Gabriel Andreescu laudatiója Tőkés László tiszteletére a Petőfi-díj átadásakor

Budapest, Terror Háza, 2009. december 17

LAUDÁCIÓ: TŐKÉS LÁSZLÓ

A Petőfi-díj átadása alkalmat kínál, hogy ünnepeljünk: egy embert és egy jelképet. Kiváltságnak érzem, hogy én mondhatom ki azokat a szavakat, amelyek megrajzolják Tőkés Lászlónak, a lelkésznek, a későbbi püspöknek, a jelenlegi európai parlamenti képviselőnek a lényegi arcképét.

Nagyon sokak számára Tőkés László az az ember, akinek a bátorságából hősiességüket merítették előbb hívei, majd a temesváriak, aztán azok, akik megfutamították a kommunista vezetőket, hogy helikopterre szállván elinduljanak a történelem által nekik kijelölt cél felé. Nem a pillanat bátorsága ez. Fiatalságától kezdve szembeszállt az önkényességgel. A ’80-as évek közepén a rendszer már úgy intézte, hogy minél Isten háta mögöttibb helyekre kerüljön. Ellenállt a ceauşista szervek nyomásának az egész 1989-es évben, amikor az elnyomóknak szembesülniük kellett azzal, hogy a református gyülekezet szolidarizál lelki vezetőjével. A temesvári papilakbeli 1989-es ellenállás csak a végpont, nem a kezdet.

De ami megmagyarázza, és kiteljesíti Tőkés László bátorságát, az a méltóságérzet. Példát mutatott méltóságból a nacionál-kommunizmus nehéz időszakában. És kifejezésre juttatta, mint nem sokan mások, a Ceauşescu-rezsimet követő, nem kevésbé kínzó esztendők során. Voltak évek, amikor a magyar közösséget ért sértések és fenyegetések nemcsak a magyarok, hanem a becsületes románok számára is visszataszító, elviselhetetlen formákat öltöttek. Tőkés László püspök akkori fellépése, nyilatkozatai visszaadták sárba tiport közössége biztonságát. Román közszereplő értelmiségiek és politikusok vádolták Tőkés Lászlót kimondott szavainak és az eseményekről alkotott ítéletének radikalizmusa miatt, sőt ezt tette a magyar politikusok némelyike is. Hangsúlyozni szeretném: igen fontos a sértett méltóság összefüggésében értelmezni határozottságát bizonyos helyzetekben.

Úgy megértjük azt is, hogy miért lehet Tőkés László a szó legszorosabb értelmében az igazság embere. Nem azért, mert mindig és mindenben igaza van, hiszen ez senkire nem áll. Hanem azért, mert életet lehel az igazság lényegébe, azaz az igazság iránti kegyességbe. Tőkés Lászlóról bizton tudható, hogy ha meg van győződve valamiről, azt kimondja, még a legsúlyosabb körülmények között is. És bizton tudható, hogy nem fogja az ellenkezőjét mondani annak, amiben hisz, bármilyen előnye származnék is abból.

Az európai képviselő Tőkés László emlékeztet bennünket, hogy nem létezik igazság addig, amíg a világ elfelejti vagy átlépi a kommunizmus gaztetteit. Hogyan felejthetné el ő, az igaz ember, hűséges Újvárossy Ernőjét, akit megfélemlítésben tartott és zaklatott a Securitate, hogy aztán eltűnjön és holtan bukkanjanak rá? Senki nem hallotta bosszút emlegetni Tőkés Lászlót és bajtársait a múlttal vívott harcban. De nem lehet ráépíteni egy jóvá nem tett igazságtalanságra egy tiszta, erkölcsös világot. Őurasága 2009-ben olyan polgári összefogást kezdeményezett az Európai Parlament égisze alatt, amely nem csupán a kommunizmus mindmáig be nem teljesedett jelképes elítélésére lenne képes, hanem ennek gyakorlati következményeit is elérné. Tőkés László egyike azoknak, akik biztosítják az erkölcsi nyugalmunkat, hogy a világ nem hagyja feledésbe veszni a szenvedésnek, a kegyetlenségnek és az ember kigúnyolásának eme rendszerét.

Tőkés László közösségének, általában a magyaroknak és ezen belül az erdélyi magyaroknak a képviselője. Egy neveltetés, egy kultúra, egy civilizáció képviselője. De jelképévé lett a román forradalomnak is. Egy adott pillanatban egyesített két közösséget, elérvén, hogy együtt nyerjenek bátorságot szabaddá válni. A Terror Háza által ma átadott Petőfi-díj azt üzeni, hogy Tőkés László nem csupán a sajátos önazonosság értékeit kifejező történelmi személyiség, hanem az, aki ezen értékeket egyetemes értelmezéssel egyesíti.

Budapest, 2009. december 17.