2014. november 25. kedd
A romániai elnökválasztásról Strasbourgban
Az Európai Parlament strasbourgi plenárisán elhangzott hétfő esti felszólalásában Tőkés László erdélyi képviselő az 1989-es népfelkelés 25. évfordulója összefüggésében értékelte a romániai elnökválasztás eredményét.
Beszédében a Ceauşescu-rezsim egykori bukása és Victor Ponta mostani választási veresége között vont párhuzamot, rámutatva arra, hogy miképpen negyedszázaddal ezelőtt, azonképpen most is Temesvár, illetve Erdély játszott meghatározó szerepet a rendszerváltozásban.
Közkeletű kifejezéssel élve az ún. Obama-effektus érvényesült Klaus Johannis megválasztatásakor, hiszen a választók annak a német – szász – közösségnek a képviselőjére adták a voksukat, amelyet a II. világháborút követően „kollektív bűnösséggel” sújtott a román hatalom, Nicolae Ceauşescu kondukátor pedig keményvaluta fejében, százezres nagyságrendben árusította ki őket Nyugat-Németországnak.
Szintén az 1989-es évfordulóra emlékeztet az a körülmény, hogy miként akkor, a nacionálkommunista diktatúra ellenében – a román többség, valamint a magyarok és a németek most is összefogtak a lopakodó kommunista restauráció feltartóztatása és a demokratikus rendszerváltoztatás folytatása érdekében.
„Visszatért a remény Romániába”! – zárta szavait erdélyi képviselőnk, Temesvár volt református lelkipásztora.
Felszólalás
Romániában 25 évvel ezelőtt bukott meg a Ceausescu-diktatúra. Az idei jubileum legszebb ajándéka Klaus Johannis demokrata-liberális erdélyi szász politikus államelnökké választatása.
Az elmúlt negyedszázad folyamán többször is a volt kommunisták tértek vissza a hatalomba. Victor Ponta szocialista elnökjelölt – jelenlegi miniszterelnök – választási veresége a nacionálkommunista restaurációra mért döntő csapást, és a demokratikus átalakulások folytatása előtt nyitotta meg az utat.
A választás alkalmával az ún. Obama-effektus érvényesült. Miként 25 évvel ezelőtt Temesvár, azonképpen idén is a soknemzetiségű és sokvallású Erdély játszott meghatározó szerepet a rendszerváltozásban. A Ceausescu által üldözött magyarok és németek, román honfitársaik többségével együtt, mind Klaus Johannisra szavaztak.
Visszatért a remény Romániába!
Strasbourg, 2014. november 24.
Tőkés László
EP-képviselő
hírek
2026. március 17. kedd
Nagyváradi március 15-e
2026. március 12. csütörtök
Ülésezett Budapesten a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma
2026. március 12. csütörtök
Folytatódik az autonómiáért vívott küzdelem
2026. március 10. kedd
Százak követeltek autonómiát a Székelyföldnek Marosvásárhelyen
2026. március 10. kedd
Komlóssy József – 90.
2026. február 27. péntek
Emlékezés a kommunista diktatúra magyar áldozataira
2026. február 23. hétfő
Imahétzáró istentisztelet böjtfő vasárnapján a nagykároly-belvárosi református templomban
2026. február 20. péntek
DR. TÓTH ALBERT búcsúztatása
2026. február 20. péntek
I G E H I R D E T É S
2026. február 12. csütörtök
A Johannita Rend elsődleges karizmája a hit védelme












