Nyilatkozat december 1-jén

„Lemossuk a gyalázatot” _{(Petőfi Sándor)}

Civilizált európai nemzet módjára, a mai napon – december elsején – mindenekelőtt hadd fejezzük ki őszinte jókívánságainkat a szomszédos románságnak, nemzeti ünnepük alkalmából.

Feltétlen jószándékunk és szolidaritásunk sem feledtetheti azonban, hogy az ő örömünnepük számunkra: gyásznap – hiszen kilencven esztendővel ezelőtt Nagyrománia ősi magyar hazánk tragikus szétdarabolása révén jött létre. Éppen ezért igen sajnálatosnak tartjuk, hogy a temesvári forradalom (1989) tüzében fogant, szabad Románia, a hagyományos nemzetállami nacionalizmus jegyében olyan napot választott nemzeti ünnepéül, melynek örömében és ünneplésében mi, erdélyi magyarok a – többségi – román Testvéreinkkel nem osztozhatunk.

Az erdélyi magyarságot, akarata ellenére, az I. világháborúban győztes nagyhatalmak igazságtalan és jogtalan döntése alapján szakították el hazájától. Az országhatárokat eltörlő egyesült Európa nemzeteinek közösségében, Trianon korrekciója és jóvátétele viszont már elkezdődött. Éppen ezért a magyar–román határokat létező valóságként vesszük tudomásul, és kívánjuk békés úton áthidalni.

Az önkényesen megvont országhatárokon túlmenően azonban December 1-je a Gyulafehérvári Román Nemzetgyűlés határozatait is emlékezetünkbe idézi, melyek „teljes nemzeti szabadságot”, önkormányzatot és autonómiát ígértek az Erdélyben lakozó nemzeteknek. Nekünk, magyaroknak Románia nemzeti ünnepét márcsak azért sem lehetséges megünnepelnünk, mivel kilencven év óta a gyulafehérvári határozatok életbe léptetése mindmáig várat magára – sőt azokkal szöges ellentétben, a nacionalizmus és a sovinizmus, valamint a nacionálkommunizmus egymást követő korszakaiban, az erdélyi magyaroknak és kisebbségi sorstársaiknak a beígért „nemzeti szabadság” helyett a legsötétebb elnyomás jutott osztályrészül. Ennek tulajdonítható – egyebek mellett –, hogy közel egy évszázad alatt a többségi románság és a kisebbségek kezdeti 55–45%-os, kiegyensúlyozott aránya – a mesterséges asszimiláció, az erőltetett betelepítési politika és a kisebbségiek elvándorlásának szándékos gerjesztése következtében – 80–20%-ra torzult.

Ez a tényállás és ezek a körülmények azok, amelyek miatt igaz magyar ember nem ül ünnepet és nem koccint december 1-jén.

Az „első koccintás” emléke azokhoz a tábornokokhoz fűződik, akik kilencven évvel ezelőtt, a bevonuló román csapatok élén birtokba vették Erdélyt, megszállták Brassót és Kolozsvárt, Csíkszeredát és Nagyváradot.

Nyolc esztendővel ezelőtt (2002), az áldatlan kommunista internacionalizmus szellemében, itt, a Kempinski Szállodában koccintottak egymással román és magyar elvtársuraink, „konstruktív” vigassággal ünnepelvén erdélyi magyarságunk mohácsi nagyságrendű trianoni tragédiáját. A magyarság nemzeti méltóságát provokáló ünnepi fogadáson Adrian Năstase miniszterelnök és román kísérete oldalán, Medgyessy Péter akkori magyar miniszterelnök társaságában, az ünneplők között ott találjuk még Göncz Árpád volt államfőt és Kovács László külügyminisztert, valamint az erdélyi kárvallottak dicstelen honatyáit, Verestóy és Kelemen Attiláékat.

Az erdélyi nemzeti szemérem már-már tagadni igyekszik ama „harmadik koccintást”, melyre éppen egy évvel ezelőtt Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt illegitim elnöke részvételével került sor Traian Băsescu elnök meghívására, a bukaresti Cotroceni-palotában. Ekkor sokan kiábrándultak és elfordultak a jobb sorsra érdemes Polgári Párttól.

Valamikor ugyanezt tette Szőcs Géza akkori RMDSZ-főtitkár – jelenlegi művelődésügyi államtitkár –, aki viszont azért szakított az eredeti önmagát megtagadó Romániai Szövetséggel, mivel végképp nem volt hajlandó azokkal koccintgatni, akik 1990-ben, a gyulafehérvári központi ünnepségen – Petre Román akkori miniszterelnök vezényletével – a „kifelé a magyarokkal az országból” és a „halál reájuk” jelszavak skandálásával fojtották belé a megbékélés szavát.

Ma délelőtt, itt, a Kempinski Hotel konferencia-termében, a helyszín mementójának fordított üzenete indít arra bennünket, hogy „lemossuk a gyalázatot”, melyet a rossz emlékű egykori „koccintások” kentek nemzetünkre. Lemosni jöttünk a gyalázatot, mit rákentek a Károlyi Mihályok és a Kun Bélák, a Rákosiak és a Kádárok, a Grósz Károlyok és a Gyurcsányok.

2010 – a nemzeti fordulat éve. Ideje, hogy visszatérjünk a társadalmi és a nemzeti normalitás rendes kerékvágásába – a nemzeti összetartozás, valamint a Kárpát-medencei egységes magyar állampolgárság útján.

Fájdalom, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség mindmáig nem képes szakítani kettős, kétes múltjával, amikor is olyan vezető képviselői, mint Seres Dénes és Derzsi Ákos parlamenti képviselők, valamint Fekete András és Frunda György szenátorok megtagadják a – szervezetük által egyébként támogatott – külhoni magyar állampolgárságot.

Felszólítjuk a nemzetük rovására koccintgatókat, a hazai szociál-liberálisokat, valamint az erdélyi opportunistákat, hogy magatartásukért kövessék meg a nemzetet, és álljanak az oldalára. Vegyenek példát Alföldi Róbert színiigazgatótól, aki végül is nem ült fel a román nemzetállami politika újabb provokáció-kísérletének, és a Nemzeti Színházban nem adott helyt Erdély elszakítása megünneplésének.

A mai napon a Kempinski Hotelről is vegyük le a rontást, melynek igazgatósága készséggel adott helyt korszakzáró összejövetelünknek.

Budapest, Kempinski Szálloda
2010. december 1.