A kiállítás huszonkét, gazdagon illusztrált mozgóplakáton mutatja be azokat a hagyományos történelmi tájegységeinket, valamint jellegzetes településeinket, melyek alapján egy szülőhazánkkal ismerkedő idegen hiteles képet alkothat magának Erdélyről, ezen belül az erdélyi magyar kultúránk és hagyományaink gazdagságáról. A helyszínen az érdeklődők egy tájékoztató füzetet is kézhez kaptak, amelyet a Bálványosi Intézet adott ki „Európa tündékertje: Erdély” címmel.

   Tőkés László erdélyi EP-képviselő a tárlatnyitón a többségében európai képviselőkből álló közönségnek Erdély sokszínűségéről beszélt, emlékeztetve arra, hogy természeti szépségei és kulturális, vallási-spirituális gazdagsága, valamint rendkívüli történelmi múltja miatt nagy magyar írónk,Móricz Zsigmond méltán nevezezte ezt a régiót „Tündérkertnek”, ezzel együtt pedig találóan hívták„a Kelet Svájcának”. Az EP-képviselő Erdély történelmének vázlatos ismertetése kapcsán hangsúlyozta: „sajátos értékeink felmutatásával próbáljuk meghaladni a visszahúzó múltat, és szövetkezzünk Erdély érdekében – egy új jövendőre! A magyar–szerb megbékélés előremutató példájából is merítve, Trianon és a kommunista diktatúra ütötte sebek gyógyításával, építsük újra veszendőbe menő Tündérkertünket, Erdélyt!” Felhívta a figyelmet a Romániában esedékes regionalizációs tervek veszélyeire. Meggyőződése szerint, ha Erdély mesterséges határok mentén való újrafelosztását – Európa szeme láttára – megvalósítanák, ez Románia „afrikanizálódásával”, az erdélyi magyarságnak pedig a további diszkriminációjával volna egyenlő. Tőkés László azzal a gondolattal zárta beszédét, hogy mi, erdélyiek csak úgy és akkor maradhatunk meg Európában és európaiként ha integritásunkat és erdélyi identitásunkat híven megőrizzük. „Erdély számára Európa jelenti a megoldást” – hangzott el.

    Tőkés László meghívására a kiállításmegnyitón jelen volt Michael Gahler német néppárti képviselő, akit Szilágyi Zsolt, a rendezvény moderátora, Tőkés László EP-képviselő brüsszeli irodavezetője úgy mutatott be, mint aki több éve foglalkozik a közép-kelet-európai térség országaival, így jól ismeri Erdélyt is. Gahler köszöntő szavaiban megtisztelőnek nevezte a felkérést, hogy megnyithatja a rendhagyó kiállítást. Hangsúlyozta: Közép-Kelet-Európában a különböző identitásoknak európai módon kell egymáshoz viszonyulniuk. A nacionalizmus egyik oldalon sem fogadható el; az egymást kirekesztő, és legyőzni akaró identitásoknak nincs helye Európában. A német képviselő kifejtette: reméli, hogy Erdély európai régió marad és több nemzet, kultúra, vallás regionális kerete lesz a továbbiakban is.

  

Mai brüsszeli kiállításunk és az ennek alkalmából megjelentetett, rangos kiadványunk egy jobb sorsra érdemes, „elfelejtett” európai nagyrégióról, a közel ezer esztendeig a Magyar Királysághoz tartozott, majd több mint száz évig önálló államként működött, utóbb pedig – a múlt század elején – Romániához csatolt területről szól, melyet természeti szépségei és kulturális, vallási-spirituális gazdagsága, valamint rendkívüli történelmi múltja miatt nagy magyar írónk, Móricz Zsigmond méltán nevezett „Tündérkertnek”, ezzel együtt pedig találóan hívták „a Kelet Svájcának”.

A történelem alakulása folytán, valamint az egyszerűsítés kedvéért manapság Romániának a Kárpátok koszorúja által övezett, nyugati régióját jelöljük Erdély néven. Román neve Ardeal vagy Transilvania, mely utóbbi az ősi Transylvania latin elnevezésből ered. Németül Siebenbürgen, törökül Erdelistan. Ennek az országnyi nagyrégiónak a területe – kerek számokban – 104.000 km², lakóinak száma pedig mintegy 7,7 millió lélek, akik túlnyomó többségükben őshonos és betelepített románok, valamint országalkotó magyarok és németek, továbbá zsidók, örmények, cigányok, szlovákok, ukránok, ruszinok, szerbek, horvátok, bolgárok, csehek (stb.) vegyesen.

Természeti gazdagságára, valamint alkotó-közösségeinek, hagyományainak és kultúrájának változatosságára való tekintettel – az „egység a sokféleségben” plurális elvének szellemében – kontinensünket méltán nevezzük „a régiók Európájának”. Európai térségeink, értékeink és örökségünk kiterjedt rendszerében a „tündéri Erdélyország” is kitüntetett helyet és megbecsülést érdemel.

Az ókori földtörténeti hagyomány szerint valamikor létezett egy Atlantisz nevű – elsüllyedt –  kontinens. Mutatis mutandis: földrészünk jelenkori, sokrétű válsága közepette az eszményeinkben élő Európát okkal féltjük attól, nehogy Atlantisz sorsára jusson. Az európai nemzetek és közösségek maradandó értékeinek és örökségének védelmében ezért is oly fontos az egyesült Európa létrehozása.

Mint részben az egész: – más régiókkal együtt – Erdély is szüntelen veszélyben forog. Nagy költőnk, Reményik Sándor „Tündérkertünket” is Atlantisz végzetétől félti. Egyik versében a török és a Habsburg korszakokban pusztulásnak indult, majd a trianoni román impériumváltás (1920) nyomán gyökeresen átalakított, nagy múltú országrészt „elsüllyedt Atlantiszként” aposztrofálja: „Halljátok? Erdély harangoz a mélyben. / Elmerült székely faluk hangja szól / … / Erdély harangoz, harangoz a mélyben.”

A II. világháború nyomán uralomra jutott többségi nacionál-kommunizmus tovább rombolta a soknemzetiségű és -vallású Erdélyt, mely az 1568-ban elfogadott Tordai vallásbékének köszönhetően, hosszú ideig etnikai és vallási toleranciájáról volt nevezetes. A hírhedt Ceauşescu-korszak homogenizációs politikája következtében azonban Erdély demográfiai térképe végletesen átalakult. A „Kárpátok Géniuszaként” magasztalt diktátor Nyugat-Németországnak és Izráelnek keményvalutáért adta el a szászokat, a svábokat és a zsidókat, velük együtt pedig az őshonos erdélyi magyarok százezreit is elűzte szülőhazájukból. Idén éppen egy negyedszázada (1988–2013) annak, hogy a falurombolás ördögi tervét is meghirdette, mintegy hétezer kis és közepes település felszámolásával akarván lakótelepi gettókba kényszeríteni saját népét, illetve Erdély soknemzetiségű, nagy számban magyar lakosságát.

Memento! A rossz emlékű falurombolás évfordulóján, most megjelenő könyvünkkel és színpompás kiállításunkkal, sajátos értékeink felmutatásával próbáljuk meghaladni a visszahúzó múltat, és szövetkezzünk Erdély érdekében – egy új jövendőre. A magyar–szerb megbékélés előremutató példájából is merítve, Trianon és a kommunista diktatúra ütötte sebek gyógyításával, építsük újra veszendőbe menő Tündérkertünket, Erdélyt.

Transzilvánia–Siebenbürgen–Erdély a nyugat-európai kereszténység legkeletibb bástyájaként mindig is Európához tartozott. 2007-ben, az Unióhoz való csatlakozásával oda tért vissza, ahonnan elszakították – hogy őt megillető helyét újból megtalálja. Nem a Balkánhoz, hanem a balkáni országokkal együtt Európához csatlakozott. Jövendőbeli tájékozódási és kiindulópontunk csakis ez lehet.

Erdélyi nagyrégiónkat ma újból rendkívüli veszély fenyegeti. Hogyha Bukarest régi-új urai eszelős regionalizációs tervüket, Transzilvánia mesterséges határok mentén való újrafelosztását – Európa szeme láttára – megvalósítanák, ez Románia „afrikanizálódásával” volna egyenlő. Erdély román és más lakóival egyetemben, csak úgy és akkor maradhatunk meg Európában és európaiként – miként példának okáért Bajorország Németországban –, hogyha regionális integritásunkat és erdélyi identitásunkat híven megőrizzük. Ehhez adjon nekünk indítást a mai nap – azzal a világos felismeréssel, hogy Erdély számára Európa jelenti a megoldást.

Most, az Autonómia Esztendejében: adja Isten, és tegyünk érte, hogy így legyen! Ez a mi egymás iránti és európai felelősségünk…

 

Brüsszel, 2013. június 26.

                                                                                              Tőkés László

                                                                                              EP-képviselő