.
 
 
                                                                                                  Tőkés László
                                                                                                  elnök 

www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010