2010. április 7. szerda
Send this article Print this article

Uniós politikák az emberi jogok védelmezőinek érdekében

A mai napon, az ún. bizottsági hét keretében tartotta soron következő  ülését az Európai Parlament Emberi Jogi Bizottsága (DROI), Brüsszelben. Napirendjén szerepelt – egyebek mellett – az Uniós politikák az emberi jogok védelmezőinek érdekében című jelentés, melynek jelentéstevője Heidi Hautala finn képviselőasszony, a DROI elnöke, ún. árnyék-jelentéstevője pedig Tőkés László erdélyi képviselő.





Az emberi jogok védelmezőinek támogatása régóta szilárd eleme az Európai Unió külpolitikájának. Az erre vonatkozó iránymutatásokat (am. guidelines) első ízben 2004-ben fogalmazta meg az Európai Parlament, majd a jogvédelem hatékonyabbá tétele érdekében ezeket 2008-ban módosították.

Az Európai Tanács által elvégzett 2006-os értékelés, valamint a civil szférából származó külső felmérések egyaránt azt mutatták, hogy a célkitűzések és a megvalósulás nem fedik egymást. A módosító javaslatokból is az tűnt ki, hogy a legnagyobb gondot az irányelvek végrehajtása jelenti. Ezért is vált szükségessé, hogy a DROI-bizottság újabb jelentést készítsen ebben a kérdésben.

A jelentés kiemeli, hogy a jogvédők gyakran saját életük kockáztatásával végzik tevékenységüket, és hogy az alapvető emberi jogok védelmezésében milyen kulcsfontosságú szerepet játszanak. Ezt figyelembe véve, a dokumentum célja az, hogy az EU értékelje újra őket támogató „mechanizmusait”, és elkötelezett munkájuk támogatása, valamint személyes védelmük biztosítása érdekében további hathatós erőfeszítéseket tegyen.

Az év elején elkészült jelentéstervezethez benyújtott módosító indítványok megvitatására a mai ülésen került sor. A módosítók nagy száma – összesen 117 – az ügy iránti különleges érdeklődésre vallott.

Módosító  javaslataiban, valamint a tanácskozáson elhangzott felszólalásában Tőkés László európai képviselőnk éppen a végrehajtás terén mutatkozó hiányosságokra hívta fel a figyelmet. Azt szorgalmazta, hogy az EU növelje a már létező eszközök és mechanizmusok használatának hatékonyságát, a harmadik országbeli uniós missziók pedig szerezzenek érvényt az EU-iránymutatók előírásainak.

Ceauşescu-korabeli saját helyzetére és tapasztalataira visszautalva, képviselőnk az emberi jogi harcosok magárahagyatottságára és fenyegetett voltára mutatott reá, amelyen leginkább nemzetközi összefogással, szolidaritással és fokozott odafigyeléssel lehet segíteni. Másfelől az emberi jogok szerepének és súlyának a növelését sürgette az uniós politikában, sajnálattal állapítva meg, hogy olyan fontos EU-partnerek esetében, mint például Kína, Oroszország vagy Ukrajna, a geo- és gazdaságpolitikai érdekek és prioritások rendszerint háttérbe szorítják az emberi jogok kérdését. Ebből a szempontból igen fontos, hogy a DROI-bizottság mai ülésén Észak-Korea ügyében tart közmeghallgatást – mondotta képviselőnk.

Brüsszel, 2010. április 7.

Tőkés László
EP-képviselő
Sajtóirodája



hírek

fényképek

Temesvári zarándoklat
10 éves az EMNT
Székelyek Nagy Menetelése
A Magyar Rektori Konferencia plenáris ülése Nagyváradon

videók

Trianonról és az autonómiáról
TEMESVÁR 31. - Tőkés László, az EMNT elnöke
Tőkés László évértékelője a Magyar Televízióban, 2016. jan. 1-jén
Tőkés László brüsszeli felszólalása

ajánlott oldalak

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Székely Nemzeti Tanács
EPP képviselőcsoport az Európai Parlamentben
FIDESZ
Fidesz Európa Parlamenti képviselőcsoportja
Orbán Viktor miniszterelnök honlapja
www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010