2018. február 6. kedd
Send this article Print this article

Az Uniónak és tagállamainak meg kell védeniük saját európai és nemzeti identitásukat

2016 októberében az Európai Parlament Néppárti Frakciójának és a Wilfried Martens Európai Tanulmányi Központnak a szervezésében rangos konferenciára került sor Brüsszelben Európa elrablása egykor és most címen.



A szépséges föníciai királylány, Európé elrablása mitológiai történetének metaforikus értelmében a tanácskozás a XX. század totalitárius rendszereit, köztük is elsősorban a szovjet kommunizmust jelölte meg Európa újkori „elrablójaként”. Bemutatva a megrabolt földrészünk „visszaszerzését” sikerre vivő ellenállók és szabadságharcosok küzdelmét, mely a kommunizmus bukásához és Európa újraegyesüléséhez vezetett, másodsorban arra a jelenkori veszélyre kívánta felhívni a figyelmet, hogy a populizmus, az irredentizmus, az idegengyűlölet, a tekintélyuralom és a Nyugat-ellenesség Európa ismételt elrablásának a kockázatát hordozza magában.
Tőkés László képviselő tegnap esti európai parlamenti felszólalásában a hivatkozott konferencia gondolatmenetétől eltérően a globalista hatalmi erők által programszerűen meghirdetett és támogatott migrációban jelölte meg azt a veszélyforrást, mely Európa újbéli „elrablásával” fenyeget.
Az Európai Parlamentnek a dublini rendszer reformjára vonatkozó novemberi határozata, valamint a decemberi uniós csúcstalálkozó egyaránt arra mutatnak, hogy Brüsszel nem megállítani akarja a migrációt, hanem – épp ellenkezőleg – be akarja hozni, majd kötelező erővel szét akarja osztani a migránsokat. A Magyarországgal szemben foganatosított különféle intézkedések és eljárások (jelentés a magyar jogállamiságról, kötelezettségszegési, illetve bírósági eljárások a menekültkvóták és a CEU ügyében stb.) ugyanebbe az irányban mutatnak. Az ún. Soros-tervvel konvergáló ENSZ-migrációs paktum pedig az ENSZ alapokmányában előírt nemzeti önrendelkezés elvének, illetve a tagállamok szuverenitásának a súlyos sérelmére immár globális szintre terjesztené ki a központilag eltervezett és menedzselt bevándorlás rendszerét.
Magyarország, illetve a néppárti Fidesz–KDNP-kormány álláspontjának megfelelően erdélyi képviselőnk kijelentette, hogy mind az Uniónak, mind tagállamainak meg kell védeniük saját európai és nemzeti identitásukat. Ragaszkodva keresztény kultúránkhoz és életformánkhoz – visegrádi szövetségeseinkkel egyetértésben – szuverén jogunk dönteni arról, hogy kikkel éljünk együtt, és hogy ne váljunk „bevándorló országgá”. Tőkés László szerint Magyarországnak magyar országnak kell maradnia. Korábban többször is annak a meggyőződésének adott hangot, hogy Románia is meg akar maradni Romániának, miképpen Erdély is Erdélynek a régiók Európájában.

(Tőkész László felszólalása a Dokumentumok rovatban található.)


hírek

fényképek

Temesvári zarándoklat
10 éves az EMNT
Székelyek Nagy Menetelése
A Magyar Rektori Konferencia plenáris ülése Nagyváradon

videók

Tőkés László évértékelője a Magyar Televízióban, 2016. jan. 1-jén
Tőkés László brüsszeli felszólalása
Tőkés László portré az EuroparlTV-n
Tőkés László I.

ajánlott oldalak

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Székely Nemzeti Tanács
EPP képviselőcsoport az Európai Parlamentben
FIDESZ
Fidesz Európa Parlamenti képviselőcsoportja
Orbán Viktor miniszterelnök honlapja
www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010