2012. február 20. hétfő
Send this article Print this article

Székelyföldi körúton az EMNT elnöke

Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke vasárnappal kezdődően háromnapos székelyföldi körúton vesz részt annak céljából, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) hétvégi, csíkszeredai I. Országos Küldöttgyűlése előtt a helyszínen tájékozódjon az általa védnökölt párt székelyföldi szervezeteinek ügyeiről, illetve hogy első kézből kapott információk alapján képet alkothasson az időközben felmerült legfontosabb kérdésekről.



  A Marosszéken kezdődő körút első állomásán tegnap, 2012. február 19-én Smaranda Enache fogadta hétvégi otthonában az erdélyi EP-képviselőt. Mint ismeretes, Tőkés László az ismert jogvédőt következetes emberjogi küzdelméért tavaly Európai Polgári Díjra javasolta, a díjat 2011. október 6-án Marosvásárhelyen adta át akkor még EP alelnöki minőségében az egykori temesvári lelkipásztor.     A találkozóra Tőkés Lászlót elkísérte a Néppárt székelyföldi küldöttsége is. A megbeszélésen a marosvásárhelyi polgármesteri székért független jelöltként bejelentkező Smaranda Enachéval áttekintették a jelenlegi helyzetet és egyetértettek abban, hogy a marosvásárhelyiek érdekében a tizenkét éve regnáló polgármestert le kell váltani. Leszögezték: ez azonban csak akkor valósítható meg, ha a lehető legszélesebb választási együttműködéssel egy hiteles alternatíva alakítható ki. Megállapították, hogy a marosvásárhelyi polgármester-választás kérdése túlmutat Marosvásárhelyen, hiszen most már az egész erdélyi magyarság figyelemmel követi az egykori székely főváros történéseit. Mint rámutattak: ebben a feszült helyzetben a közösségi érdekeket kell fokozottan szem előtt tartani, és a szűkkeblű pártpolitikai megfontolások fölé kell emelkedni, csakis ez vezethet célra. Ennek szellemében Smaranda Enache megismételte korábban nyilvánosságra hozott álláspontját: amennyiben úgy látja, hogy sikerül olyan jelölt mögé felsorakoztatni a marosvásárhelyiek érdekeiért munkálkodó pártokat és szervezeteket, akinek reális esélye van a regnáló városvezetés leváltására, akár a visszalépésre is hajlandó.
  Az EMNP védnöke marosvásárhelyi tartózkodása során találkozott a Néppárt marosvásárhelyi és megyei vezetőségével. A nemrégiben megválasztott elnökség tájékoztatást nyújtott a polgármester-jelölést szolgáló tárgyalások menetéről, ugyanakkor ismertette a választásra való felkészüléssel kapcsolatos elképzeléseket.
  Ezt követően Tőkés László munkaebéd keretében megbeszélést folytatott Vass Leventével, az EMNP és az RMDSZ lehetséges közös polgármesterjelöltjével is. A beszélgetés során áttekintették a választási szövetség létrejötte érdekében lezajlott tárgyalások menetét. Egyetértettek abban, hogy a választásokig hátra lévő idő szorításában a lehető leghamarabb rögzíteni kell a lehetséges közös jelölt melletti együttműködés feltételeit. Marosvásárhely az egyik, ha nem a legfontosabb település az idei helyhatósági választások szempontjából, ezért szorgalmazták a tárgyalások mielőbbi folytatását és az egyetlen közös magyar jelölt választásokon való indítását.
  A délutáni órákban Makfalvára látogatott EMNT elnöke, ahol a Magyar Polgári Párt (MPP) helyi vezetőivel tanácskozott a kialakult politikai helyzettel kapcsolatosan. Szó esett a választásokon való lehetséges együttműködésről, a makfalvi népfőiskolai törekvések támogatásáról. Az EMNT elnöke ma Székelyudvarhelyre, Szentegyházára és Gyergyószentmiklósra látogat, holnap Háromszéken teszi tiszteletét.
Székelyudvarhely, 2012. február 20. 


hírek

fényképek

Temesvári zarándoklat
10 éves az EMNT
Székelyek Nagy Menetelése
A Magyar Rektori Konferencia plenáris ülése Nagyváradon

videók

Trianonról és az autonómiáról
TEMESVÁR 31. - Tőkés László, az EMNT elnöke
Tőkés László évértékelője a Magyar Televízióban, 2016. jan. 1-jén
Tőkés László brüsszeli felszólalása

ajánlott oldalak

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Székely Nemzeti Tanács
EPP képviselőcsoport az Európai Parlamentben
FIDESZ
Fidesz Európa Parlamenti képviselőcsoportja
Orbán Viktor miniszterelnök honlapja
www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010