2019. október 7. hétfő
Send this article Print this article

Tájékoztatás egy dési eszmecseréről

2019. október 4-én Tőkés László püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke egykori gyülekezetében, Désen tett látogatást Szász József, a helybéli római katolikus plébánia gondnoka, valamint a Dési Civil Műhely meghívására.



A dési magyar oktatásügy tárgyában rendezett megbeszélésre a Bonaventúra Szórványkollégium épületében került sor. A plébánia, illetve Benkő Attila Ferenc-rendi plébános képviseletében jelen lévő gondnok mellett a találkozón – másokkal együtt – részt vettek még Gózner Károly, a civil műhely elnöke, Szilágyi Róbert református lelkipásztor, Kovrig Annamária, az RMDSZ városi szervezetének elnöke, önkormányzati képviselő és Kalapáti Jolán ny. magyartanár.

A vészesen megfogyatkozott dési magyarság legfőbb gondja az elerőtelenedett anyanyelvű oktatás fenntartása és megújítása. Ennek céljából készült el az a stratégiai tervezet (projekt), amely a Páduai Szent Antal Plébánia nagylelkű felajánlásával élve, az annak tulajdonába visszakerült volt Katolikus Fiú- és Leányiskola felújítandó és kibővítendő főtéri épületében helyezné el és vonná össze a város két vegyes tannyelvű iskolájában működő elemi, általános és középiskolai magyar tagozatokat, illetve osztályokat. Megjegyzésre méltó, hogy ezen nagyralátó terv nem csupán a román tagozatokon szétszóródott magyar gyermekeket, hanem a környékbeli falvak magyar diákjait is a létrejövő új magyar iskolában gyűjtené össze – egyebek mellett – a már működő szórványkollégiumi, valamint iskolabuszprogram igénybevételével. „A folytatás-újrakezdés reményében bízva szeretnénk megvalósítani azt, ami Désen és környékén a magyarság túlélését jelenthetné, hiszen nem mondtunk le arról, hogy ebben a nagy múltú városban legyen még magyar jövő” – olvashatjuk az iskolaalapítók szándéknyilatkozatában.

Tudnivaló, hogy a terv megvalósítását Jakubinyi György gyulafehérvári érsek is támogatja, aki személyes levelében fordult ez ügyben a magyar kormányhoz, anyagi támogatást kérve az iskolaépület felújításához.

Tőkés László részletekbe menően tájékozódott az iskolai terveket illetően, és – lehetőségei mértékében – szintén támogatásáról biztosította volt gyülekezetének magyar közösségét, közbenjárását ígérve a létfontosságú terv megvalósításához.

  



hírek

2026. június 11. csütörtök
Ülésezett az EMNT országos elnöksége

2026. június 10. szerda
Igehirdetés Trianon emléknapja alkalmából

2026. június 8. hétfő
Tanévzáró a PKE-n

2026. június 8. hétfő
Trianontól a határokon átívelő nemzetegyesítésig

2026. június 6. szombat
Tőkés László Lakiteleken és Tiszakécskén

2026. május 24. vasárnap
Eltemették dr. Csapó I. Józsefet

2026. május 17. vasárnap
Átadták a Wagner Nándor-díjakat a PKE-n

2026. május 17. vasárnap
Kiállás az az apát mellett

2026. május 12. kedd
Közlemény – felszólítás

2026. május 8. péntek
PKE: az egyetem napja, díjazásokkal

fényképek

Temesvári zarándoklat
10 éves az EMNT
Székelyek Nagy Menetelése
A Magyar Rektori Konferencia plenáris ülése Nagyváradon

videók

Trianonról és az autonómiáról
TEMESVÁR 31. - Tőkés László, az EMNT elnöke
Tőkés László évértékelője a Magyar Televízióban, 2016. jan. 1-jén
Tőkés László brüsszeli felszólalása

ajánlott oldalak

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Székely Nemzeti Tanács
EPP képviselőcsoport az Európai Parlamentben
FIDESZ
Fidesz Európa Parlamenti képviselőcsoportja
Orbán Viktor miniszterelnök honlapja
www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010