2011. október 28. péntek
Send this article Print this article

Tibet helyzetéről tárgyaltak az EP strasbourgi plenáris ülésén

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén, október 27-én, csütörtökön sürgősségi eljárásban került megvitatásra az emberi jogok, a demokrácia és a jogállamiság megsértésének kérdése Tibet esetében.



   Mint ismeretes, idén március óta eddig kilenc buddhista szerzetes és egy szerzetesnő gyújtotta fel magát a Kína délnyugati részén fekvő Szecsuán tartományban, így tiltakozva az utóbbi időben egyre fokozódó kínai terror és elnyomás ellen.  
   Nemzetközi emberi jogi szervezetek tájékoztatásai szerint, a drámai cselekedetet végrehajtó tibetiek szűkebb országuk felszabadítását, valamint az immár 60 esztendeje Indiába száműzött vallási vezetőjük, a Dalai Láma visszatérését követelték. Az Európai Unió, az Amerikai Egyesült Államok, valamint több emberjogi szervezet is bírálta Kínát, amiért az önégetést túlélő szerzeteseket azóta is ismeretlen helyen őrzik, és megfelelő orvosi ellátást sem biztosítanak számukra. Ennél aggasztóbb az a fejlemény, miszerint Kína szándékos emberölés vádjával súlyos börtönbüntetésre ítélt három szerzetest, akik segédkeztek egy társuk önfeláldozó tettének elkövetésében.
   Amint erről korábban is rendszeresen beszámoltunk, az emberi és kisebbségi jogok védelme jegyében, Tőkés László EP-alelnökésazEmberi Jogi Szakbizottság néppárti koordinátora már több ízben is kiállt a tibeti identitás, vallás, hagyományok és kultúra védelmében. Ebben a szellemben kezdeményezte a csütörtökön napirendre tűzött határozatot is, melyet nagy többséggel fogadtak el a jelenlévő képviselők. 
   Az elfogadott dokumentum határozottan felszólítja Kínát, hogy vessen véget a tibeti közösség ellen irányuló terror és elnyomás uralmának, illetve tartsa tiszteletben az emberi és kisebbségi jogok vonatkozásában vállalt nemzetközi kötelezettségeit. Tekintettel arra, hogy a kínai kormány által 2007-ben elfogadott szabályok drámai módon kiterjesztették a vallási élet állami ellenőrzését, a határozat felszólítja a kínai kormányt, hogy az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 18. cikkével összhangban garantálja a vallásszabadságot összes állampolgára számára. Továbbá sürgeti a kínai hatóságokat, hogy nyújtsanak részletes tájékoztatást annak a 300 szerzetesnek az állapotáról is, akiket 2011 áprilisában elhurcoltak a kirti kolostorból. A tibeti közösség helyzetének javulása érdekében, a dokumentumot támogató képviselők ismételten felszólították az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjét, hogy folyamatosan kövesse nyomon az emberi jogok helyzetét Kínában, és ennek megfelelően a Külügyi Szolgálat nyújtson be javaslatokat a Parlamentnek a szükséges fellépésekről. 
A képviselők végezetül arra kérték az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjét, valamint a Bizottság és az Európai Tanács elnökét, hogy tűzzék napirendre a kisebbségi jogok kérdését a közel húsz esztendeje működő EU–Kína emberi jogi párbeszéd keretében, melynek legközelebbi ülésére várhatóan az év végén kerül sor.
Strasbourg, 2011. október 27.
 


hírek

fényképek

Temesvári zarándoklat
10 éves az EMNT
Székelyek Nagy Menetelése
A Magyar Rektori Konferencia plenáris ülése Nagyváradon

videók

Trianonról és az autonómiáról
TEMESVÁR 31. - Tőkés László, az EMNT elnöke
Tőkés László évértékelője a Magyar Televízióban, 2016. jan. 1-jén
Tőkés László brüsszeli felszólalása

ajánlott oldalak

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Székely Nemzeti Tanács
EPP képviselőcsoport az Európai Parlamentben
FIDESZ
Fidesz Európa Parlamenti képviselőcsoportja
Orbán Viktor miniszterelnök honlapja
www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010