2025. január 9. csütörtök
Send this article Print this article

Új esztendei találkozó – jókívánságokkal

Évindító, új évet köszöntő találkozó helyszíne volt 2025. január 9-én az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökének nagyváradi hivatala.



Előbb Török Sándor irodavezető, az EMNT Bihar megyei elnöke üdvözölte a megjelenteket, elsődlegesen is Tőkés László püspököt, a társadalmi szervezet alapító elnökét, valamint közvetlen munkatársait és több régi küzdőtársát. Némiképp nosztalgikus hangon méltatta magát a tényt, hogy a 2024-es évtől elköszönve elmondhatjuk: megvagyunk, még vagyunk.



A megjelenteket a püspök áthallásos ige idézésével köszöntötte: „Ímé, mily jó és mily gyönyörűséges, amikor együtt lakoznak az atyafiak!” (Zsolt 133,1), emlékeztetve, hogy ez az etika és az esztétika bibliai kulcsmondata, és nemcsak a testvéri egyetértés áldásáról szól, hanem az Atya fiainak közösségéről is az Isten–Haza–Család hármas egységében. Röviden szólt az elmúlt időszakban tapasztalt elbátortalanító körülményekről, Kárpát-honi és nemzetközi viszonylatban, rámutatott az objektív nehézségekre, de magunk gyengeségeire is. Erdélyi magyarságunk fogyásának – mint elsőrendű gondnak – sokrétű okai előszámolhatók ugyan, de a hiányzók, mindazok, akik eltávoztak, elköltöztek, kivándoroltak, azok szegényítenek meg bennünket, mondta Tőkés László. Az elszánt reménykedés hangján szólva mégis arra biztatott, hogy a küzdelmet a világ minden gonoszságával és rútságával fel kell venni, mégpedig az atyafiak közösségének erejével, egyházainkkal és a nemzettel való szövetségben. Új esztendei jókívánságait átadva kérte a jelenlévőket, hogy közvetítsék azokat szeretteik, barátaik, ismerőseik, közösségeik irányába.
Szilágyi Zsolt, a püspök régi harcostársa, az Erdélyi Magyar Szövetség kül-és nemzetpolitikusa is megosztotta gondolatait és jókívánságait ez alkalommal, az Európában tapasztalható folyamatokról és csapásirányokról, az erdélyi magyarság autonómiaügyéről, a romániai helyzetről – amely ország láthatóan a nagyhatalmak egyfajta felvonulási és kísérleti terepévé vált –, elégtétellel állapítva meg, hogy „normálisak maradtunk az abnormalitás évadjaiban is”.
A találkozó kötetlen eszmecserével és új évi koccintással folytatódott.
    

hírek

2026. október 24. szombat
Ötvenhatos megemlékezés volt Nagyváradon

2026. október 22. csütörtök
Kettős évforduló Csömörön

2026. október 20. kedd
Az autonómia belső tereiről Kalotaszegen

2026. október 5. hétfő
ÁLLÁSFOGLALÁS

2026. szeptember 29. kedd
Igehirdetés a temesvári Új Ezredév Református Központban

2026. szeptember 21. hétfő
Temesvári igehirdetés és megemlékezés

2026. szeptember 15. kedd
PKE-tanévnyitó: „Dicsérjétek az Urat!”

2026. augusztus 30. vasárnap
Ötven év a magyar kisebbségi jogok szolgálatában

2026. augusztus 24. hétfő
Forrásértékű teljes leltár

2026. augusztus 16. vasárnap
Tőkés László a Kolozsvári Magyar Napokon

fényképek

Temesvári zarándoklat
10 éves az EMNT
Székelyek Nagy Menetelése
A Magyar Rektori Konferencia plenáris ülése Nagyváradon

videók

Trianonról és az autonómiáról
TEMESVÁR 31. - Tőkés László, az EMNT elnöke
Tőkés László évértékelője a Magyar Televízióban, 2016. jan. 1-jén
Tőkés László brüsszeli felszólalása

ajánlott oldalak

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Székely Nemzeti Tanács
EPP képviselőcsoport az Európai Parlamentben
FIDESZ
Fidesz Európa Parlamenti képviselőcsoportja
Orbán Viktor miniszterelnök honlapja
www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010