Mint ismert, Szacsvay Imrét 1849 januárjában a képviselőház jegyzőjévé választották. A debreceni országgyűléseken Kossuth Lajos bizalmas híve volt. Jegyzőként Almásy Pál és Perényi Zsigmond mellett ő volt a Függetlenségi Nyilatkozat egyik aláírója. A szabadságharc bukása után egy ideig bujkált, de elfogták. A császári hatóságok a Függetlenségi Nyilatkozat aláírása miatt perbe fogták, kötél általi halálra ítélték és kivégezték.

   Szacsvay Imre halálának 162. évfordulóján a politikus és társainak síremlékénél tartott megemlékezésen a 2000-ben alapított és idén újraszerveződött Szacsvay Emlékbizottság ideiglenes kuratóriuma képviseletében megjelent Fleisz János történész, Biró Rozália Nagyvárad alpolgármestere, Tempfli József nyugalmazott katolikus püspök és Soós Sándor, a nagyváradi Szacsvay Imre Általános Iskola igazgatója.

   Amint azt Tőkés László megemlékező beszéde elején külön hangsúlyozta, „különleges örömöt szolgált úgy együtt lenni a váradiakkal, hogy itt van körünkben és hódolva emlékezik a Szacsvay Imre mártír hősünkről elnevezett nagyváradi iskola diáksága és igazgatóságának képviselete is”.

„Magyar októberként” említve az 1848-1849-es, valamint az 1956-os szabadságharcok és forradalmak emléknapjait, az EP erdélyi alelnöke úgy fogalmazott, „talán csak az 56-ot követő megtorláshoz fogható a Haynau táborszernagy által elkövetett vérengzések mértéke. De nem gyászolni, hanem annak tudatában jöttünk ide, hogy »én vagyok a feltámadás és az élet«, annak tudatában, hogy Isten előtt és Isten által nem volt hiábavaló a vértanúk áldozata.”

   Tőkés László arra is emlékeztette hallgatóságát, hogy Szacsvay Imre emlékezetének kultusza a kommunizmus idején hosszú időre megszakadt. Mint kifejtette, „1899-ben a szabadságharc leveretésének 50. évfordulóján tisztelegtek a maihoz hasonló formában Nagyvárad küldöttei Budapesten. Ezt a hagyományt élesztette újra a Királyhágómelléki Református Egyházkerület az 1989-et követő rendszerváltozás időszakában. Soha nem felejtem el, amikor 1999-ben Alföldi László, Magyarország kolozsvári főkonzulja megkeresett Nagyváradon, hogy ezt a megszakadt sorozatot folytassuk. Ennek nyomán tartottuk meg tizenkét esztendővel ezelőtt a Margó Ede készítette Szacsvay Imre-szobornál elkezdődött, majd a Nagyvárad-Olaszi református templomban folytatódó, 25-én pedig emlékkonferenciával végződő megemlékezést, mely kezdetét jelentette az újabbkori Szacsvay-kultusznak és megemlékezésnek. Most hála Istennek, folytatódik ez a jövőbe tekintő múltidézés. Mégpedig abban a szellemben, hogy ráébredünk, mit jelent a közképviseletben dolgozók felelősségvállalása. Ha visszagondolunk az 1956-os szabadságharc öt évvel ezelőtt megtartott 50. évfordulójának véres eseményeire, bizony élesebben tevődik fel újból a közképviseletben felelős szerepet vállalók felelőssége. Mert bizony nem így történt volna 2006 októberében az, ami történt, ha az ország élén felelős vezetők állottak volna. Ehelyett államilag hangszerelt terror ment végbe Magyarország szívében.”

   Visszatérve Szacsvay Imrére, a Biharsályiban született politikusról beszéde végén Tőkés László azt is elmondta, „olyan időben vált a szabadságharc központi alakjává, amikor Pestről Debrecenbe és Nagyváradra helyeződött át a szabadságharc súlypontja. Ma mégis ott tartunk, hogy Várad magyarsága puszta létéért harcol és védekezik, ami a vértelen népirtás, betelepítési és asszimilációs politika következménye. Várad, Debrecen és a haza fővárosa hármas közösségében így gondolunk vissza azokra, akik érted haltak magyar és szent világszabadság! Ha pedig valaki kételkedne abban, hogy ezeknek a kemény szavaknak ezen a helyen helyük van, akkor figyelmükbe idézem az 1848-49-es radikálisokat. Pontosabban az 1849 áprilisában elindult Radikális Pártot, melynek Szacsvay Imre is tagja volt. Ne szelíditsük leányduzzogássá az áldozatok, hősök és mártírok emlékét, hanem vonjuk le a szükséges következtéseket a jelenre és a jövőre nézve az ő példájukból. Ezekkel a gondolatokkal hajtok fejet a ti közösségetekben Szacsvay Imre emléke előtt, az ő krisztusi sorsát idézve példa gyanánt és Krisztus szavát idézve ugyanakkor: «Boldogok, akik háborúságot szenvednek az igazságért. Ámen.»”

   A Szacsvay Imre-emléknap az Országgyűlésben folytatódott, ahol a plenáris ülés kezdetekor Lezsák Sándor is megemlékezett az egykori jegyző haláláról, valamint arról, hogy vele együtt végezték ki 1849. október 24-én Perényi Zsigmond bárót, a Felsőház elnökét és Csernyus Manó pénzügyminisztériumi tanácsost. Az Országgyűlés alelnöke ezt követően a díszpáholyban köszöntötte a nagyváradi küldöttséget és Tőkés László EP-alelnököt.