Iskolanevek a mai Nagyváradon
Nagyvárad a középkor óta iskolaváros, ma is annak tekintjük, hiszen több felsőfokú tanintézménye, 24 középiskolája és 15 általános iskolája működik. A város oktatási hagyományai természetesen az egyházhoz kötődnek: ki ne ismerné a római katolikus vagy a református egyháznak a középkor óta eltelt századokban betöltött iskolaalapítói és fenntartói szerepét, az újabb korban pedig a görög-katolikus és a zsidó oktatási intézmények szerepét a város arculatának alakításában?
Már csak ezen hagyományoknak a tisztelete is azt követelte volna a kilencvenes évek döntéshozóitól, hogy amikor a kommunista időszakból örökölt sablonszerű számokkal fémjelzett iskolaneveket újakra cserélték, legyenek tekintettel a város etnikai és vallási összetételére, történelmi múltjára!
Nem így történt. Íme, néhány statisztikai adat „iskolanév-ügyben”:
Nagyváradon a 2009/2010-es tanévben tizenöt általános iskola működik, ezek közül tízben magyar nyelvű oktatás (is) folyik. Az iskolák közül tizenkettő valamilyen román személyiség nevét vagy román történelmi vonatkozású nevet visel, kettőnek egyelőre nincs neve, csak számozása és egyetlenegyet neveztek el magyar személyiségről.
A huszonnégy középiskola közül tizenötben folyik magyar nyelvű oktatás (igaz, némelyikben lassan felszámolódik), ellenben csak háromnak van magyar és egynek német vonatkozású neve. Akárhogy kerekítjük, ez csak 12%. (Szerencsére, a két magyar egyházi iskola elnevezésébe nem szólt bele hivatalosan senki, azokat még a rendszerváltás után közvetlenül sikerült „megkeresztelni”. A román nyelvű egyházi középiskolák bibliai neveket viselnek, illetve az egyik iskola nemrég ortodox líceummá „vedlett át” és egy püspök nevét vette fel.)
A többi váradi középiskolát román személyiségekről nevezték el, illetve a név az ott folyó képzésre utal (Művészeti Líceum) vagy a régióra vonatkozik (Bihorul, Transilvania).
Összesítve elmondható, hogy 39 oktatási intézményből négynek van magyar, egynek német neve, ami kb. 10%-nak felel meg, miközben Nagyvárad lakosainak 27%-a magyar.
Érdemes lenne utánanézni, hogy mi motiválta a „névadókat”. Hiszen senki nem vitatja, hogy a közismert személyiségekről lehet és kell intézményeket elnevezni. Még az is érthető, ha egyik-másik iskola a „lokálpatriotizmusnak” köszönheti a nevét. Csakhogy Nagyváradhoz, Biharhoz, Partiumhoz a magyar kultúra számos kiemelkedő személyisége köthető, nem csupán az egyetlen Ady Endre! Senki nem kérdezte meg a magyar közösséget, hogy nem szeretné-e valamelyik iskola falán Vitéz János, Jannus Pannonius, Kazinczy Ferenc, Arany János, Bartók Béla, Tabéry Géza, Rimanóczy Kálmán vagy Horváth Imre nevét látni. Ehelyett még a magyar többségű volt 9-es számú iskolának is román nevet adtak. (Félreértés ne essék: nem George Coşbuc, a költő ellen emelünk kifogást, hanem a szemlélet, és a „fű alatti” módszer, a hatalmi cinizmus ellen).
Az iskolák listáját végigolvasva nyilvánvalóvá válik, hogy a „névadók” fő törekvése az volt, hogy a román nemzeti törekvéseket szimbolizáló nevek kerüljenek túlsúlyba, akár bihariak, akár más régiókból származóak voltak. Meggyőződésünk, hogy az iskolák nevét viselők jó részét a román közösség nagy százaléka sem ismeri, legfeljebb ha utánanéz a lexikonokban. Másfelől a névadáskor figyelembe kellett volna venni a magyar közösség, a kisebbségi egyházak történelmével kapcsolatos tényeket, ezen közösségek érzékenységét is. A kisebbségi oktatás felszámolásában és az egyházi vagyonok elkobzásában oroszlánszerepet vállaló Onisifor Ghibunak nem járna iskola Nagyváradon.
A dolgok ilyetén alakulásért a többségi nyomás mellett, a mi magyar közösségünk is felelős, hiszen a szűkös, törvényadta lehetőségeket sem használtuk ki, e vonatkozásban sem. A túlkapások elleni tiltakozásaink erőtlenek voltak, politikusaink elsiklottak ezek mellett a „szimbolikus értékű” ügyek mellett.
Megoldást csak a kisebbségi tanügyi autonómia jelenthet számunkra, s az ezt szavatoló törvények, az ország alaptörvényétől az oktatási törvényig terjedően. Romániában élő nemzeti közösségünknek joga van ahhoz, hogy oktatási rendszere felől maga döntsön, autonóm módon alakítsa anyanyelvi és egyházi intézményeit és használja fel azokat az anyagi eszközöket, melyek egyenrangú állampolgárokként járnak nekünk.
Nagyvárad, 2010. május 7.
Tőkés László | Tolnay István | |
EP-képviselő | tanügyi előadótanácsos |