2016. március 3. csütörtök
Klaus Iohannis visszavonta Tőkés László román állami kitüntetését
Bukarest, 2016. március 3., csütörtök (MTI) – Klaus Iohannis román elnök visszavonta Tőkés László román állami kitüntetését.
Az államfő a hivatalában csütörtökön tartott sajtótájékoztatón jelentette be döntését. Emlékeztetett arra, hogy a minapi bírósági ítélet nyomán kellett döntenie, amelynek értelmében érvényben maradt a kitüntetés visszavonását javasló becsületbírósági határozat.
Iohannis elmondta, hogy több szempontot is figyelembe vett ebben a helyzetben. "Aki kitüntetést adományoz, el akarja ismerni a kitüntetett érdemeit, és meg akarja jutalmazni őt. Aki viszont elfogadja a kitüntetést, annak el kell ismernie Romániát, a román alkotmányt, és tiszteletben kell tartania azokat az értékeket, amelyek az alkotmány alapját képezik" - hangoztatta az államfő.
Tőkés László 2009-ben kapta meg Traian Băsescu volt román elnöktől a Románia csillaga érdemrend lovagi fokozatát az 1989-es forradalom és a romániai rendszerváltás elindításában betöltött történelmi szerepéért.
Az elismerés visszavonását Victor Ponta volt kormányfő kezdeményezte 2013-ban, miután Tőkés László európai parlamenti képviselőként felvetette, hogy Magyarország vállaljon „védhatalmi” szerepet Erdély érdekében.
A becsületbíróság döntését Tőkés László megtámadta a közigazgatási bíróságon, keresetét a román legfelső bíróság a múlt héten utasította el jogerősen. 2014 őszén az elnöki tisztségről leköszönt Traian Băsescu még államfőként úgy nyilatkozott, csak a bírósági tárgyalás lezárulta után dönthet az elnök a kitüntetés visszavonásáról vagy a becsületbírósági javaslat figyelmen kívül hagyásáról. Az elnöknek ugyanis jogában áll mérlegelni ilyen esetben.
Tőkés László múlt pénteken az MTI-nek úgy nyilatkozott, nem számít arra, hogy Iohannis visszavonja tőle a kitüntetést, mert az elnök európai típusú demokratának mutatkozik, ezért nem tudja elképzelni, hogy engedne a posztkommunista magyarellenes kurzusnak. Leszögezte: ha mégis megvonnák tőle a kitüntetést, nem fog bíróságon harcolni a visszaszerzéséért.
hírek
2026. március 17. kedd
Nagyváradi március 15-e
2026. március 12. csütörtök
Ülésezett Budapesten a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma
2026. március 12. csütörtök
Folytatódik az autonómiáért vívott küzdelem
2026. március 10. kedd
Százak követeltek autonómiát a Székelyföldnek Marosvásárhelyen
2026. március 10. kedd
Komlóssy József – 90.
2026. február 27. péntek
Emlékezés a kommunista diktatúra magyar áldozataira
2026. február 23. hétfő
Imahétzáró istentisztelet böjtfő vasárnapján a nagykároly-belvárosi református templomban
2026. február 20. péntek
DR. TÓTH ALBERT búcsúztatása
2026. február 20. péntek
I G E H I R D E T É S
2026. február 12. csütörtök
A Johannita Rend elsődleges karizmája a hit védelme












