2015. június 25. csütörtök
Miért késik a felelősségre vonás?
Az utóbbi fél évben egymást követték a negyedszázados évfordulók. A Ceauşescu-diktatúra bukásának örömét azonban valamennyiszer beárnyékolták a kommunista visszarendeződés fájdalmas kísérőeseményei.
A kommunista rezsim 1989. december 22-i bukását követően az ún. terroristák követtek el tömeges gyilkosságokat az országban. Az 1990. márciusi, marosvásárhelyi „könyves tüntetést” a magyarságra rászabadított Görgény-völgyi parasztok pogromkísérlete torolta meg. A bukaresti, Egyetem téri kommunizmusellenes megmozdulásokat az 1990. júniusi karhatalmi erőszak és a brutális bányászjárás fojtotta vérbe.
Az Európai Parlament plenáris ülésén elmondott, tegnap esti felszólalásában Tőkés László erdélyi képviselő a felsorolt emberiségellenes bűncselekmények elkövetőinek a felelősségre vonását sürgette. Beszédében rámutatott, hogy a posztkommunista állami hatóságok Ion Iliescu egykori államelnök és Virgil Măgureanu volt titkosszolgálati főnök törvény elé állítását immár negyedszázada éppen úgy megakadályozzák, mint ahogy a szocialista többségű román parlament bűnpártoló cinkossággal a korrupciós ügyekben vád alá helyezett Victor Ponta miniszterelnöknek is mentességet biztosít.
Tudnivaló, hogy tavaly ősszel az Emberi Jogok Európai Bírósága az 1990. júniusi bányászjárás kivizsgálására s a tettesek, közöttük a felelős kormánytagok számonkérésére kötelezte a román államot, ennek nyomán pedig a Legfelsőbb Ügyészség a büntetőjogi kivizsgálást újrakezdte, a Legfelsőbb Bíróság pedig a bányászjárás 2009-ben, vádemelés nélkül lezárt dossziéját újranyitotta.
A Temesvár Társasággal közösen rendezett, június 13-i konferencia zárókövetkeztetéseinek megfelelően Tőkés László ez alkalommal is követelte, hogy Victor Pontához hasonlóan Ion Iliescu és Virgil Măgureanu is a törvény előtt feleljenek egykor elkövetett, el nem évülő bűncselekményeikért.
Tőkés László felszólalása a Dokumentumok rovatban olvasható.
Tőkés László felszólalása a Dokumentumok rovatban olvasható.
hírek
2026. március 17. kedd
Nagyváradi március 15-e
2026. március 12. csütörtök
Ülésezett Budapesten a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma
2026. március 12. csütörtök
Folytatódik az autonómiáért vívott küzdelem
2026. március 10. kedd
Százak követeltek autonómiát a Székelyföldnek Marosvásárhelyen
2026. március 10. kedd
Komlóssy József – 90.
2026. február 27. péntek
Emlékezés a kommunista diktatúra magyar áldozataira
2026. február 23. hétfő
Imahétzáró istentisztelet böjtfő vasárnapján a nagykároly-belvárosi református templomban
2026. február 20. péntek
DR. TÓTH ALBERT búcsúztatása
2026. február 20. péntek
I G E H I R D E T É S
2026. február 12. csütörtök
A Johannita Rend elsődleges karizmája a hit védelme












