»
2023. március 30. csütörtök
Hivatali visszaéléssel vádolják Románia kormányfőtitkárságát a román–magyar szolidaritási egyesület kezdeményezői
Hivatali visszaéléssel, az alapvető emberi jogok, az egyesülési jog és a szólásszabadság megsértésével vádolják Románia kormányfőtitkárságát a „December 15. – A román-magyar szolidaritás napja” Egyesület kezdeményezői, amiért elutasította a bejegyzés előtt álló civil szervezet névválasztását – közölték ma temesvári sajtótájékoztatójukon az alapítók.Az egyesület létrehozását a romániai kommunista diktatúrát megdöntő 1989-es forradalom 32. évfordulóján, 2021. december 15-én jelentette be Tőkés László és négy társa, de azóta sem valósult meg, már a bejegyzés első lépését, a név elfogadtatását elgáncsolta a kormányfőtitkárság.
Gabriel Andreescu emberi jogi aktivista, Florian Mihalcea, a Temesvár Társaság elnöke és Szilágyi Zsolt, Tőkés László korábbi kabinetfőnöke elmondták: Marian Neacșu kormányfőtitkár menesztését kérik a kormányfőtől, és a kormánypártok állásfoglalását is kérik a kérdésben.
Mint részletezték: azért kellett a kormányfőtitkársághoz fordulni, hogy ellenőrizze, jogszerű-e a névben szerepló „román” kifejezés használata, ugyanis a törvény szerint ez a hivatal illetékes a „nemzeti” vagy „román” jelzők használatát engedélyezni a közületek nevében. A kormányszerv hosszas huzavona után januárban elutasította a kérést úgy, hogy mindenekelőtt a választott egyesületi név „december 15.” elemét kifogásolta. Ezt azzal indokolta, hogy Romániában 1989. december 16-a van „egyhangúlag elfogadva” (?!) a forradalom kezdőnapjaként, így más dátum félreértésre adhat okot.
A kezdeményezők szerint a kormányszerv a döntésével átlépte hatáskörét, és úgy vélik, valójában a „román–magyar szolidaritás” kifejezés és annak üzenete zavarta, ami szerintük az egykori Securitate mentalitását és gyakorlatát idézi.
„1989. december 15-e kegyelmi pillanat volt, megvalósult a temesváriak között az etnikumok és felekezetek közötti összefogás a szabadságért” – mondta egykori szemtanúként, a temesvári népfölkelés részvevőjeként Szilágyi Zsolt. Az öt alapító személyiség – Tőkés László, Gabriel Andreescu, Kincses Előd, Florian Mihalcea és Szilágyi Zsolt – pontosan ezért választotta ezt a nevet az egyesületnek – hangzott el az akkori történések helyszínén, a belvárosi református egyházközség székhelyén tartott sajtótájékoztatón, ahol 33 évvel ezelőtt a lelkipásztor és családja vegzálását, kilakoltatását megakadályozandó megindult a tömeges tiltakozás.
Gabriel Andreescu polgárjogi harcos szerint Tőkés László köré gyűlve „történelmi dimenziót” akartak adni a román–magyar kapcsolatoknak, az akkor létrejött szolidaritásnak. Annak tagadása, hogy december 15. a román forradalom kezdőnapja, a történelmi események félremagyarázása, amire a román titkosszolgálat, a Securitate törekedett – mutatott rá. Hangsúlyozta: a kormányfőtitkárság visszaélt hatalmával, amikor a név más alkotóelemét kifogásolta, ezért az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz (CNCD) fordultak és bírósági feljelentést is tettek. A Bukaresti Táblabíróság azonban megalapozatlannak ítélte kérésüket.
„Elfogadhatatlan, ami történt, az egyesülési jog effajta megsértése egyedi, csak speciális esetekben lehetséges” – mutatott rá Andreescu. Hozzátette: az Emberi Jogok Európai Bírósága csak szélsőséges iszlám vagy antiszemita szervezetek bejegyzését utasította el ily módon. A temesvári egyesület pedig épp a demokratikus értékek védelmét tűzte ki céljául.
Florian Mihalcea kifejtette, hogy az egyesülési jog alapjog, ezért 1989-ben Temesváron utcára vonultak és meghaltak emberek. Úgy vélte, a romániai hatóságok félnek december 15-étől, a román–magyar szolidaritástól. Lassan másfél éve tart ez a gyalázat…
Szilágyi Zsolt arra emlékeztetett: az 1990-es években a nacionalista politikai oldal megpróbálta félremagyarázni a forradalom történéseit, és most a kormányfőtitkárság is e szerint a sablon szerint járt el. Kiemelte, hogy az elutasítás nem akadályozza az alapítókat a munkában, sőt megerősíti őket abban, hogy jó úton járnak: vissza kell terelni a normális kerékvágásba a forradalomról szóló vitákat, kiadványokban közölni, a fiatalokban is tudatosítani az igazságot.
(Forrás: MTI)
hírek
2024. december 19. csütörtök
Idén is volt rendhagyó évfordulós történelemóra a Szacsvayban
2024. december 19. csütörtök
Közéleti Kávéház Temesváron – elsőként Tőkés Lászlóval
2024. december 18. szerda
Küldöttgyűlést tartott Temesváron az EMNT
2024. december 16. hétfő
Temesvár szelleme kötelez a magyar–román megbékélésre
2024. december 11. szerda
Tőkés Lászlót meghívták a MAGYAR ÖRÖKSÉG 111. díjátadó ünnepségére
2024. december 10. kedd
Meghívás és gratuláció
2024. december 9. hétfő
Fellobbant a második gyertyaláng
2024. december 8. vasárnap
Kincses Előd és Mircea Dinescu kapta idén a Petőfi-díjat
2024. november 18. hétfő
Szoboravató beszéd
2024. november 18. hétfő
Tisztelgés P. Kozma Imre előtt