2012. január 15. vasárnap
Send this article Print this article

Erkölcsi és politikai támogatásáról biztosította George Pataki Tőkés Lászlót

Az erdélyi magyar felsőoktatás állami finanszírozása, Székelyföld területi autonómiája és általában véve a romániai magyar őshonos kisebbség szabadságának és egyenjogúságának biztosítása érdekében szólalt fel George Elmer Pataki, New York állam volt kormányzója 2012. január 15-én, Nagyváradon.



  Lánya, Allison Pataki kíséretében Romániába látogató republikánus politikust Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke fogadta. Az amerikai vendégek első útja a Nagyvárad-Olaszi Református Templomba vezetett, ahol a keresztények egységéért meghirdetett ökumenikus imahét keretében Tőkés László a Királyhágómelléki Református Egyházkerület volt püspöke, a gyülekezet lelkipásztora hirdetett igét. Prédikációjában a hatalomra és dicsőségre törekvő embert állította szembe Krisztus példájával, aki nem azért jött el közénk, hogy uralkodjon, hanem azért, hogy szolgáljon bennünket. „Az emberek inkább trónra változtatnák a keresztet, dicsőségre a szolgálatot. De Jézus hatalma nem a diadalívek, nem a trónok és nem a háborúk által megszerzett győzelmek világa. Aki ezért jön Jézushoz, annak csalódnia kell. Ő nem meghódoltatni, nem térdre kényszeríteni, hanem felemelni akar bennünket.” – mondotta az igehirdető. Az 1989-es rendszerváltás szellemiségét felidézve a volt temesvári lelkipásztor hozzáfűzte, hogy mindazok, akik a Ceaușescu-diktatúra bukásának napjaiban nemzeti vagy felekezeti hovatartozástól függetlenül összefogtak, Istennek engedelmeskedtek és nem a diktatúrának; az isteni szeretet jézusi útját követték és nem a népek közötti gyűlöletét.  
   George Pataki istentisztelet utáni felszólalásában magyarul köszöntötte a gyülekezet tagjait, majd angol nyelvre átváltva elmondta: megtiszteltetés számára, hogy Tőkés László vendége lehet, akit Amerikában is nagyra becsülnek a romániai rendszerváltásban játszott szerepéért, illetve az emberi és kisebbségi jogok védelmében vívott fáradhatatlan küzdelméért. A magyar származását büszkén vállaló amerikai politikus visszaemlékezett arra, hogy 1973-ban, amikor feleségül vette Allison lányának anyját, hazautazott Magyarországra, hogy megtekintse az egykori szülői otthont. Az egyhetesre tervezett látogatásból végül csak egy nap lett, mert látván a magyar nép elnyomását, megfogadta, hogy csak akkor tér vissza ősei szülőföldjére, ha az ismét szabad föld lesz. „Hála Tőkés Lászlónak és a hozzá hasonló bátor embereknek, az a hatalom megdőlt és most újra szabadságban élhetünk” – fogalmazott az egykori kormányzó. Hozzáfűzte, hogy a magyar nép igazi szabadsága csak akkor teljesedik ki, ha a kisebbségi sorsba került nemzettársak számára is biztosítják az őket megillető jogokat, mint például az anyanyelv használatához vagy az oktatáshoz való jogot. Azzal az ígérettel zárta beszédét, hogy időről időre el fog jönni Nagyváradra, illetve Erdélybe egészen addig, ameddig az igazi szabadság el nem jön számunkra is.
   George Pataki ezt követően a magyar és román történelmi egyházak helyi vezetőivel találkozott a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ gyülekezeti termében. Igei köszöntőt mondott Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, majd Radu Țîrle, a Bihar Megyei Tanács elnöke a megyei önkormányzat nevében is köszöntötte az illusztris vendéget.
Délben a volt kormányzó az erdélyi magyar akadémiai szféra képviselőivel tanácskozott az önálló magyar felsőoktatás lehetőségeiről. A zárt ülésen részt vett többek között Dávid László, a Sapientia-EMTE rektora, János-Szatmári Szabolcs, a Partiumi Keresztény Egyetem rektora, Ábrám Zoltán, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem oktatója, Lászlóffy Pál, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének nemrég leköszönt elnöke, Kötő József RMDSZ-es képviselő, oktatáspolitikus, valamint Kincses Előd ügyvéd is, aki a MOGYE magyar karának jogi képviseletét látja el.
   A romániai magyar felsőoktatás helyzete volt a fő témája annak a sajtótájékoztatónak is, amit Tőkés László és George Pataki közösen tartott az egyházi központ múzeumtermében. Az Európai Parlament alelnöke bevezetésképpen felidézte a volt kormányzó 2006-os látogatását, amelynek alkalmával két fontos váradi oktatási intézményt keresett fel: a Partiumi Keresztény Egyetemet és a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumot. Többek között a republikánus politikus akkori vizitjének köszönhető az, hogy a református iskola sportpályájának elhúzódó ügye rendeződött, emlékezett vissza Tőkés László. A magyarok jogai melletti kiállás egy másik példája a felvidéki Selye János Egyetemen tartott előadás, melynek keretében George Pataki a demokráciaellenes szlovák nyelvtörvény ellen is felemelte szavát. Az erdélyi EP-képviselő köszönetet mondott a volt kormányzónak az eddigi segítségért, ugyanakkor támogatását kérte a magyar nyelvű felsőoktatás és az autonómia ügyében is. Viszonzásképpen felajánlotta az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács segítségét az Amerikai Egyesült Államokban élő magyar származású személyek összekapcsolását szolgáló, Reconnect Hungary elnevezésű programban.
   Tőkés László kifejtette, hogy a délben megtartott tanácskozás keretében az akadémiai szféra jeles képviselőivel egy problématérképet vázoltak fel az erdélyi magyar felsőoktatás helyzetére vonatkozóan. Ennek két kiemelkedő pontja a Marosvásárhelyi Orvosi Gyógyszerészeti Egyetem és a Sapientia Egyetem ügye. Előbbi esetében a hatályos törvények tiszteletben tartását, míg utóbbiéban az akkreditáció halogatásának beszüntetését követelik a kormánytól.
George Pataki a sajtótájékoztatón elmondta, hogy két okból jött el Nagyváradra: egyrészt azért, hogy köszönetet mondjon Tőkés Lászlónak, a totalitarizmus elleni küzdelem szimbólumának az igazságtalanság ellen vívott bátor küzdelméért, másrészt pedig azért, hogy felmérje az emberi és kisebbségi jogok betartását Romániában, és tágabb értelemben, a kelet-európai régióban. „Nagyon jó látni, hogy eddigi munkánk nem volt hiábavaló és sikerült visszaszerezni a Lorántffy Gimnázium sportpályáját. Bőven van még mit tenni az anyanyelvhasználati jogok és más kisebbségi jogok érvényesítésének területén” – mondotta New York állam volt kormányzója. Úgy véli, hogy a román államnak támogatnia kellene a kisebbségi felsőoktatást, hiszen a magyar anyanyelvű diákoknak nincs elég lehetőségük megszerezni a felsőfokú képesítéseket, hangzott el a sajtótájékoztatón. Tőkés László mindehhez hozzáfűzte: „adófizető polgárai vagyunk Romániának, jogunk van ahhoz, hogy költségvetési forrásokból támogassák egyetemeinket”
   Román újságírók Székelyföld területi autonómiájára vonatkozó kérdése kapcsán George Pataki kifejtette: „Székelyföld egyedi. Egyedi kultúrával, értékekkel, sajátos nyelvezettel, történelemmel rendelkező régió, ezért remélem, hogy a román kormány ezt észre és figyelembe veszi. Aki ismeri New York állam térképét az pontosan tudja, hogy azon belül számos autonóm régió működik, saját kultúrákkal, etnikumokkal és mindez az állam törvényeivel harmóniában áll” – fogalmazott George Pataki.
   Tőkés László végezetül elmondta, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, amiképpen az Erdélyi Magyar Néppárt is egy európai normáknak megfelelő önrendelkezési rendszerben gondolkodik, melynek nemcsak Székelyföld, hanem a Partium is része lenne.
  A látogatás zárásaképpen Tőkés László otthonában fogadta amerikai vendégét egy rövid négyszemközti beszélgetésre.
2012. január 15., Nagyvárad


hírek

fényképek

Temesvári zarándoklat
10 éves az EMNT
Székelyek Nagy Menetelése
A Magyar Rektori Konferencia plenáris ülése Nagyváradon

videók

Trianonról és az autonómiáról
TEMESVÁR 31. - Tőkés László, az EMNT elnöke
Tőkés László évértékelője a Magyar Televízióban, 2016. jan. 1-jén
Tőkés László brüsszeli felszólalása

ajánlott oldalak

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Székely Nemzeti Tanács
EPP képviselőcsoport az Európai Parlamentben
FIDESZ
Fidesz Európa Parlamenti képviselőcsoportja
Orbán Viktor miniszterelnök honlapja
www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010