2017. november 14. kedd
Találkozó az izraeli nagykövettel
Tőkés László EP-képviselő Jószéf Amranival, Izrael magyarországi nagykövetével találkozott november 14-én Strasbourgban.
A budapesti diplomata beszámolt az EU–izraeli kapcsolatok terén történő legutóbbi fejleményekről, és szorgalmazta a két fél közötti gazdasági, politikai, társadalmi együttműködés erősítését. A kétoldalú magyar–izraeli kapcsolatok vonatkozásában a két állam partneri viszonyát hangsúlyozta. „A fennálló gazdasági és társadalmi kihívások, valamint az egyre súlyosbodó biztonsági megpróbáltatások kezelésében Európa egy erős Magyarország meglétében érdekelt. Hasonlóképpen, egy erős Izrael elengedhetetlenül fontos a fenntartható béke és stabilitás biztosításához a közel-keleti térségben. Éppen ezért kétoldalú kapcsolatainkat ápolnunk kell annak érdekében, hogy a békét és a jólétet szolgáló közös érdekeinket hatékonyan tudjuk képviselni” – mondotta. Erdélyi képviselőnk a nagykövetet afelől biztosította, hogy európai parlamenti mandátuma keretében a két ország, illetve az európai–izraeli kapcsolatoknak a megerősítését a jövőben is előmozdítani törekszik.
hírek
2026. március 21. szombat
Könyvbemutató: Tőkés László összegyűjtött írásai I.
2026. március 17. kedd
Nagyváradi március 15-e
2026. március 12. csütörtök
Ülésezett Budapesten a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma
2026. március 12. csütörtök
Folytatódik az autonómiáért vívott küzdelem
2026. március 10. kedd
Százak követeltek autonómiát a Székelyföldnek Marosvásárhelyen
2026. március 10. kedd
Komlóssy József – 90.
2026. február 27. péntek
Emlékezés a kommunista diktatúra magyar áldozataira
2026. február 23. hétfő
Imahétzáró istentisztelet böjtfő vasárnapján a nagykároly-belvárosi református templomban
2026. február 20. péntek
DR. TÓTH ALBERT búcsúztatása
2026. február 20. péntek
I G E H I R D E T É S 












