2018. szeptember 11. kedd
Send this article Print this article

Ceaușescu szelleme kísért Romániában

Szükségtelen mindazon kirívó eseteket ismételten felsorolni, melyek az utóbbi hónapokban – mintegy az 1918-as gyulafehérvári román nemzeti gyűlés centenáriumának „tiszteletére” – a magyarellenesség felerősödését jelzik Romániában.



Ezek közül – az időbeli keretek szűkössége miatt is – Tőkés László európai képviselő mindössze kettőre tért ki tegnap esti európai parlamenti felszólalásában, Strasbourgban.
Egyetlen pillanatra sem szabad „megszokni” azt, és belenyugodni abba, hogy Romániában – közel három évtizeddel a Ceaușescu-diktatúra bukása után – ismét politikai foglyok ülnek börtönben. Ebből a meggondolásból kiindulva, erdélyi képviselőnk újból az Európai Parlament plénuma elé tárta a kézdivásárhelyi székely terrorvád két áldozata, Beke István és Szőcs Zoltán koncepciós perének botrányos esetét, a Tisztelt Ház támogatását kérve kiszabadításuk érdekében.
Említésre méltó, hogy miközben a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) alkotta kormányban, illetve a román parlamentben büntetőügyes politikusok ülnek és ügyködnek jogos büntetésük elkerülése végett, velük szemben ártatlan magyar elítéltek szenvednek börtönt. Erre is emlékeztessen bennünket a Mentsétek Meg Romániát Szövetség (USR) égisze alatt benyújtandó, egymillió aláírással támogatott, Büntetőügyesek nélküli közéletet! elnevezésű alkotmánymódosító polgári kezdeményezés.
A maga nemében hasonlóképpen drámai az a kormányrendelet, amelyet röviddel az új tanév kezdete előtt adtak ki, s ami azt írja elő, hogy a magyar elemista tanulóknak ezután román, többnyire magyarul nem tudó szaktanárok tanítsák a román nyelvet és irodalmat. Európai képviselőnk felszólalásában a magyar nyelvű oktatás megszüntetésére irányuló ukrán oktatási törvényhez hasonlította a diktatórikus román tanügyi rendelkezést, amely kihatásában kétségtelenül a magyar oktatás elrománosítása irányába mutat, és mint ilyen az egykori nacionálkommunista korszak legsötétebb praktikáit idézi.
Emlékezetes, hogy a székely közösséget egészében is megbélyegző hamis terrorvád elleni tiltakozásképpen Tőkés László a kormánypártokkal kötött parlamenti együttműködési megállapodás felbontására szólította volt fel az RMDSZ vezetőségét. Képviselőnk szerint a tanügyi sürgősségi kormányrendelet újabb nyomós ok erre, továbbá arra, hogy a párt kisebbségi oktatásért felelős államtitkára lemondása benyújtásával tiltakozzék a magyarok megkérdezése nélkül hozott diktátum ellen.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) – amelynek Tőkés László az elnöke – ezen és más hasonló esetek elkerülése egyetlen útjának-módjának a magyar tanügyi autonómia bevezetését látja.



www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010