2023. április 8. szombat
Búcsú Kékessy Dezsőtől
Április 7-én délután a budapesti Szilágyi Dezső téri református templomban tartották meg a március 9-én 85 éves korában elhunyt dr. Kékessy Dezső, Magyarország volt párizsi nagykövete, a Johannita Rend korábbi kommendátora gyászszertartását. Ma, szombaton délben szűk családi körben helyezték földi porait örök nyugalomra Tiszafüreden.
Fővárosi búcsúztatásán számos barátja, híve, eszme- és harcostársa, valamint rendtársa vett részt, köztük Tőkés László püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, aki éppen harminc éve tagja az egyetlen protestáns lovagrend, a Keresztelő Szent Jánosról elnevezett Jeruzsálemi Ispotályos Lovagrend Magyar Tagozatának.
Kékessy Dezső András apja földbirtokosként a II. világháború előtt Tiszafüreden európai hírű nemesfűztermelést folytatott. Itt született meg 1938-ban a legifjabb Kékessy. Az ötgyermekes család ingatlanait 1951–52-ben államosították, a családfőt, Kékessy Györgyöt politikai okokból bebörtönözték. 1956-ban az üldöztetések elől a família döntése alapján Kékessy Dezsőnek Svájcba kellett távoznia. 1966-ban Genfben elvégezte az orvostudományi egyetemet és az egyetem orvosi karának mikrobiológiai tanszékén maradt kutatóként. Tudománydoktori minősítést szerzett. Több társával együtt 1971-ben orvosi diagnosztikai, gyógyszeripari és kozmetikai minőségvizsgáló laboratóriumot alapított, mely sikeres vállalkozásnak bizonyult. Az 1970-es évek második felétől már rendszeresen hazalátogatott Magyarországra. A rendszerváltozás után, 1991-ben Kékessy Dezsőt az Antall-kormány genfi és neuchateli tiszteletbeli konzullá nevezte ki. 1997-ben genfi főkonzullá lépett elő, 1999 és 2002 között pedig Magyarország párizsi nagykövete lett. 1989–1990-től Magyarországon is gazdasági vállalkozásba kezdett, családtagjaival cégeket alapított a szállítmányozás, a logisztika, az orvosdiagnosztika, az élelmiszeripar, a szőlészet-borászat területén. 1991-ben visszatért szülőhelyére, Tiszafüredre, mezőgazdasági vállalkozásba kezdett. Egy év múltán visszavásárolta a családi kúriát, amelyet később teljesen újjáépíttetett. 2016-ban Tiszafüred Város Díszpolgára címet kapott érdemei elismeréseként.
Kékessy Dezsőt 1995-ben választották a Johannita Rend magyarországi megbízottjává. Magyarságát, hazafiságát az is jól mutatja, hogy a vegyes házasságokban született gyerekei, unokái is tudnak magyarul, s többségük Magyarországon él. Szüleitől, egyházától és a genfi református patríciusoktól megtanulta, hogy a helyes élet a másokért tenni akaró, szolgáló élet. Istene, családja, szülőföldje, hazája szeretete és szolgálata, a protestáns munkaetika vezérelte egész életében. A sokoldalú kutató, üzletember, diplomata folyamatosan olvasott, képezte magát, felelősen gondolkodó, jó szervező, kreatív ember volt. Szívügye volt a természet, a föld, a biogazdálkodás, a klímavédelem is. hírek
2025. december 22. hétfő
A gyertyafény Krisztus világossága
2025. december 21. vasárnap
Egy évértékelő és évzáró gyűlésről
2025. december 17. szerda
Igehirdetés Erdélyi Géza püspök temetésén
2025. december 16. kedd
Újabb rendhagyó évfordulós történelemóra
2025. december 16. kedd
Az 1989-es eseményekre emlékeztek Temesváron
2025. december 10. szerda
TEMESVÁR 36. / 1989 SZABADÍTÓ KARÁCSONYÁRA EMLÉKEZNEK TEMESVÁRON EGY KONFERENCIA KERETÉBEN
2025. december 3. szerda
ÉLETMŰSOROZAT
2025. november 30. vasárnap
Díjak az őrzőknek
2025. november 21. péntek
ÁLLÁSFOGLALÁS: Számíthatnak ránk a veszélyben lévő ukrajnai román közösségek!
2025. november 4. kedd
Méltatás és hálaadás Hegedűs Loránt szobrának avatásán












