2013. november 27. szerda
Az amerikai Helsinki Bizottsághoz fordult az Amerikai Magyar Szövetség
Levélben sürgette az az Amerikai Magyar Szövetség elnöke az amerikai Helsinki Bizottság két társelnökét, hogy mint az emberi jogok megsértését és magyarellenes jelenséget nyilvánosan vessék fel az általuk vezetett testület nevében, hogy semmisítsék meg Tőkés László kitüntetésének visszavonását.
Koszorús Ferenc a Benjamin L. Cardin demokrata szenátorhoz és Christopher H. Smith republikánus képviselőhöz intézett, az MTI-hez hétfőn eljuttatott levelében emlékeztetett arra, hogy Tőkés püspök a Románia Csillaga érdemrendet a Ceausescu-diktatúra megdöntésében való, rendkívül bátor szerepvállalásáért kapta. Az AMSZ elnöke rámutatott: az európai parlamenti képviselőnek az a "vétke" vezetett a visszavonáshoz, hogy gyakorolta alkotmányos jogait, és kiállt a romániai magyar kisebbség jogai mellett.
"A visszavonást meg kell semmisíteni" - áll a levélben.
Koszorús a kitüntetés visszavonásának nemzetközi elítélésével kapcsolatban megemlítette azokat a leveleket, amelyeket Lee Edwards, a washingtoni Kommunizmus Áldozatainak Emlékműve Alapítvány elnöke intézett Traian Basescu román elnökhöz, illetve Gören Lindblad, az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformjának elnöke írt Victor Ponta miniszterelnökhöz.
Emlékeztetett arra, hogy Cardin szenátor a Helsinki Bizottság március 19-i, Magyarországgal kapcsolatos meghallgatásán a néhai Max Kampelman nagykövetet idézve hangoztatta azt a fontos alapelvet, miszerint "a kisebbségek olyanok, mint a kanári a szénbányában. Végeredményben a demokrácia és a kisebbségi jogok együtt állnak meg vagy omlanak össze. Ha bekövetkezik a kisebbségek iránti tisztelet összeomlása, a demokráciáé sem várat magára sokáig."
"A kanári fulladozik Romániában. Ezért sürgetjük, nyilvánosan szólítsák fel Romániát arra, hogy tartsa tiszteletben az alapvető emberi jogokat, beleértve a szólás szabadságát, és legyen méltó ezekhez" - írta az AMSZ elnöke.
Koszorús hangoztatta, hogy a Helsinki Bizottságnak hallatnia kell a szavát: az alapvető emberi jogok megsértését, a kisebbségellenes politikát és megnyilvánulásokat, az intoleranciát és a nem demokratikus intézkedéseket nem szabad eltűrni.
"Attól félünk, hogy a hallgatást egyesek a legindokolatlanabb módon akként értelmezhetik félre mint belenyugvást, és ez azoknak az elveknek a további megsértéséhez vezethet, amelyek előmozdításáért a Helsinki Bizottság a felelős" - írta Koszorús Ferenc.
A Tőkés László kitüntetésének visszavonásáról közölt határozat ügyében az Amerikai Magyar Koalíció (AMK) is kifejezte aggodalmát. Ennek a szervezetnek a nevében Maximilian Teleki elnök vasárnap Traian Basescu román elnökhöz intézett levelet.
hírek
2026. március 17. kedd
Nagyváradi március 15-e
2026. március 12. csütörtök
Ülésezett Budapesten a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma
2026. március 12. csütörtök
Folytatódik az autonómiáért vívott küzdelem
2026. március 10. kedd
Százak követeltek autonómiát a Székelyföldnek Marosvásárhelyen
2026. március 10. kedd
Komlóssy József – 90.
2026. február 27. péntek
Emlékezés a kommunista diktatúra magyar áldozataira
2026. február 23. hétfő
Imahétzáró istentisztelet böjtfő vasárnapján a nagykároly-belvárosi református templomban
2026. február 20. péntek
DR. TÓTH ALBERT búcsúztatása
2026. február 20. péntek
I G E H I R D E T É S
2026. február 12. csütörtök
A Johannita Rend elsődleges karizmája a hit védelme












