»
2012. augusztus 27. hétfő
Tőkés László felhívása: "Ne engedjünk '89-ből!"
„Kísértet járja be Romániát: a kommunizmus kísértete” – írhatnánk át Marxot. A XXI. századi egységesülő Európa egyik tagországában feltámadt a múlt: a kommunisták és örököseik ismét a totális hatalomátvételt tűzték ki célul, az ország Alkotmányát, a törvényeket és szabályokat megsértve minden hatalmi ágat a kezükbe akarnak kaparintani. A politikai visszarendeződésen túlmenően további aggodalomra ad okot az, hogy az – elvileg – független igazságszolgáltatás nem ismeri el a magántulajdonhoz való jogunkat. Az egész nyugati világgal, ezen belül pedig az Európai Unió eszméjét megalapozó értékközösséggel szembemegy az a Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatási ügyében hozott bírósági ítélet, amely jogos tulajdonától fosztja meg református egyházunkat és erdélyi magyar közösségünket, továbbá börtönbüntetésre ítéli azokat, akik a törvények értelmében lehetővé tették a visszaszolgáltatást.
Ezt nem hagyhatjuk. Éltünk már kommunista diktatúrában, és többé nem kérünk belőle.
A 2012. szeptember 1-jére meghirdetett Igazság Napján Sepsiszentgyörgyön békés, alkotmányos keretek között ismételten álljunk ki igazunk mellett.
Ne engedjünk '89-ből!
Nagyvárad, 2012. augusztus 27.
Tőkés László
EP-képviselő,
az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
elnöke
hírek
2024. május 15. szerda
Találkozó a HHRF képviselőivel
2024. május 13. hétfő
Százéves a Johannita Rend Magyar Tagozata
2024. május 9. csütörtök
A PKE alapítására (is) emlékezve
2024. április 29. hétfő
Dél-afrikai búrok és magyarok érkeztek Erdélybe
2024. április 14. vasárnap
Tőkés Lászlóról a finn fővárosban
2024. március 16. szombat
Petőfivel – Erdélyért és a szabadságért
2024. március 11. hétfő
Az autonómia létkérdés
2024. március 10. vasárnap
Ismét autonómiaköveteléssel ért véget a székely szabadság napja
2024. március 1. péntek
A Mecénás Alapítvány, avagy a korrupció hosszúra nyúló árnyéka a nagyváradi Léda-házon
2024. február 20. kedd
Az év első elnökségi ülése