»
2017. február 20. hétfő
Amire nem emlékezünk, az nem létezik
A Magyar Polgári Egyesület szervezésében tartottak konferenciát február 18-án a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumtermében a szovjet munkatáborokba elhurcoltakról, a Gulág-Gupvi Emlékév keretében.
A magyarországi Gulág Emlékbizottság támogatásával létrejött eseményen elsőként Tőkés László EP-képviselő, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület korábbi püspöke köszöntötte a szép számban egybegyűlteket, az emlékezés fontosságára hívva fel a figyelmet. Ebben a vonatkozásban, mint fogalmazott, első tézise az, hogy „amiről nem emlékezünk, az nem létezik”, második tétele pedig így hangzott: „ahogyan emlékezünk valamire, az úgy létezik”. Kiemelte, hogy nagyon jól ismerték ezeket a tételeket a kommunisták, akik egész egyszerűen el akarták törölni a múltat, vagy a tényeket eltorzítva alakították ki hivatalos történelemszemléletüket. Nem csoda hát, ha a kommunizmus bukása után az emberekben egyszerre tör fel a múlt megismerésének az igénye – jegyezte meg az európai képviselő.
„Akié a múlt, azé a jelen” – folytatta a politikus, kiemelve, hogy a múlt felidézésének módja politikai kérdés is, hiszen „ahogyan elfoglalták Erdélyt, úgy el akarják foglalni a múltunkat is. Ezért a múltra emlékezés nekünk létkérdés.” Végezetül bejelentette, hogy a bukaresti katonai törvényszék megidézte tanúként az 1989-es forradalom eseményeinek feltárása ügyében. (Lásd erről szóló mai közleményünket.) Tőkés László reményét fejezte ki, hogy „nem fog ezúttal is hazugságba torkollni a kivizsgálás, és valóban kiderül, mi történt 1989 decemberében, 1990 márciusában és júniusában”, majd hozzátette: „Fontos lenne, ha nem a forradalom hatvanadik évfordulón derülne ki, hogy mi is történt valójában, hanem már most tudnánk, mi az igazság”.
A továbbiakban Benkő Levente kolozsvári újságíró, történész osztotta meg a hallgatósággal kutatási eredményeit Magyarok és németek elhurcolása 1944 őszén Romániában című előadásában. Emlékeztetett: nincs kollektív bűnösség, az elítélendő cselekményeket soha nem egy közösség, hanem egyének és intézmények követik el. Ezzel szemben Romániában már 1943-ban megfogalmazódott a magyar és a német nép kollektív bűnösségének a gondolata. Felidézte: Románia átállása után a magyar hatóságok kivonultak Észak-Erdélyből, és így a magyar lakosság teljesen védtelen maradt. Erős magyar- és németellenes hangulat alakult ki, és már augusztus 25-én megszületik az első csendőrségi parancs, amit további parancsok követnek, melyek alapján elkezdődött a németek és magyarok deportálása. Bár az utasítások a második bécsi döntés után Észak-Erdélybe költözött magyarokra és németekre vonatkoztak, a román királyi hatóságok a szovjetekkel együttműködve az őshonos erdélyi magyar és német férfiakra is kiterjesztették azok hatályát. Csak 1945 februárjától kezdték többé-kevésbé megúszni az elhurcolást a Romániában őshonos kisebbségiek.
Buczkó József hajdúnánási néprajzkutató, író elevenítette fel az ottaniak deportálásának tragikus történetét Akiknek még sír sem jutott címmel, a nagyváradi Duma István volt 56-os politikai fogoly börtönélményeiről beszélt. Végezetül Papp Annamária kolozsvári újságíró vázolta fel a kolozsvári deportálások történetét egyéni sorsok bemutatásával.
(Forrás: Erdon.ro)
hírek
2025. április 18. péntek
Húsvéti üdvözlet
2025. április 14. hétfő
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) XXXV. Közgyűlése – Beregszász, 2025. április 12.
2025. április 9. szerda
ÖSSZETARTOZÁS ÉS KIREKESZTÉS
2025. március 29. szombat
Köszöntőbeszéd az Erdélyi Magyar Szövetség Küldöttgyűlésén
2025. március 29. szombat
Marosvásárhely „fekete márciusa”
2025. március 27. csütörtök
NYILATKOZAT – Harmincöt évvel a marosvásárhelyi fekete március után
2025. március 23. vasárnap
Tisztújítás volt az EMSZ-ben
2025. március 23. vasárnap
Kriza János-emlékév
2025. március 23. vasárnap
Hogyan tovább, erdélyi autonómia? – Számbavétel és kiútkeresés
2025. március 22. szombat
Tőkés Lászlót újraválasztották az EMNT elnökének