Újjáalakul az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács

Vásárhelyi Találkozó, 2009. április 18.

„Felszabadultunk a cselekvésre” – Tőkés László püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökének szavait idézve tömören így foglalhatjuk össze a marosvásárhelyi Deus Providebit Ház nagytermében 2009. árpilis 18-án 12 órától kezdődő Vásárhelyi Találkozó munkálatait. Az erdélyi magyarok európai képviselője ennek szellemében bejelentette az EMNT újjászervezésének szükségességét.

Az EMNT plenáris ülését kiváltó nyílt fórumot megelőző kétórás munkaértekezleten az EMNT Választási Bizottsága „első olvasatban” vitatta meg a Toró T. Tibor EMNT-alelnök által ismertetett, az EMNT jövőjét illető elképzeléseket, valamint konkrét javaslatokkal egészítették ki a Demeter Szilárd kommunikációs igazgató által vázolt kampánystratégiát.

Az ugyancsak e kettősség jegyében telt találkozó kezdetekor Csintalan László római katolikus és Ötvös József református esperesek „imádságos köszöntőjét” követően Toró T. Tibor felolvasta Markó Bélának, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökének üdvözlő levelét. Az RMDSZ elnöke jelezte: a júniusi EP-választásra összeállt közös jelöltlista csak az első próbaköve a magyar összefogásnak, az RMDSZ a hosszú távú együttműködésben gondolkodik.

Levélben köszöntötte az egybegyűlteket Csávossy György, a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének (RMGE) tiszteletbeli elnöke, valamint Bardócz Csaba, a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) elnöke. Az ülésvezető Toró T. Tibor továbbá tolmácsolta Németh Zsoltnak, a Fidesz-MPSZ alelnökének, Lászlóffy Pálnak, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) elnökének és – a Választási Bizottság munkálatain még részt vevő – Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) elnökségének szóbeli üdvözletét.

Tőkés László nyitóelőadásában visszatekintett az EMNT 2003-tól kezdődő történetére. 2003-ben a frissen alakult EMNT-nek és a Székely Nemzeti Tanácsnak (SZNT) köszönhetően az autonómia ügye ismét felkerült a politikai közbeszéd napirendjére. A továbbiakban okadatolt kronológiájában a párbeszédre, illetve az együttműködésre irányuló törekvés folyamatát mutatta be, amely többszöri kudarc után 2009 februárjában végre eredményre vezetett. Ennek köszönhetően született meg a júniusi EP-választásokra a Magyar Összefogás Listája, amely ugyan nem a legteljesebb, mondta az EMNT elnöke, de az nyújtsa a kezét, aki jelen pillanatban jobbat tudna. Az elégedetlenkedőknek feltette a kérdést: azt kell kárhoztatni, aki tető alá hozta az erdélyi magyar közösségünk kimutatható megegyezés-igényének megfelelő összefogást, vagy akik útjában álltak ennek? A „nemzeti lista” kudarcában meghatározó szerepe volt az SZNT és az Magyar Polgári Párt (MPP) vezetőségének, jelentette ki Tőkés László. Előbbi látványos „függetlenedési nyilatkozatát” a lehető legrosszabb pillanatban tette meg. Az SZNT-nek nem kellett kiválnia az EMNT-ből – summázott az EP-képviselő –, hiszen már évek óta nincs is benne, a székely ÁB-tagok gyakorlatilag régóta bojkottálják az EMNT munkáját. Az MPP kapcsán megjegyezte: „Hiába haragszik rám Szász Jenő elnök úr, helyettük én nem tudok megegyezni”, úgy kellett volna politizálni, hogy az MPP megkerülhetetlen tényező legyen az erdélyi magyar belpolitikában, és folytatta: az ellenséges hozzáállással ezek a vezetők taszítják személyesen őt, valamint az EMNT-t az RDMSZ közelébe, egyben a nemzeti oldal tárgyalási pozícióját gyengítik. Mert az EMNT ezzel a cselekedetével elérte, hogy a pályán maradt, és nem a szélről kiabál be, hogyan is kellene csinálni, továbbá megnyerte az esélyt a romániai magyar belpolitika belső korrekciójára. Az RMDSZ-nek sem lehetett könnyű a döntés, mutatott rá a képviselőjelöltek listavezetője, hiszen többéves politizálásukat kellett felülvizsgálniuk. Ennek köszönhetően nem a „kiszorító pártegységről” beszélünk most, hanem a plurális összefogásról: mindkét fél megtartja „saját arcát”, saját politikai jövőképük alapján cselekszenek, de – és ez mindennek az alapja, hangsúlyozta Tőkés László – léteznie kell az erdélyi magyar nemzeti minimumnak, amely felülírja a személyi- és pártérdekeket. Az összefogás egyetlen „szépséghibája”, zárta ezt a kérdéskört az elnök, hogy a választási lapokon csak a „tulipán” szimbóluma szerepel majd, de ennek ez volt az ára.

Ezután az EMNT elnöke beszámolt az eddigi konkrét megvalósulásokról. Az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) megalakulása kapcsán jelezte: az EMNT nem személyeket, hanem képviseleteket jelölt a nemzeti oldalt megillető helyekre, amelyeket az EMI, a MIT, a Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetsége (MACISZESZ) el is fogadott, az SZNT elutasította a részvételt, az MPP pedig – miután Szász Jenő elnök önhatalmúlag felülírta az elnökség döntését – megfigyelőként vett részt. Hangsúlyozta: nem az SZNT és az MPP tagságát kritizálja, hanem a vezetőik hibás döntéseire mutat rá a tényközlések során: az MPP a sajtó útján példának okáért egy Memorandumot intézett az EMEF alapító tagjaihoz, viszont amikor a jelen lévő Farkas Csaba alelnök úrnak szót adott az EMEF egyik elnökeként, akkor az MPP delegáltja egy szót sem ejtett erről. Az SZNT pedig levélben közölte kifogásait, ahelyett, hogy személyesen képviselte volna álláspontját.

Az utolsó fontosabb témakör a „hogyan tovább” kérdése volt. Tőkés László kifejtette: a magyar összefogás paradox módon az EMNT belső válságát okozta. Azért váltja ki a Vásárhelyi Találkozó a tervezett plenáris ülést, mert a 2003-ban elfogadott alapszabályzat értelmében mind az Állandó Bizottság, mind pedig a küldöttek felét a székelyek delegálták, az SZNT kivonulásával tehát formálisan ellehetetlenült az EMNT működése.

Épp ezért szükséges az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács újjáalakítása, vonta le a következtetést. Fel kell erősíteni a mozgalmi jelleget, konkrét lépéseket kell tenni az autonómia megvalósulásáért, olyan egészen aprónak tűnő megvalósítások sorát kell elindítani, amelyek nem a politikai széljárástól, vagy a pénztől függenek elsősorban, hanem az erdélyi magyarok cselekvő részvételétől. Székelyföld belső anyaországunk, mondotta, csak onnan is elindulhatna az összmagyarság rendszerváltozása, de elszigetelten, egymagában ez nem fog menni. Ha Székelyföld területi autonómiájáért harcolunk – és amikor az Európai Parlamentben e tárgyban szólal fel, akkor nem érzi szükségét annak, hogy erre engedélyt kérjen valakiktől, hiszen ez a természetes! –, akkor egyben kérjük az érmelléki autonómiát is, a szilágysági önrendelkezést, a határmenti régiók tényleges „eurorégiókká” való alakítását, a személyi elvű és a kulturális autonómiát.

A választási összefogás során mozgósítani kell az erdélyi magyarokat, előlegezte meg a további napirendi pontokat az elnök, és idézte az EMNT választási üzenetét: legyen négy képviselőnk Brüsszelben. Jó mozgósítással ez elérhető, és akkor a néppárti frakción belül egy fajsúlyos magyar delegáció küzdhet a kárpát-medencei magyar ügy érdekében. Ehhez kapcsolható a hiteles, önálló erdélyi magyar külpolitika megteremtése. Ennek kapcsán az erdélyi magyarok európai képviselője vázolta: többről van szó, mint az EMNT külpolitikájáról – ez nemzetpolitikai kérdés is. Hiszen, utalt vissza az ezt megelőző napi, április 17-is fideszes programalkotó gyűlésére, meggyőződése szerint (nem naptári évben számolva) a változás évében vagyunk, legkésőbb 2010-ben új, nemzeti magyar kormány felállása várható, amelynek külpolitikáját erősítheti az európai parlamenti képviselők együttese Felvidéktől az anyaországon át Erdélyig. Nincsenek külön magyar ügyek, Európában akkor vagyunk sikeresek, ha a magyar ügyet tudjuk képviselni, ha egy erős Magyarországhoz erős nemzetrészek hálózata csatlakozik – mert akkor egy tizenötmilliós nemzet hallatja szavát, és ez közép-kelet-európai szomszédaink viszonylatában számottevő lélekszám.

Ennek érdekében kell dolgozni tovább az EMEF-ben is, ki kell egészíteni a résztvevők körét, minél hamarabb meg kell alakítani a szakbizottságokat és munkájuk előirányzásában mihamarabb konszenzusra kell jutni. Fontos hozadékként tudatta a jelenlévőkkel, hogy az SZNT régóta szorgalmazott javaslatát, a székelyföldi önkormányzati tisztségviselők nagygyűlésének összehívását az EMNT kezdeményezésére az EMEF-en belül az RMDSZ vezetősége is elfogadta.

A Vásárhelyi Találkozó ünnepi pillanatai következtek: bemutatkoztak az EMNT jelöltjei. A sort Szilágyi Zsolt, az EMNT alelnöke, Tőkés László európai kabinetvezetője nyitotta, aki annak a meggyőződésének adott hangot, hogy konszolidált belpolitika nélkül nem lehetséges hiteles külpolitika. Szilágy Zsolt 1990-től aktív politikus, RMDSZ-es képviselőként is a Külpolitikai Bizottság sorait erősítette, a későbbi Magyar Polgári Szövetséges szerepvállalása során is a külpolitika tartozott hozzá. Ha politikai szempontból Tőkés László az iránymutató számára, mondta Szilágyi Zsolt, akkor a családmodellt a szintén EMNT-jelölt Ábrám Noémi és „nagycsaládja” jeleníti meg számára.

László János székelyudvarhelyi vállalkozó a gazdasági szférát képviseli az EMNT jelöltjei közül. Rámutatott: az erdélyi magyarság jövője épp annyira legalább annyira összefügg a gazdasági állapotával, mint kultúrájával és az anyanyelvével, épp ezért két évtizedes szakmai tapasztalatát ajánlja fel a köz érdekében.

Dávid László, a Sapientia-Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora a „hely szellemétől” vezettetve arról a hitről beszélt, amelynek alapján ugyanebben a teremben tíz évvel ezelőtt elhatározták a Sapientia-EMTE megalapítását, és amelynek eredményeként most magyar nyelvű egyeteme van Marosvásárhelynek, Csíkszeredának és Kolozsvárnak is. Meggyőződése, emelte ki a Sapientia rektora: művelt fők nélkül elveszik ez a föld, ám ennek lehetőségét csak közösen tudjuk megteremteni, hiszen nem lehet úgy tanítani, hogy nincs biztonság, nincs jövő. És ezt biztosítja az autonómia: a létbiztonságot, és a jövőképet, minden más ebből vezethető le. Nem azt fogják kérdezni utódaink, hogyan harcoltuk ki az autonómiát, a magyar egyetemeket, hanem hogy mire használtuk őket, zárta bemutatkozóját a professzor.

Ábrám Noémi a nők, az édesanyák szerepéből indult ki. Válságban – és véleménye szerint most politikai válságban is vagyunk, hiszen láthatjuk, hogy a kivívottnak tudott jogaink mennyire tiszavirágéletűnek bizonyulhatnak – a nők, édesanyák mindig odaállnak férjeik, gyermekeik mellé, hogy utat mutassanak nekik. Mindannyian felelősek vagyunk mindazért, ami velünk történik, mondta, és árnyalta is kijelentését: a cselekvő felelősségről beszélt. Öt gyermek édesanyjaként öt külön világ birtokosa, vallotta büszkén.

Sylvester Lajos közíró, a Háromszék napilap munkatársa „korelnökként” szólt az egybegyűltekhez. Az elmenésről és az itthonmaradásról beszélve tapasztalatai alapján kijelentette, a menni vagy maradni dilemma igazi tétje abban áll: bárhol a világon arra kell törekednünk, hogy hasznára legyünk nemzetünknek. Mondanivalóját hat kötet és öt dokumentumfilm, valamint állandó rovatai hitelesítik.

Lakatos Róbert filmrendező, több filmfesztivál díjazottja az erdélyi magyar audio-vizuális kultúra állapotából kiindulva a vizuális kultúra fontosságát emelte ki bemutatkozójában. Amely régiónak nincs fejlett vizuális kultúrája, az a mai világban provinciának minősül – és ebben az erdélyi magyar képírókat az európai uniós jogszabályok sem segítik, ráadásul mind a magyarországi, mind a romániai törvénykezés hátrányos helyzetbe hozza az egyébként európai színvonalú alkotóinkat.

Három jelölt „igazoltan hiányzott”, ők írásban küldték el bemutatkozójukat. Sándor Krisztina, a Tusványosi szabadegyetem erdélyi főszervezője (akit a MIT volt elnökeként ismer inkább a közvélemény) ifjúsági tevékenysége miatt nem tudott részt venni a Vásárhelyi Találkozón. Levelében a cselekvés mellett érvelt, és – mivelhogy a megegyezés körüli időkben Tőkés László brüsszeli irodájának gyakornokaként dolgozott, így közelről figyelhette a tárgyalások menetét – a felelősségvállalás fontosságát emelte ki. Solomon Adrián, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének elnöke, aki aznap épp harmadik gyermekét keresztelte, a csángómagyarok melletti tevékeny kiállást szorgalmazta, hogy ne az legyen a csángó-ügy fokmérője, ki mennyit nyilatkozik e tárgykörben, hanem az, hogy ki mit tesz érte. Bakk Miklós politológus, egyetemi tanár egy, a székely autonómiáról szóló angol nyelvű könyv kézirata leadásának határideje miatt kért és kapott felmentést a személyes jelenlét hiánya miatt, viszont stílusosan egy egész, az autonómia tárgykörben íródott könyvet küldött maga helyett. Végezetül Toró T. Tibor beszélt a pár napos élményéről, amikor is egy interjúban a Magyar Összefogás Listáját, illetve az EMEF létrehozását az ő politikai karrierjének végeként értelmezte egy újságíró. Bár nem értett egyet már magával a kérdésfelvetéssel sem, fontosnak tartotta tudatosítani a jelenlévőkben: a közös cselekvési tér kialakítása nem személyi kérdés, hanem az erdélyi magyarság jövője szempontjából döntő fontosságú.

Tőkés László listavezető Ábrám Noémit parafrazálva megállapította: ahány EMNT-jelölt, annyi külön világ, és maradva a sport-analógiánál: kijelentette, büszke arra, hogy ebben a csapatban szerepel csapatkapitányként.

A szünet előtt az erdélyi magyarok képviselője a jelenlévők figyelmét felhívta az előtérben látható plakátkiállításra, amely jelzésértékűen az ő másfél éves európai parlamenti munkásságát hivatott bemutatni. Méltatta a plakátok alkotóját, Mohácsi László Árpád grafikus tervezőt, aki – és ezt nem kis büszkeséggel emelte ki – a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem végzettje, és az EP-irodái arculattervezőjeként kitűnő munkát végzett.

A sajtótájékoztatóval tarkított szünet után a Vásárhelyi Találkozó résztvevői szabad vitában az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács jövőjéről, a magyar összefogás lehetőségeiről és nemzetpolitikai aktualitásokról fejtették ki nézeteiket. Az elhangzottakra Toró T. Tibor és Tőkés László válaszolt. Az EMNT elnöke összegezte a Vásárhelyi Találkozó eredményeit, majd az érdemi döntések megalapozása érdekében felkérte a tanácskozókat, konkrét javaslataikat írásban kidolgozva juttassák el az EMNT elnökségéhez, hogy egy majdani „alkotmányozó” gyűlésen immár ezek birtokában lehessen az EMNT jövőjéről és a konkrét cselekvési tervekről dönteni.

Marosvásárhely, 2009. április 18.