Tőkés László levele Sofronie Drincec ortodox püspökhöz az Ady-múzeum ügyében

Nagyváradi Román Ortodox Püspökség

Őexcellenciája
Sofronie Drincec Úrnak,
Nagyvárad Ortodox Püspökének

Excellenciás Uram!

„Milyen jó, hogy még létezik a szellem világa, amelyben mindannyiunknak megengedtetik, hogy szeressük egymást…” – a Partiumi Keresztény Egyetem megbecsült professzora, Corneliu Crăciun ezt az idézetet választotta „Ady Endre şi cultura română” (Ady Endre és a román kultúra) című könyve mottójául.

A professzor arról az Ady Endréről írt könyvet, akiről Emil Isac a következőképpen vallott: „Mint minden nagy költő, Ady a saját lángjában égő titán volt. Erősen égett, mert nagyon szerette az életet és a szabadságot. Túl korán halt meg, de csak azután, hogy értékként átadott mindent, ami emberi és írói lelkiismeretét gyötörte.”

Arról a magyar költőről, aki a következőket írta: „Ezer zsibbadt vágyból mért nem lesz / Végül egy erős akarat? / Hiszen magyar, oláh, szláv bánat / Mindigre egy bánat marad. // Hiszen gyalázatunk, keservünk / Már ezer év óta rokon. / Mért nem találkozunk süvöltve / Az eszme-barrikádokon? // Dunának, Oltnak egy a hangja…” (Magyar jakobinus dala).

Arról az Ady Endréről van szó, akinek Octavian Gogához fűződő barátságáról mindkét nemzet irodalomtörténészei tisztelettel emlékeznek meg.

Az idézett vers kapcsán írja Cornel Ungureanu az Oglinda literară című folyóirat 2007. novemberi számában, hogy „Egy mély lázadás költője, amely összefűzi Gogával”. Ugyanő korábban Goga kapcsán a másik nagy nemzeti költőnket, Petőfi Sándort említi: „A kettőjük, Petőfi és Goga között létező testvériség mélyebb, mint a »nemzeti kérdés«, és ezt [a testvériséget] épp a költői státus határozza meg.”.

Való igaz: „Milyen jó, hogy még létezik a szellem világa, amelyben mindannyiunknak megengedtetik, hogy szeressük egymást…”

Ady Endre csak bő négy évet élt Nagyváradon (viszont egész életére kötődött szeretett városához, vissza-visszajárt). Kevésnek tűnik, de aki „erősen ég, mert nagyon szereti az életet és a szabadságot”, annak éltét nem években mérik.

Nagyváradot magyar nyelvterületen „a Holnap városaként” emlegetik. És ez a megtisztelő cím Ady Endrének köszönhető, aki pezsgő szellemi élete miatt az akkoriban „Pece-parti Párizsként” ismert Nagyváradon (szintén Adytól származó elnevezés!) hat társával együtt A Holnap címmel antológiát adott ki, kerek száz esztendővel ezelőtt.
Ezt az antológiát a modern magyar irodalom kiindulópontjaként emlegetik az irodalomtörténészek.

Ez Ady Endre. A teremtő zseni. Az ő emlékének szentelt múzeum 1957-es alapításától egyfajta kegyhellyé vált a városlakók és az Ady zsenije előtt hódolók számára.

Mindezt azért tartottam fontosnak Önnel megosztani, mert értesültünk arról, hogy az Ortodox Egyháznak visszaszolgáltatták az Ady Endre Emlékmúzeumnak otthont adó ingatlant.

Engedje meg, hogy ennek az ügynek a kapcsán Mircea Eliadét, a világhírű román filozófust idézzem, aki a Sacrul şi profanul című művében a következőket írja: „A vallásos ember számára a tér nem homogén. Törések és szakadások találhatók benne; olyan részeket tartalmaz, amelyek minőségileg különböznek a többitől. (…) Létezik tehát egyfajta szent, vagyis »erővel feltöltött« jelentőségteli tér, és léteznek más, nem szent terek, következésképpen nincs struktúra és szilárdság nélküli, egyszóval »formátlan« tértartomány.”

Mindannyian tapasztalhattuk már, hogy „szent hely” többféle van. Nemcsak a templomban féljük az Urat, és nemcsak az oltárnál adunk hálát a teremtő szeretetért – Isten mindenható szeretetét megéljük mindennapjainkban, teljesen profánnak aposztrofált helyeken is megnyilvánulhat a szentség.

Nagyvárad magyar közössége így tekint az Ady Endre Emlékmúzeumra: mint „szent helyre”. Több számunkra, mint egyszerű múzeum, több, mint egyszerű emlékhely – eszmeiségében sűríti mindazt, ami a száz évvel ezelőtti „Pece-parti Párizsból” számunkra megmaradt.

„A világot meg kell alapítanunk, hogy élhessünk benne – márpedig a profán tér homogenitásának és viszonylagosságának »káoszában« semmiféle világ nem jön létre. A szilárd pont, a »középpont« felfedezése vagy projekciója a világteremtéssel azonosul.” – írja Eliade. Mindannyiunknak kellenek tehát ezek a szent terek, szellemi központok – hogy közös világunkat megalkothassuk.

Excellenciás Uram! Mélyen tisztelt Püspök Úr!

Krisztusi szeretetben kérem Excellenciádat, sáfárkodjanak jól az Önökre bízott vagyonnal. Az lenne a kérésünk, hogy Önök tartsák meg az épület jelenlegi funkcióját, mert az nem csupán az etnikumközi megértés nagyszerű gesztusa lenne az Önök részéről, hanem az egyre inkább szekularizálódó világunk homogén terét megtörő, egyre kisebb számú szent tereink megóvása érdekében is történne. Mindannyiunk közös érdeke, hogy az Ady Endre Emlékmúzeum megmaradjon annak a szellemi eredőnek, annak a „biztos pontnak”, amely „minden jövendő irányzat főtengelye” (Eliade).

Mert a nagyváradi Ady Endre Emlékmúzeum puszta létével arra figyelmeztet, hogy Nagyvárad ma is „a Holnap városa” kellene, hogy legyen – a szellem olyan világa, „amelyben mindannyiunknak megengedtetik, hogy szeressük egymást…”

Isten áldását kérem munkájukra!

2008. november 13.

Tőkés László
A KREK püspöke,
EP-képviselő