2015. április 17. péntek
Erkölcsi és politikai védelmet az autonómiatörekvéseknek!
Március végi nyilatkozatában Tőkés László európai képviselő kilátásba helyezte, hogy mihamarabb az Európai Parlamentnek is tudomására hozza a román belügyminisztérium azon közbiztonsági stratégiai tervezetét, mely által kriminalizálni próbálja az erdélyi magyar autonómiatörekvéseket, megsértve ezáltal a jogállamiság és a kisebbségi önrendelkezés európai elveit, és burkoltan megfenyegetve azokat a közösségeket és önkormányzatokat, szervezeteket és közszereplőket, amelyek és akik az autonómia mellett kiállnak.
Az európai törvényhozás 2015. április 15-i miniplenárisán nyílt alkalom erre a felszólalásra, melyben erdélyi képviselőnk felhívta a figyelmet a román belügyi hatóságok újabb antidemokratikus és kisebbségellenes megnyilatkozására, rámutatva egyben a hírhedt Szekuritáté és a jelenlegi Román Hírszerző Szolgálat (SRI) közötti anakronisztikus folytonosságra.
Tudnivaló, hogy hatósági eljárások tucatjai vannak folyamatban azon székelyföldi önkormányzatokkal vagy autonómiabarát szervezetekkel szemben, melyek a székely, illetve erdélyi magyar önrendelkezés érdekében lépnek fel. Ugyanezen okok miatt számos magyar közéleti vezetőnket hurcolják meg, élükön Izsák Balázzsal, a Székely Nemzeti Tanács elnökével. Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács vezetőjeként szintén mindennapos céltáblája ugyanezeknek a nemtelen támadásoknak, illetve felperese megannyi becsületsértési pernek.
Mindezeket figyelembe véve, erdélyi képviselőnk mind szervezeti, mind személyi szinten az Európai Parlament erkölcsi és politikai védelmét kérte a kisebbségi önrendelkezésért folytatott demokratikus és békés küzdelmükben.
hírek
2026. március 17. kedd
Nagyváradi március 15-e
2026. március 12. csütörtök
Ülésezett Budapesten a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma
2026. március 12. csütörtök
Folytatódik az autonómiáért vívott küzdelem
2026. március 10. kedd
Százak követeltek autonómiát a Székelyföldnek Marosvásárhelyen
2026. március 10. kedd
Komlóssy József – 90.
2026. február 27. péntek
Emlékezés a kommunista diktatúra magyar áldozataira
2026. február 23. hétfő
Imahétzáró istentisztelet böjtfő vasárnapján a nagykároly-belvárosi református templomban
2026. február 20. péntek
DR. TÓTH ALBERT búcsúztatása
2026. február 20. péntek
I G E H I R D E T É S
2026. február 12. csütörtök
A Johannita Rend elsődleges karizmája a hit védelme












