2014. november 21. péntek
Tőkés László a MÁÉRT-en: az RMDSZ kérjen bocsánatot!
Orbán Viktor miniszterelnök nyitóelőadásával kezdetét vette a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) ülése. Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke felszólalásában kitért a honosítási folyamatra és a romániai államelnök-választásra is.
Az ülésen részt vett Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke és Mátis Jenő alelnök is.
A magyar Parlamentben került sor a MÁÉRT plenáris ülésére, ahol Orbán Viktor miniszterelnök elmondta: szövetségeseiket arra kérik, segítsenek a magyar érdek érvényesítésében. A miniszterelnök szeretné, ha az önérdekelvű gondolkodás a magyar külpolitikában is megjelenne.
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke felszólalásában elmondta: a magyar kormány stratégiai partnereként a honosítási folyamatot sikerre vitték és teljesítették a vállalt feladatot, valamint elkötelezettek a folytatás iránt is. Az EMNT elnöke kitért az európai parlamenti választások értékelésére is, mely esetben a magyar kormány példásan oldotta meg a határon túli nemzetegyesítést. A Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanácsának elnökeként Tőkés arról is beszámolt, hogy folytatni kívánják az integrált autonómiaküzdelmet, mely mindeddig – véleménye szerint – nem tudott kellően megerősödni. „A Nemzeti Együttműködés Rendszerében egységesen kell képviselni az autonómia ügyét, hiszen csak így tudunk sikereket felmutatni” – jelentette ki az EMNT elnöke.
Tőkés a romániai államelnök-választás eredményét és az azt megelőző kampányt elemezve élesen bírálta az RMDSZ vezetőségét. Szégyenletesnek nevezte, hogy míg Joseph Daul, az Európai Néppárt elnöke felkérte a néppárti frakció tagjait – melynek az RMDSZ is tagja –, hogy a romániai államelnök-választáson támogassák Klaus Johannist, addig az RMDSZ – hallgatólagosan és nyíltan is – a magyarellenes szocialista jelöltet, Victor Pontát támogatta. „Az elmúlt három államelnök-választás során az RMDSZ rossz oldalon állt. A temesvári forradalom 25 éves évfordulójához közeledve ez még súlyosabbnak tűnik: egyfelől büszkék lehetünk arra, hogy a rendszerváltásban aktívan szerepet vállaltunk, másrészt szégyenkezünk, hogy a bukaresti magyar képviselet révén posztkommunista társaságba keveredett az erdélyi magyarság” – jelentette ki Tőkés László. Az EMNT elnöke szorgalmazta, hogy a legutóbbi választások fényében kezdjenek új fejezetet a romániai politikai életben, az RMDSZ-nek pedig – meglátása szerint – bocsánatot kellene kérnie azért, hogy az elmúlt 25 évben nem megfelelőképpen álltak az autonómia ügye mellett.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács sajtóirodája
hírek
2026. március 17. kedd
Nagyváradi március 15-e
2026. március 12. csütörtök
Ülésezett Budapesten a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma
2026. március 12. csütörtök
Folytatódik az autonómiáért vívott küzdelem
2026. március 10. kedd
Százak követeltek autonómiát a Székelyföldnek Marosvásárhelyen
2026. március 10. kedd
Komlóssy József – 90.
2026. február 27. péntek
Emlékezés a kommunista diktatúra magyar áldozataira
2026. február 23. hétfő
Imahétzáró istentisztelet böjtfő vasárnapján a nagykároly-belvárosi református templomban
2026. február 20. péntek
DR. TÓTH ALBERT búcsúztatása
2026. február 20. péntek
I G E H I R D E T É S
2026. február 12. csütörtök
A Johannita Rend elsődleges karizmája a hit védelme












