2015. november 23. hétfő
Örökkévalóság vasárnapja és 1989-es megemlékezés a fővárosi Erdélyi Gyülekezetben
A budapesti Erdélyi Gyülekezet a Reménység Szigetén állított kopjafát három évvel ezelőtt az 1989-es romániai forradalom mártírjainak emlékére. Az egyházi év utolsó vasárnapján valamelyik romániai város egy magyar és egy román áldozatának emlékét idézik itt fel. Idén, november 22-én két temesvári hős, Csizmarik László és Teodor Octavian Țintaru neve került föl a kopjafa oldalára.
Igehirdetésében Zalatnay István lelkipásztor a Mikeás és Ézsaiás prófétánál egyaránt szereplő igerész, a „kardokból kapákat” kép alapján arról beszélt, hogy a '89-es forradalom és a hozzá hasonló kivételes történelmi pillanatok eleven emléke segíthet bennünket abban, hogy egyéni és nemzeti – magyar és román – mivoltunkban megőrizzük legjobb énünket, és nyitottak legyünk Isten ajándékainak elfogadására.

A megemlékezést követő konferencia első előadását Tőkés László püspök tartotta. Európai parlamenti képviselőnk rávilágított arra, hogy milyen lelki, hitbeli folyamaton keresztül készítette föl Isten a temesvári gyülekezetet ama hősies kiállásra, amely Isten kegyelméből kiindulópontjává vált a város, majd az egész rendszerellenes felkelésének. Mivel a legnehezebb idők 1989 áprilisának elején kezdődtek, szép szimbólumként a gyermek kilenc hónapos kihordásához hasonlította a forradalom érlelődési folyamatét.
Ehhez a képhez Balaton Zoltán temesvári presbiter azzal kapcsolódott, hogy az újszülöttnek mintegy bábája a román ajkú baptista gyülekezet lett, amelynek a református lelkész védelméhez szervezett formában való csatlakozása a város többségi lakosságának megnyerését tette lehetővé
A Temesvár Társaság elnöke, Florian Răzvan Mihalcea előadásában hitet tett a Temesvári Nyilatkozat szellemiségének fenntartása mellett, kiemelve a továbbélő kommunizmus elutasítását és a nemzetek, nyelvek, kultúrák közötti testvériség fontosságát.
Gazda István, a temesvári Új Ezredév Református Gyülekezet lelkésze arról beszélt, hogy a templommal együtt épülő egyházi komplexum egyik fontos feladata lesz a múlt értékeinek és ennek keretében a '89-es forradalom hagyatékának továbbadása.
hírek
2026. március 17. kedd
Nagyváradi március 15-e
2026. március 12. csütörtök
Ülésezett Budapesten a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma
2026. március 12. csütörtök
Folytatódik az autonómiáért vívott küzdelem
2026. március 10. kedd
Százak követeltek autonómiát a Székelyföldnek Marosvásárhelyen
2026. március 10. kedd
Komlóssy József – 90.
2026. február 27. péntek
Emlékezés a kommunista diktatúra magyar áldozataira
2026. február 23. hétfő
Imahétzáró istentisztelet böjtfő vasárnapján a nagykároly-belvárosi református templomban
2026. február 20. péntek
DR. TÓTH ALBERT búcsúztatása
2026. február 20. péntek
I G E H I R D E T É S
2026. február 12. csütörtök
A Johannita Rend elsődleges karizmája a hit védelme












