»

2018. november 24. szombat
Emlékkonferenciát rendezett a KMAT a délvidéki Temerinben
A Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács (KMAT) és a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) szervezésében tartották meg november 23-án a dél-bácskai Temerinben (Szerbia) azt az emlékkonferenciát, amelynek a következő címet adták: Háborús veszteségeink és az újvidéki Nagy Szerb Nemzetgyűlés következményei a délvidéki magyarok sorsára.
A cím arra utal, hogy 1918. november 25-án Újvidéken rendezték meg a „Bánáti, Bácskai és Baranyai Szerbek, Bunyevácok és Más Szlávok Nagy Népgyűlését”, amely kimondta a történelmi magyar Délvidék Szerbiához való csatolását.
Az Árpád-kori alapítású, egykoron színmagyar vajdasági Temerinben, ahol az őshonos nemzetiség ma már a lakosság felét sem teszi ki, Csorba Béla, a VMDP elnöke nyitotta meg a tanácskozást az Első Helyi Közösség nagytermében. Elmondta, hogy a KMAT által szervezett Trianon 100 konferenciasorozatnak a második alkalmára gyűltek össze a meghívottak és az érdeklődők. Az elsőt november 14-én tartották Pécsett, a város szerb megszállásának 100. évfordulóján. A következőre Kolozsváron kerítenek sort december 6-án, a gyulafehérvári román nagygyűlés centenáriuma apropóján, 1918 – impériumváltás, önrendelkezés, nemzetépítés címmel.
Tőkés László európai parlamenti képviselő, a KMAT és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke Válasz Trianonra: az autonómia című megnyitó beszédében elsődlegesen azokra az idei centenáriumokra tért ki,amelyek az utódállamok népeinek és a magyaroknak mást-mást jelentenek mind a száz évvel ezelőtt történtek, mind az azóta végbementek fényében. „Egyértelmű, hogy számunkra ezek nem ünnepek, hanem gyászos alkalmak és évfordulók. Aminként Tari István költő fogalmazott a Vajdaság napjáról szóló vitában: az 1918. november 25-i újvidéki nemzetgyűlés »az itt élő magyarság gyásznapja, mivel ezt követően iszonyú szenvedésözön zúdult közösségünkre… és a magyarság megtöretése zajlott«”. Az erdélyi magyarok ugyanezért utasítják el a decemberi 1-jei román nemzeti ünnepet. A kívánatos történelmi megbékélést nagymértékben akadályozza az, hogy „az utódállamok uralkodó nemzetei mindmáig a veszteseket leigázó megszállás logikájával ünneplik magukat és egykori háborús győzelmüket, a földrajzi határok brutális átrajzolásával együtt a jog, a demokrácia határait korlátozva” – mondotta az EMNT elnöke. Hozzátette: fatális emlékezetpolitikai tévedés volna részünkről az egykor történteket a lezárt történelmi múlt fogalomkörébe utalni, és önmegtagadó opportunizmussal vagy bölcselkedő politikai realizmussal az ünneplő „győztesek” többségi diktátumát elfogadni. „Békét akarunk – de nem bármi áron. Megbékélést – de nem megalkuvással és a jogainkról való lemondással” – szögezte le az előadó.

Tőkés László kifejtette: a KMAT által meghirdetett centenáriumi rendezvénysorozat azzal a feltett szándékkal indult útjára, hogy az impériumváltozás főbb stációi mentén teljes történelmi hitelességgel elevenítse fel a tragikus múltat, és abból fakadó következtetései megfogalmazásával járuljon hozzá annak korrekciójához, máig eleven sebei begyógyításához. „Fontosnak tartjuk, hogy százéves megemlékezéseink üzenete reális, jövőbe mutató legyen mind saját nemzeti közösségeink, mind a többi Kárpát-medencei nemzeti közösség számára. A mi legfőbb üzenetünk: az autonómia és az együttműködés az együttes válasz Trianonra” – idézte a püspök az autonómiatanács korábbi szándéknyilatkozatát. Geopolitikai kontextusba helyezve mindezt, rámutatott: „Hogyha már a háborúkban győztes nagyhatalmak szülőhazánk jelentős részétől megfosztottak bennünket, a legkevesebb, amit követelhetünk, az az, hogy maradéktalanul biztosítsák emberi és közösségi szabadságunkat, demokratikus jogainkat – beleértve a korlátozott önrendelkezés, vagyis a közösségi autonómia jogát. Ezen a téren nem érvényes a győztesek logikája. Az emberi és a közösségi – nemzeti – jogok úgymond a veszteseket is megilletik. Az Európai Unióban lévén vagy afelé igyekezvén, országaink államalkotó közösségeiként és teljes jogú polgáraiként a demokrácia, a jogállamiság, az emberi és közösségi jogok miként a többségre, reánk is éppen úgy érvényesek.”
A konferencián Molnár Tibor zentai főlevéltáros A bácskai Tisza mente emberveszteségei a nagy háborúban, Matuska Márton újvidéki publicista Az elnyomott nemzetiségek súlya (Az 1918 novemberi szerb ígéretek és a magyar kisebbség sorsa), valamint Dévavári Zoltán szabadkai-budapesti történész Az illúziók időszaka című értekezései következtek. A rendezvényen közreműködött Molnár Zoltán újvidéki színművész és a temerini Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesület férfikara, előadásukban az alkalomhoz és a témához illő versek, katona- és tengerészdalok hangzottak el.
(Tőkés László beszéde a Dokumentumok rovatban található.)
(Tőkés László beszéde a Dokumentumok rovatban található.)
hírek
2025. április 14. hétfő
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) XXXV. Közgyűlése – Beregszász, 2025. április 12.
2025. április 9. szerda
ÖSSZETARTOZÁS ÉS KIREKESZTÉS
2025. március 29. szombat
Köszöntőbeszéd az Erdélyi Magyar Szövetség Küldöttgyűlésén
2025. március 29. szombat
Marosvásárhely „fekete márciusa”
2025. március 27. csütörtök
NYILATKOZAT – Harmincöt évvel a marosvásárhelyi fekete március után
2025. március 23. vasárnap
Tisztújítás volt az EMSZ-ben
2025. március 23. vasárnap
Kriza János-emlékév
2025. március 23. vasárnap
Hogyan tovább, erdélyi autonómia? – Számbavétel és kiútkeresés
2025. március 22. szombat
Tőkés Lászlót újraválasztották az EMNT elnökének
2025. március 21. péntek
A fekete márciusra emlékeztek a szolidaritás jegyében