2010. április 9. péntek
Send this article Print this article

A magyarországi választások első fordulója elé

Több magyarországi választási kampányrendezvényt követően, tegnap délután Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke a Somogy megyei Marcaliban vett részt Szászfalvi László országgyűlési képviselő, illetve képviselőjelölt választási körzetének kampányzáróján. A helyi sportcsarnokban megrendezett ünnepélyes alkalom másik díszvendége Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke volt.

Beszédében Tőkés László Erdély- és Biharország jelképes üzenetét adta át Somogyországnak, rávilágítva az anyaországi választások össznemzeti jelentőségére.





Ennek vonatkozásában az EMNT Elnöksége nevében Tőkés László elnök és Toró T. Tibor ügyvezető elnök, a küszöbön álló országgyűlési választások előestéjén a következő nyilatkozatot teszi közzé:

● A közkeletű mondás szerint: „nem engedünk a ’48-ból”. Ehhez hasonlóan az ’56-ból és a ’89-ből sem engedhetünk. Befejezetlen forradalmainkat be kell fejeznünk. A húsz évvel ezelőtt elkezdődött rendszerváltozást folytatnunk kell és be kell tetőznünk.

● Az eltelt két évtizedben, különösképpen pedig az utóbbi 7 (8) „szűk esztendőben” bebizonyosodott, hogy a kommunizmus visszahúzó  örökségétől szabadulni képtelen MSZP–SZDSZ utódkommunista kormányzat erre a történelmi-politikai feladatra alkalmatlan. A bukásra ítélt magyarországi posztkommunista rezsim nemcsak saját országát döntötte romba, de az egész Kárpát-medencei magyarságot sorsára hagyta.

● Pártpolitika és szűken vett országpolitika helyett magyar nemzetpolitikában gondolkozunk – egy nemzetpolitikai rendszerváltozás és a határokon átívelő nemzetegyesítés jegyében. Ebben a vonatkozásban az április 11-i választásoknak éppen akkora a tétje, mint a húsz évvel ezelőtti – félresikerült – rendszerváltozásnak.

● Az európai integrációval egyirányú magyar integráció viszonyai közepette, az európai kisebbségpolitikai szemléletváltozással párhuzamosan, a külhoni magyar politika gyökeres megváltoztatására van szükség, melynek legfőbb letéteményese a Fidesz–KDNP választási szövetség. Aki ma Magyarországon a Fideszt választja, az nem csupán a pártok egyikére, hanem a nemzetre szavaz.

● A nemzetpolitikai rendszerváltozás megvalósítása érdekében stratégiai partnerséget kötött a FIDESZ és az EMNT. Az új nemzetstratégia lényege a határokon átívelő – határmódosítás nélküli – nemzeti integráció, az egységes Kárpát-medencei magyar nemzet. Az EMNT európai jelszava – változatlanul: Unió, Erdéllyel.

A nemzeti integráció szintjei a következők:

    – Közjogi szint: kettős állampolgárság

    – Politikai szint: nemzetpolitikai kérdésekben illetékes konzultáció; döntéshozó  és végrehajtó intézmények helyreállítása, létrehozása vagy hatékonyabb működtetése – a magyar kormány és a külhoni pártok és érdekvédelmi szervezetek képviselőinek részvételével (HTMH, MÁÉRT, KMKF vagy/és ezek alternatív intézményi keretei)

    – Külpolitikai szint: a Kárpát-medencei magyarság, a magyar ügy közös képviselete nemzetközi téren, a nemzetközi integrációs szervezetekben

    – Kulturális szint: a bel- és külhoni oktatási, művelődési, tudományos intézmények, valamint a közszolgálati média összeillesztése és integrált működtetése

    – Gazdasági szint: extenzív és integrált magyar gazdasági stratégia

    – Egyházi és ökumenikus szint: az európai egyházi egységtörekvésekkel együttható egyházi és hitbéli közösség

    ● A határon túli magyar közösségek viszonylatában a Fidesz választási győzelme és kormányra kerülése a pártpolitikán fölül álló nemzeti összefogás és az erre irányuló magyarországi támogatáspolitika megvalósulásának ígéretét hordozza.

A Fidesztől azt várjuk el, hogy a – majdan – rendelkezésére álló kormányzati eszközökkel támogassa az erdélyi Magyar Összefogást.

● A kialakuló új nemzetpolitikai helyzetnek megfelelően a Romániai Magyar Demokrata Szövetség részéről joggal várható el, hogy egész eddigi – kisebbségi szemléletű – politikáját felülvizsgálva, az egységes magyar nemzetpolitikához szabja programját és politikáját.

Pártpolitikai vonatkozásban pedig az eddig alkalmazott „egyenlő közelség” értéksemleges elvével is szakítson – közös nemzetpolitikai céljainkhoz való viszonya átértékelésével és a nemzeti önrendelkezés elvének megfelelően.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács – önálló jogi személyiségének elismertetése alkalmából – ismételten elkötelezettségét fejezi ki közös nemzeti érdekeink és céljaink iránt.

Nagyvárad, 2010. április 9.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Sajtószolgálata



www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010