2015. május 26. kedd
Send this article Print this article

Gyászhír

Pünkösd vasárnapjának reggelén szülővárosában elhunyt BARABÁS ZOLTÁN költő, újságíró, szerkesztő.



Nagyváradon született 1953-ban, a kolozsvári tudományegyetemen szerzett bölcsészdiplomát, 1981-től dolgozott a sajtóban, a bukaresti Előre és a Romániai Magyar Szó, majd a nagyváradi Erdélyi Napló munkatársa, a Partiumi Közlöny szerkesztője, az egri Agria főmunkatársa. Egyik alapító szerkesztője volt a Várad című folyóiratnak. Közel két évtizeden át a Királyhágómelléki Református Egyházkerület tájékoztatási szolgálatának vezetőjeként volt Tőkés László püspök munkatársa. Tagja volt a Tokaji Írótábor kuratóriumának, 2008–2011 között a Partiumi Magyar Művelődési Céh igazgatója, 2004–2014 között a Partiumi Írótábor főszervezője, a Pro Universitate Partium Alapítvány munkatársa. Önálló verseskötetei: Ulysses gúnyájában (1997), Valaki állt a szélben (1998), Hűvös holdfényben (2000), Balkáni szürkület (2002), Pótszavak nélkül – egybegyűjtött versek (2003), Homályhatáron (2004), Kútbanézők (2006), Nem szökhettek (2013), Vaksakk (2014). Tavaly ő kapta meg a Partiumi Írótábor díját, egy évtizedes szervezői munkája elismeréseképpen (lásd a fotót).
 
 
A megboldogultat 2015. május 27-én 15 órakor kísérjük utolsó földi útjára a nagyváradi köztemetőben.


hírek

fényképek

Temesvári zarándoklat
10 éves az EMNT
Székelyek Nagy Menetelése
A Magyar Rektori Konferencia plenáris ülése Nagyváradon

videók

Trianonról és az autonómiáról
TEMESVÁR 31. - Tőkés László, az EMNT elnöke
Tőkés László évértékelője a Magyar Televízióban, 2016. jan. 1-jén
Tőkés László brüsszeli felszólalása

ajánlott oldalak

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Székely Nemzeti Tanács
EPP képviselőcsoport az Európai Parlamentben
FIDESZ
Fidesz Európa Parlamenti képviselőcsoportja
Orbán Viktor miniszterelnök honlapja
www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010