2010. május 25. kedd
Send this article Print this article

Tőkés László nyilatkozata a magyarországi állampolgársági törvény kiterjesztése tárgyában

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökeként, erdélyi magyarként és európai parlamenti képviselőként üdvözlöm a mai történelmi jelentőségű politikai tettet. Mert történelmi jelentőségű az, hogy a Magyar Országgyűlés mai, szerdai ülésén 344 igen, 3 nem szavazattal, 5 tartózkodás mellett elfogadta a magyar állampolgársági törvény kiterjesztéséről szóló módosítását, mely szerint „kedvezményesen honosítható az a nem magyar állampolgár, akinek felmenője magyar állampolgár volt, vagy valószínűsíti magyar származását, és magyar nyelvtudását igazolja”.





Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács az idei évet Trianoni Emlékévnek nyilvánította – azzal a deklarált szándékkal, hogy magyar nemzetünk szétszakításának 90. évfordulóján vessünk végre véget a terméketlen köldöknézésbe fulladó önsajnálatnak, és az elkövetkezendőkben – Trianon gyógyításaként – a magyar nemzet határokon átívelő újraegyesülésének programadó eszménye hassa át cselekedeteinket.

A 2004. december 5-i „önkéntes Trianonunkat” a magyar állampolgárok a nemzeti ügyek kormányának rendkívüli, kétharmados felhatalmazásával írták felül. Orbán Viktor kijelölt miniszterelnök által vezetett Fidesz-KDNP szövetség mai törvényjavaslatával e felhatalmazás szellemében járt el. A szavazatok száma viszont azt mutatja, hogy kialakulóban van az a szükséges nemzeti minimum, amely mentén a nemzeti együttműködés rendszere kiépíthető.

Illesse köszönet a törvény kezdeményezőinek munkáját – és köszönet jár a Magyar Országgyűlés össznemzetben gondolkodó tagjainak szavazataiért is.

Trianon gyógyítása elkezdődött.

Egy a nemzet!


Washington, 2010. május 26.

Tőkés László
EP-képviselő



hírek

fényképek

Temesvári zarándoklat
10 éves az EMNT
Székelyek Nagy Menetelése
A Magyar Rektori Konferencia plenáris ülése Nagyváradon

videók

Trianonról és az autonómiáról
TEMESVÁR 31. - Tőkés László, az EMNT elnöke
Tőkés László évértékelője a Magyar Televízióban, 2016. jan. 1-jén
Tőkés László brüsszeli felszólalása

ajánlott oldalak

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Székely Nemzeti Tanács
EPP képviselőcsoport az Európai Parlamentben
FIDESZ
Fidesz Európa Parlamenti képviselőcsoportja
Orbán Viktor miniszterelnök honlapja
www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010