2019. március 5. kedd
Észak-Koreában továbbra is súlyos az emberjogi helyzet
2019. március 5-én az Európai Parlament brüsszeli székhelyén Tőkés László EP-képviselő, az Emberi Jogi Albizottság (DROI) alelnöke konferenciát szervezett az emberi jogok helyzetéről Észak-Koreában.
A rendezvényt Ferenczy Zsuzsa, erdélyi képviselőnk brüsszeli munkatársa moderálta. Vendégek voltak: az Emberi Jogok Határok Nélkül (Human Rights Without Frontiers – HRWF) szervezet, Lea Perekrests alelnök képviseletében és az Észak-Koreai Emberi Jogok Bizottság (Committee for Human Rights in North Korea –HRNK), amelyet Greg Scărlătoiu elnök és munkatársa, Amanda Mortwedt Oh képviselt. A meghívott előadók közé tartoztak továbbá Bada Nam és Kim Tae-Hoon, egy szöuli civil szervezet vezetői (People for Successful Corean Reunification – PSCORE), amely a két Korea egyesítéséért munkálkodik. Végezetül előadást tartott a szintén dél-koreai Hwang In-Cheol, aki a „Hozzuk haza édesapámat” („Bring My Father Home”) elnevezésű civilmozgalomról tartott ismertetést, amely a phenjani rezsim által ötven évvel ezelőtt elrabolt édesapjának és tíz sorstársának a megtalálását és hazahozatalát tűzte ki célul.
Megnyitó beszédében erdélyi képviselőnk rámutatott, hogy az Európai Parlamentben az észak-koreai emberi jogi helyzet prioritást élvez. A Koreai-félszigeten zajló fejleményeket nagy figyelemmel követjük, és elvárjuk, hogy az amerikai és az észak-koreai elnökök között nemrégen elkezdődött magas szintű párbeszéd se engedje háttérbe szorulni, hanem éppenséggel helyezze előtérbe az emberi jogok ügyét. Ez Donald Trump és Kim Dzsong-un eddigi találkozóin sajnálatos módon teljesen elsikkadt. Márpedig ameddig Észak-Korea tovább folytatja széles skálán mozgó, emberiesség ellen elkövetett bűntetteit, még a nukleáris leszerelés terén elért eredmények ellenére sem képzelhető el érdemi és tartós megoldás a koreai válság tekintetében – hangsúlyozta a DROI alelnöke. Kettős kisebbségi elnyomást elszenvedett erdélyi magyarként és keresztyén – református – lelkipásztorként Tőkés László a volt Ceaușescu-diktatúra és a koreai Kim-rezsim között vont párhuzamot, reményét fejezve ki aziránt, hogy az előbbihez és az egész volt szovjet kommunizmushoz hasonlóan belátható időn belül az utóbbi is elnyeri méltó sorsát.
A HRWF alelnöke előadásában az Egyesült Nemzetek Szervezete által kezdeményezett Egyetemes Időszakos Felülvizsgálat (UPR) folyamatáról tartott előadást, tekintettel arra, hogy az észak-koreai helyzet következő felülvizsgálatára éppen idén májusban fog sor kerülni. Ezen monitorozási mechanizmusnak a feladata négyévente kiértékelni a 192 ENSZ-tagállam emberi jogi állapotát. Az előző időszakban (2009-ben és 2014-ben) elvégzett kiértékelések ajánlásait Észak-Korea rendre elutasította. Az ENSZ-hez címzett idei javaslatainkban ismét felszólítjuk az országot, hogy vessen véget a súlyos, rendszeres és tömeges jogsértéseknek – jelezte Lea Perekrests. Gondolataihoz csatlakozva Greg Scărlătoiu, a román nemzetiségű washingtoni Korea-szakértő is azt hangsúlyozta, hogy a nemzetközi közösségnek erkölcsi kötelessége szót emelni a kommunista diktatúra ellen, az elnyomott koreai nép érdekében. Hasonlóképpen, a Bada Nam vezette szervezet is aktív résztvevője az észak-koreai felülvizsgálati folyamatnak. Ők elsősorban a gyermekjoggal, illetve gyermekvédelemmel foglalkoznak, tekintettel arra, hogy a teljes elszigeteltségben élő távol-keleti országban ezen a téren infernális állapotok uralkodnak. Végezetül Hwang In-Cheol az Európai Parlament segítségét kérte ahhoz, hogy fél évszázada elrabolt édesapja végre hazatérhessen. „Ötven éve élünk teljes bizonytalanságban. A nemzetközi közösség közbenjárása nélkül nincs esély arra, hogy édesapámat még élve láthassam. Ebben kérem az Európai Parlament közbenjárását” –zárta megrendítő felszólalását.
hírek
2026. március 21. szombat
Könyvbemutató: Tőkés László összegyűjtött írásai I.
2026. március 17. kedd
Nagyváradi március 15-e
2026. március 12. csütörtök
Ülésezett Budapesten a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma
2026. március 12. csütörtök
Folytatódik az autonómiáért vívott küzdelem
2026. március 10. kedd
Százak követeltek autonómiát a Székelyföldnek Marosvásárhelyen
2026. március 10. kedd
Komlóssy József – 90.
2026. február 27. péntek
Emlékezés a kommunista diktatúra magyar áldozataira
2026. február 23. hétfő
Imahétzáró istentisztelet böjtfő vasárnapján a nagykároly-belvárosi református templomban
2026. február 20. péntek
DR. TÓTH ALBERT búcsúztatása
2026. február 20. péntek
I G E H I R D E T É S 












