2012. április 25. szerda
Send this article Print this article

Robert Fico szlovák kormányfőhöz fordult a felvidékiek ügyében Tőkés László

Ivan Gasparovic szlovák államfő és Iveta Radičová volt miniszterelnök után Robert Fico kormányfőhöz fordult a felvidékiek ügyében Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke és Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke.

Tamás Ilonka nemsokára száz éves lesz - A legnagyobb ajándék az lenne, ha visszakapná szlovák állampolgárságát.


  Levelükben gratuláltak a szociáldemokrata pártvezérnek a választásokon való sikeres szereplésért, majd felhívták a figyelmet a szlovák állampolgárságuktól jogtalanul megfosztott felvidéki magyarok helyzetére. Arra kérték a nemrég megválasztott miniszterelnököt, hogy járjon közben annak érdekében, hogy „a saját hazájukban hontalanná vált felvidékiek” az állampolgárságuk mellett valamennyi jogosultságukat visszakapják és a „rendkívül súlyos erkölcsi és anyagi kárért” kapjanak kártérítést. A levél írói szerint Szlovákia megítélését hátrányosan befolyásolná, ha a nemzetközi bíróság megállapítaná, hogy diszkriminálja állampolgárait, és súlyos erkölcsi és anyagi károkat okozott nekik.
  Emlékeztették a kormányfőt arra, hogy a szlovák alkotmány kimondja: akarata ellenére senki sem fosztható meg állampolgárságától, azt csak saját kérésre lehet elveszíteni. A szlovák hatóságok alkotmányellenesen intézkedtek, amikor a huszonnégy szlovákiai magyartól megvonták állampolgárságukat. A kártérítési igény jogos, mert az állampolgárságuk mellett bejelentett állandó lakcímüket valamint a törvény alapján járó juttatásaikat is elvesztették, ráadásul a parlamenti választáson sem szavazhattak. Mindez az emberi jogok európai egyezményének rendelkezéseit is több ponton sérti, mutatott rá a levél, mely kitér arra is, hogy „az átélt lelki megrázkódtatások hatására több érintettnek károsodott az egészsége is. ” 
  A levélben az állampolgárságától életének 99. évében, „brutális érzéketlenséggel megfosztott” Tamás Aladárné nyugdíjas rimaszombati tanítónő ügyét is kiemelték mondván, hogy a nemsokára 100. életévét betöltő idős hölgy számára a legnagyobb ajándék az lenne, ha visszakapná szlovák állampolgárságát. 
  Mint ismeretes, az Emberi Méltóság Tanácsa vállalta, hogy az érintettek érdekeit képviseli az Emberi Jogok Európai Bíróságán, és díjmentes jogi képviseletet biztosít. Erdélyben a Tőkés László által vezetett Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács kezdeményezésére több ezer aláírás gyűlt össze felvidékiek melletti szolidaritásvállalás jegyében a szlovák állam jogfosztó gyakorlata ellen. Az aláírásgyűjtést Erdély-szerte tovább folytatják.
Nagyvárad, 2012. április 25.
 
 


hírek

fényképek

Temesvári zarándoklat
10 éves az EMNT
Székelyek Nagy Menetelése
A Magyar Rektori Konferencia plenáris ülése Nagyváradon

videók

Trianonról és az autonómiáról
TEMESVÁR 31. - Tőkés László, az EMNT elnöke
Tőkés László évértékelője a Magyar Televízióban, 2016. jan. 1-jén
Tőkés László brüsszeli felszólalása

ajánlott oldalak

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Székely Nemzeti Tanács
EPP képviselőcsoport az Európai Parlamentben
FIDESZ
Fidesz Európa Parlamenti képviselőcsoportja
Orbán Viktor miniszterelnök honlapja
www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010