2009. június 7. vasárnap
Send this article Print this article

Tőkés László voksolt

Tőkés László püspök, EP-képviselő, a Magyar Összefogás Listájának vezetője vasárnap, 2009. június 7-én reggel fél nyolc után pár perccel Szilágyi Zsolt EMNT-alelnök kíséretében a nagyváradi 112-es szavazókörzetben járult a szavazóurna elé. Szavazatának leadása után az újságíróknak nyilatkozott: „Természetesen a magyar képviselet erősítését tartottam szem előtt – jelentette ki.





A II. Világháborút követően mesterségesen kettéosztották Európát, Erdélyt elszakították Európától, a keleti országokat a szovjet táborhoz csatolták. Eljött az ideje 1989 után, Temesvárt követően, hogy Románia is visszakerüljön Európába, hogy Erdély visszakerüljön Európába. És nekünk, a volt kelet-közép-európai országoknak, az erdélyi magyarok képviselőinek azt kell képviselnünk, hogy minden kerüljön a maga helyére. Kerüljünk vissza Európához – mondta az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke –, a kelet-közép-európai nemzetek csatlakozhassanak vissza Európához, és ezen belül külön hangsúly esik természetesen arra, hogy Erdély kerüljön vissza Európába, ezáltal a határok felett újból egyesüljön a magyar nemzet – ezt nevezném »eurotranszilvanizmusnak«. Európával való kapcsolatunk helyreállításáról van szó” – mutatott rá Tőkés László.
 
Nagyvárad, 2009. június 7.

Tőkés László
EP-képviselő
Sajtóirodája



www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010