2012. április 25. szerda
Send this article Print this article

Ne engedjünk teret tisztátalan politikai befolyások érvényesülésének

"Az erdélyi református, valamint az egész magyar közvélemény megdöbbenéssel szerezhetett tudomást arról, hogy Nagy Sándor alias MOLDOVAN ILIE Szekuritáté-ügynököt az előző napokban – befutó helyen – jelölték újra a Szatmár Megyei Tanács tagságára." - áll Tőkés László EP-képviselő 2012. április 25-én közzé tett nyilatkozatában



   A bűnpártolásban jeleskedő RMDSZ ezáltal egy olyan személyt állítana a szatmári magyarság élére, akit a Nagykárolyi Református Egyházmegye esperesének is törvénytelen módon választattak meg.
Hasonlóképpen törvénytelen volt egy másik RMDSZ-vezető, Varga Attila parlamenti képviselő királyhágómelléki református főgondnokká való megválasztása. Nevezett képviselőt – egyházi szabályaink szerint – 2010-ben mégcsak jelölni sem lett volna szabad erre a tisztségre, hiszen 2003 februárjában törvénysértő módon hagyta cserben egyházát, amikor is a szatmárnémeti Egyházkerületi Közgyűlés erdélyi autonómiánk melletti állásfoglalását követően lemondott jogtanácsosi tisztjéről.
Ezen túlmenően tudni való, hogy Varga Attilával szemben zsinati kivizsgálás van folyamatban a Kánon 29. cikkelyének e. pontja alapján, mely kimondja: „Elveszíti tisztségét az a presbiter, aki akár házasságkötésénél, akár – vegyes házasság esetén – , nemén lévő gyermekeinek református nevelésében és taníttatásában egyházunk kárára jár el”. Ennek alapján nevezett atyánkfia nemhogy az Egyházkerület, de még a Szatmárnémeti-Németi Református Egyházközség főgondnoki tisztségét sem tölthetné be törvényes módon.
   Mindezeket szem előtt tartva, ismételten felszólítom mind Varga Attila főgondnokot, mind Nagy Sándor esperest, hogy azonnali hatállyal, önként mondjanak le törvénytelenül megszerzett egyházi tisztségeikről. A polgári foglalkozása szerint jogász képviselőnek tisztában kell lennie eme felszólítás jogi megalapozottságával.
   A közelgő választások összefüggésében – ráadásul – elvi fontosságú kérdés, hogy ne engedjünk teret tisztátalan politikai befolyások érvényesülésének az Anyaszentegyházban.
Nagyvárad, 2012. április 25.
 
Tőkés László 
előző püspök
EP-képviselő
az EMNT elnöke
 
 


hírek

fényképek

Temesvári zarándoklat
10 éves az EMNT
Székelyek Nagy Menetelése
A Magyar Rektori Konferencia plenáris ülése Nagyváradon

videók

Trianonról és az autonómiáról
TEMESVÁR 31. - Tőkés László, az EMNT elnöke
Tőkés László évértékelője a Magyar Televízióban, 2016. jan. 1-jén
Tőkés László brüsszeli felszólalása

ajánlott oldalak

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Székely Nemzeti Tanács
EPP képviselőcsoport az Európai Parlamentben
FIDESZ
Fidesz Európa Parlamenti képviselőcsoportja
Orbán Viktor miniszterelnök honlapja
www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010