»
2018. július 13. péntek
Tüntetés Kézdivásárhelyen: szabadságot a politikai foglyoknak!
Több százan gyűltek össze július 12-én délután a háromszéki Kézdivásárhely főterén, hogy a terrorizmus miatt elítélt Beke István és Szőcs Zoltán bebörtönzése ellen tiltakozzanak. A tüntetők háromnyelvű (magyarul, románul és angolul is olvasható), „Szabadságot a politikai foglyoknak!” feliratot tartottak a magasba.
„Tiltakozunk a nacionálkommunizmus, a Ceauşescu-diktatúra és a Securitate magyarellenes politikájának és módszereinek alkalmazása és továbbélése ellen. Utódkommunista hatalom került a kormányba, a kommunista titkosszolgálat őrzi és védi pozícióit, és a jelek szerint tovább működik az egykori Securitate, és annak ’irredenta magyarok’ elnevezésű ügyosztálya, amelyik ránk szakosodott, és gátlástalanul folytatja tevékenységét” – jelentette ki Tőkés László. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke hozzátette: a rendszerváltás után 29 évvel azzal kell szembesüljön az erdélyi magyar közösség, hogy a koncepciós perek és a politikai foglyok korszaka visszatért.
A püspök felszólította Románia kormányát, hogy szüntesse be nyíltan magyarellenes politikáját, mely a centenárium évében csak felerősödött, az RMDSZ-t pedig arra kérte, hogy folytassa a megkezdett, közös utat, és tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy Beke István és Szőcs Zoltán kiszabadulhasson. „Az RMDSZ partneri viszonyban áll a kormánypártokkal, az utódkommunista szociáldemokrata párttal és koalíciós partnerével, ezért ne asszisztáljanak a törvényhozásban a jogállamiságot csorbító jogalkotás folyamatához. A partnerség felmondása is komoly eszköz lehet a kezükben a magyar politikai foglyok és a magyar szabadság védelmében” – mondta Tőkés László, majd hozzátette: jogi és politikai téren is folytatni kell a küzdelmet az igazságért. Az EMNT elnöke szerint Klaus Iohannis államfő soron kívül kellene kegyelemben részesítse a bebörtönzött fiatalokat, a politikai nyomásgyakorlás kapcsán pedig elmondta: nemzetközi fórumokon is képviselni kell a politikai foglyok igazságát, ezért ő maga EP-képviselőként az Európai Parlament minden tagját tájékoztatta már – egyenként – az igazságtalanságról.
Az Erdélyi Magyar Néppárt a Legfelsőbb Bírói Tanácshoz fordul a Beke-ügyben, amint megkapják a jogerős ítélet indoklását – mondta el a kézdivásárhelyi tüntetésen Toró T. Tibor, a Néppárt ügyvezető elnöke. A politikus kijelentette: „Mi, az Erdélyi Magyar Néppárt vezetői és tagjai úgy gondoljuk, nem általában a román igazságszolgáltatással álluk szemben, hanem annak függetlenségét és szakmaiságát eláruló néhány tagjával. Épp ezért a Legfelsőbb Bírói Tanácshoz fordulunk – a megszületett ítélet indoklásának ismeretében –, és kérjük: állapítsák meg a lefolytatott per koncepciós jellegét, rendeljék el annak felülvizsgálását, és állapítsák meg a személyi felelősségeket mind az eljáró ügyészek, mind a bírók esetében! Ehhez a román jogvédő- és szakmai szervezetek segítségét is kérjük.” Toró T. Tibor hozzátette: a Néppárt az európai regionalistákat és autonomistákat tömörítő Európai Szabad Szövetség tagpártjaihoz és testvérszervezeteihez fordul, arra kérve őket, hogy szolidaritásukkal és közbenjárásukkal sikerüljön felhívni a szélesebb közvélemény figyelmét is a történtekre, ezzel is nemzetközi nyomás alá helyezve e szégyenletes ügy felelőseit.
(Az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács közös közleménye)
Tőkés László beszéde a Dokumentumok rovatban olvasható.
Tőkés László beszéde a Dokumentumok rovatban olvasható.
hírek
2025. április 14. hétfő
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) XXXV. Közgyűlése – Beregszász, 2025. április 12.
2025. április 9. szerda
ÖSSZETARTOZÁS ÉS KIREKESZTÉS
2025. március 29. szombat
Köszöntőbeszéd az Erdélyi Magyar Szövetség Küldöttgyűlésén
2025. március 29. szombat
Marosvásárhely „fekete márciusa”
2025. március 27. csütörtök
NYILATKOZAT – Harmincöt évvel a marosvásárhelyi fekete március után
2025. március 23. vasárnap
Tisztújítás volt az EMSZ-ben
2025. március 23. vasárnap
Kriza János-emlékév
2025. március 23. vasárnap
Hogyan tovább, erdélyi autonómia? – Számbavétel és kiútkeresés
2025. március 22. szombat
Tőkés Lászlót újraválasztották az EMNT elnökének
2025. március 21. péntek
A fekete márciusra emlékeztek a szolidaritás jegyében