2017. augusztus 16. szerda
Send this article Print this article

Bemutatták Tőkés László breviáriumát Kolozsváron

Augusztus 15-én a VIII. Kolozsvári Magyar Napok keretein belül mutatták be a „Hit és nemzet – Tőkés László breviáriuma” című díszkötetet, mely a Magyar Napló kiadó gondozásában és Jánosi Zoltán irodalomtörténész szerkesztésében jelent meg. A kiadvány a püspök által írt, valamint róla szóló szövegeket tartalmaz.



Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke – aki 2007 óta európai parlamenti képviselője az erdélyi magyarságnak – a Bocskai-házban tartott bemutatón elmondta: számára is meglepetés volt a kötet, hiszen bár tudott az előkészületeiről, nem avatták be a tartalmi kérdésekbe. Ő maga is a kinyomtatott könyvet vehette kézbe, és lapozhatta megelégedéssel.
A kötetbemutatót Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt ügyvezető elnöke vezette le, aki azért tartotta fontosnak a művet, mert Tőkés László életútját ilyen formában bemutató könyv még nem jelent meg.
Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke magyar értékmentőnek nevezte Tőkés Lászlót, majd hozzátette: a lelkész-politikus Temesváron megfogalmazott programja ma is érvényes, s ennek kulcsszavai a román–magyar megbékélés és a keresztény Európa.
Balaton Zoltán, Tőkés László egykori temesvári harcostársa elmondta: a könyv olyan olvasmány, amelyet akkor vehetünk a kezünkbe, amikor elfáradunk, amikor fogytán a lelkesedésünk. „Eligazítás a zűrzavaros világban” – jellemezte. Úgy vélte, a breviárium mindazt tartalmazza, amit Tőkés László felvállal, amiből nem enged.
A püspök felszólalásában köszönetet mondott a könyv készítőinek. A reformáció 500. évfordulója kapcsán elmondta: az egyház és a mindennapi hívő ember számára is kulcskérdés a hatalomhoz való viszony. Felidézte: amikor Temesvárra került, a lelkészi hivatal falán Nicolae Ceaușescu kommunista diktátor képe díszelgett. Ez ellen lázadt, mert úgy érezte: „Isten hatalmát senki nem rabolhatja meg”. Megjegyezte: csak azért érez keserűséget, mert azt látja, hogy „bizonyos fokig visszatértünk a szolgaság igájába, és hajlamosak vagyunk újból megalkudni”.


www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010