2018. március 1. csütörtök
Send this article Print this article

A nacionalista jogot sért – a patrióta jogot véd

Az Európai Parlament február 28-i, éjszakába nyúló miniplenárisán Tőkés László európai képviselő az idegengyűlölet és a nacionalizmus tárgyában szólalt fel és utasította vissza az ezek vonatkozásában Orbán Viktor miniszterelnököt, illetve a magyarságot érő vádaskodásokat.



 A napokban az ENSZ egész világra kiterjedő migrációs egyezménytervezetének tárgyalásán Zeid Raad al-Husszein emberi jogi főbiztos tisztségéhez méltatlan módon idegengyűlölettel és rasszizmussal vádolta meg Magyarország kormányfőjét. Ehhez kapcsolódott európai képviselőnk felszólalása, valamint ahhoz, a nyugati körökben gyakran elhangzó, igaztalan előítélethez, mely szerint „a magyarok nacionalisták”.
Tőkés László megítélése szerint a szomszédos országokkal összehasonlítva Magyarországra a legkevésbé jellemző a nacionalizmus. Ez sokkal inkább elmondható – példának okáért – Romániáról, ahol nemrégen a volt kormányfő következmények nélkül akasztással fenyegette meg a magyarokat, illetve székelyeket, valamint Ukrajnáról, ahol egy hónap leforgása alatt szélsőséges nacionalisták immár másodszor intéztek terrortámadást a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség ungvári székháza ellen, és ahol a kisebbségek anyanyelvhasználatát drasztikusan korlátozzák.
Felszólalásában erdélyi képviselőnk Illyés Gyula költőt idézte, aki a Herder-díj 1970-béli átvételekor ekképpen fogalmazott: „A nacionalista jogot sért (más népekét, önző előnyért); a patrióta jogot véd (voltaképpen nem is a maga népéért, hanem az Emberért, az Emberiségért)”. Ennek értelmében világos, hogy nem a magyarság és Európa népeinek védelmében kiálló Orbán Viktort illeti vád, hanem a migránsok invázióját pártoló azon politikusokat, akik saját népük és polgáraik rovására cselekszenek. Ehhez hasonlóan a migránsok emberi jogaiért aggódó, „polkorrekt” nyugati politikusoknak nem a „magyar nacionalizmustól” kellene félniük, hanem „igaz hazafiakként” a védtelen európai kisebbségeket és a saját polgáraikat fenyegető terrorveszéllyel szemben kellene fellépniük.
Ide tartozik Janice Atkinson brit EP-képviselő azon nyílt levele, melyben Orbán Viktor miniszterelnök és Magyarország iránti szolidaritását fejezi ki a migráció „példátlan válsága” elleni harcukban. Tőkés László levélben fejezte ki elismerését és mondott köszönetet képviselőtársának.
 


www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010