2017. június 12. hétfő
Tőkés László az idei ünnepi könyvhéten
A 88. Ünnepi Könyvhét és 16. Gyermekkönyvnapok keretében számtalan könyvbemutató, író-olvasó találkozó és dedikálás zajlott le szerte Magyarországon, de a határokon túl is, ahol magyar emberek, olvasók élnek.
A legnagyobb szabású, fővárosi rendezvény helyszíne idén is a Vörösmarty tér és a beléje torkolló utcák voltak, ahol másfélszáz pavilonban, standon mutatták be és árusították könyveiket a magyarországi és határon túli kiadók június 8–12. között.
Az idei könyvhéten a Magyar Napló Kiadó díszvendége Tőkés László püspök, EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke volt, aki június 10-én, szombaton délután dedikálta a kiadó pavilonjában a Hit és nemzet – Tőkés László breviáriuma című, Jánosi Zoltán szerkesztette kötetet. A díszes kötet főként a püspök írásaiból, beszédeiből, prédikációiból nyújt az életútját is illusztráló válogatást, de vannak benne róla szóló anyagok is, bemutatóját április 2-án tartották Kisvárdán.
Tőkés László este részt vett és köszöntőbeszédet mondott a Magyar Napló Kiadó szervezte dunai irodalmi hajóúton is. A Vigadó téri hajóállomásról indult Hunyadi hajón száznál is több költő, író és könyvbarát tett meg egy háromórás vízi utat könyveik társaságában, immár 15. alkalommal. Az év versei és Az év novellái antológia több tucat szerzője mellett a könyvhétre megjelent naplós könyvek szerzői vettek részt. Emellett az irodalomkedvelő közönség is egy hajóban utazott a költőkkel, prózaírókkal, történészekkel, irodalomtörténészekkel, s bőven volt alkalmuk beszélgetni, dedikáltatni, s meghallgatni, mit mondanak könyveikről.
hírek
2026. március 21. szombat
Könyvbemutató: Tőkés László összegyűjtött írásai I.
2026. március 17. kedd
Nagyváradi március 15-e
2026. március 12. csütörtök
Ülésezett Budapesten a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma
2026. március 12. csütörtök
Folytatódik az autonómiáért vívott küzdelem
2026. március 10. kedd
Százak követeltek autonómiát a Székelyföldnek Marosvásárhelyen
2026. március 10. kedd
Komlóssy József – 90.
2026. február 27. péntek
Emlékezés a kommunista diktatúra magyar áldozataira
2026. február 23. hétfő
Imahétzáró istentisztelet böjtfő vasárnapján a nagykároly-belvárosi református templomban
2026. február 20. péntek
DR. TÓTH ALBERT búcsúztatása
2026. február 20. péntek
I G E H I R D E T É S 












