2011. március 23. szerda
Send this article Print this article

Spirituális Európa

Szerdán, 2011. március 23-án Joseph Daul néppárti frakcióvezető felkérésére Tőkés László EP-alelnök ez európai protestánsok egy Liegi-i központtal működő szervezetének népes küldöttségével találkozott.



 
   Képviselőnk Pál apostol Efézusbeliekhez intézett levelének a szavaival köszöntötte a küldöttségnek a világ különböző országaiból (Anglia, Belgium, Görögország, Lengyelország, Ukrajna, Oroszország, Brazília, Egyesült Államok) származó lelkészi és laikus tagjait: „ Atyámfiai, legyetek erősek az Úrban és az ő hatalmas erejében. Öltözzétek föl az Isten minden fegyverét, hogy megállhassatok az ördögnek minden ravaszságával szemben” (Ef. 6, 10-11). A bibliai ige vonatkozásában - egyházi vezetőként - arra a furcsa ellentmondásra világított rá, hogy miközben Kelet- és Közép-Európában egykor az állami ateizmussal kellett a keresztényeknek megküzdeniük, ennek hasonlatosságára a szabad nyugati demokráciákban mindmáig szintén egy általános vallásellenességgel találják szembe magukat. Az önző érdekek, valamint a közös értékek ellentétének összefüggésében Tőkés László egy olyan „spirituális Európa” kialakításában kérte a vendégek - általában véve a vallási szervezetek - közreműködését, melynek ügyét jól szolgálja a Lisszaboni szerződés 17. cikkelyének az Unió és az egyházak közötti szervezett párbeszédre vonatkozó „alkotmányos” előírása.
   Az Angliában élő ukrán protestánsok közösségében szolgáló Vyuhkin Andrey a brit igazságszolgáltatás azon döntéseire hívta fel a figyelmet, melyek gyakori esetben hátrányos helyzetbe hozzák a keresztényeket, illetve a keresztény értékeket - példának okáért a homoszexuálisok jogai vonatkozásában. A munkáspárti kormány által nemrégen elfogadtatott ún. Egyenlőségi törvény egyszerűen figyelmen kívül hagyja az egyházakat - mondotta a brit ügyvéd.
   A szövetség Liege-i koordinációját ellátó Jean Timoshenko felszólalásában azt kérte, teremtsék meg a lehetőségét további találkozóknak, melyek alkalmával több idő állna rendelkezésre az egyházak és az Unió intézményei közötti párbeszédre.
   Válaszában az EP alelnöke kitért az EU, valamint, az európai egyházak magas szintű vezetőinek évenkénti találkozóira, továbbá kifejezte azon meggyőződését, hogy ennél sokkal többre van szükség, valamint Jerzy Buzek elnök és saját maga azon szándékát, hogy az említett 17. artikulus értelmében, a közeljövőben megteremtsék a rendszeres és érdemi párbeszéd intézményes formáit.
   Az angliai felvetés vonatkozásában Tőkés László azt mondta, hogy: „a maguk rendjén elfogadjuk az egyneműek kapcsolatait illető jogokat, ez azonban semmiképpen nem mehet a keresztények jogainak rovására”. A nyugati országokban tapasztalható keresztény-ellenesség tekintetében, fokozottan szükséges annak tudatosítása, hogy az integráció nem lehet sikeres egy értékvesztett, saját múltját és egyházi hagyományait megtagadó társadalomban - jelentette ki erdélyi képviselőnk.
 
   2. A találkozót követően a Tőkés-irodát az erdélyi Diakóniai Pályázatfejlesztő Hálózat küldöttsége látogatta meg, tagjai sorában Farkas Zsolt királyhágómelléki előadótanácsossal.  Erdélyi alelnökünk váratlanul közbejött akadályoztatása miatt a brüsszeli szolgálati úton lévő vendégeket Szilágyi Zsolt kabinetfőnök fogadta. Az erdélyi protestáns egyházak közös képviseletében szorosan együttműködő szakemberek az uniós kiírások sikeres megpályázásának és kihasználásának nehézségeiről számoltak be. Míg más országokban az önrész biztosítása nem jelent különösebb problémát, addig Romániában a pénzügyi nehézségek és a gazdasági válság következtében a pályázás és a projekt menedzsment komoly akadályokba ütközik - mondották. Tőkés László korábbi ígéretének megfelelően Szilágyi Zsolt a képviselői iroda és az erdélyi egyházak szorosabb együttműködését szorgalmazta, nem csupán brüsszeli, hanem hazai szinten is. Ugyanakkor rámutatott, hogy a pályázati kiírásokra közvetlen ráhatásuk nincsen, hiszen ezeket érdemben az Európai Bizottság és a nemzeti kormányok közötti tárgyalások keretében alakítják ki. A kabinetfőnök azt javasolta, hogy a pályázati szakemberek vegyék számba azokat a nehézségeket, amelyekkel az uniós projektek pályázása során találkoznak, és ezek ismeretében, konkrét formában, közös erővel keressék meg a lehetséges megoldásokat.
 
Brüsszel, 2011. március 23.


hírek

fényképek

Temesvári zarándoklat
10 éves az EMNT
Székelyek Nagy Menetelése
A Magyar Rektori Konferencia plenáris ülése Nagyváradon

videók

Trianonról és az autonómiáról
TEMESVÁR 31. - Tőkés László, az EMNT elnöke
Tőkés László évértékelője a Magyar Televízióban, 2016. jan. 1-jén
Tőkés László brüsszeli felszólalása

ajánlott oldalak

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Székely Nemzeti Tanács
EPP képviselőcsoport az Európai Parlamentben
FIDESZ
Fidesz Európa Parlamenti képviselőcsoportja
Orbán Viktor miniszterelnök honlapja
www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010