„AZ IGAZNAK EMLÉKEZETE ÁLDOTT” - Főhajtás Toró Tibor emléke előtt

A történelmi Erdély újkori, Apor Péter-i metamorfózisában a rendkívüli veszteségek miatt érzett fájdalom lesújtó érzésével vettük hírül Toró Tibor akadémikus, az erdélyi csillagok világából a mindenség univerzumába emelkedett székely atomfizikus halálát.

Nagy elődje és ismerve szeretett mintaképe, az Erdély egén üstökösként előtte járó Bolyai János nyomdokába lépve, immáron Ő is elköltözött az áldott emlékezetű igazak világló Pantheonjába.

Az örökkévalóság fényévekben mérhető – mérhetetlen – magasságából és a csillagvilágok birodalmának Madách-i hidegéből és sodró súlytalanságából – földi fogódzókat keresve – azonban hadd kapaszkodjunk vissza ide, Transzilvániába, a területileg elvitatott, de létében mégiscsak megkérdőjelezhetetlen Magyar és Székely Autonómiába. Azokhoz a gyökerekhez, melyekből kinövekedvén, Toró Tibor is – a Goethe-i metafóra értelmében – szárnyra kapott egykor, hogy annak utána szellemi és tudományos pályája egyetemes magasságába íveljen.

Földi, földrajzi pályafutásának koordinátái: Énlaka, Magyarhermány, Kányád, Etéd, Székelyudvarhely, Nagyvárad és Temesvár – amiképpen Ő maga kijelölte. Életének útját és útjainak porát taposva haladtunk Vele együtt „földi vándorlásának” eddigi pályáján. Most pedig, húsz évvel a temesvári újrakezdés után, az Ígéret Földjének határán, az eltávozó atyákkal együtt Őt is méltóképpen elsiratván, örökébe és nyomdokába lépve, „az ő bölcsességének lelkével beteljesedve” (5. Móz. 34,9), Isten rendelésének engedelmeskedve, hadd haladjunk ugyanezen az úton tovább – azon a földön, amelyen Isten adta élnünk, és amelyből Ő maga is vétetett.

„Az igaznak emlékezete legyen áldott!” (Zsolt. 10,7)

Nagyvárad, 2010. október 18.

Tőkés László